– Az ön neve akkor vált ismertté, amikor az iskolában megtagadta a rendőröktől, hogy átadja a szlovák okmányait. Hogyan történt az eset?
– Közvetlenül az után, hogy felvettem a magyar állampolgárságot, egy tanítási órámon, amelyet az elsős gimnazistáknak tartottam, kopogtattak a terem ajtaján. Besorjázott három rendőr, felfegyverezve, talpig feketében, épp csak a símaszk nem volt rajtuk. Szlovákul követelték, hogy „adjam vissza a szlovák állam tulajdonát képező, szlovák hivatalos papírjaimat”. Magyarul reagáltam, mert a révkomáromi rendőröknek a törvény szerint tudniuk kellene magyarul. Közülük viszont csak egyikük értett. Ezt is kifogásoltam, ahogy azt is jeleztem, hogy nálunk a törvény szerint még a tanfelügyelő is csak akkor jöhet be egy tanárhoz a terembe, ha vele van az igazgató, de a rendőrök „egyedül” voltak – mondjuk az is furcsa, hogy abban a hatalmas iskolában egyből tudták, hol kell kopogni. Egyébként a „szlovák állam tulajdonát képező okmányokat”, amelyekről beszéltek – azaz a személyi igazolványomat és az útlevelemet is – kifizettem, így szerintem az az enyém.