2015. március 30., hétfő

Micsoda véletlen: Az ANAF Erdély magyarlakta régióiban találta a legtöbb visszaélést


Kedves olvasóink már megszokhatták volna, hogy sok ilyen "véletlen" létezik ebben az országban. Például az is csupán a véletlen műve lehet, hogy Románia szinten azokban a megyékben a legalacsonyabbak az átlagbérek ahol jelentősebb magyar közösség él (Bihar, Szatmár, Szilágy, Hargita, Kovászna).
Erdély-szerte Hargita megyében volt a legnagyobb összértéke az adóhatóság (ANAF) ellenőrző szerve, a Pénzügyi Csalások Elleni Főigazgatóság (DGAF) ellenőrzésein kiszabott pénzbüntetéseknek, de a legtöbb kereskedelmi egység időszakos bezárását is itt rendelték el – az ellenőrzések részeredményei szerint. A revízió során alkalmazott intézkedésekről a Voceatransilvaniei.ro portál kapott adatokat az adóhatóságtól, a kimutatás a március 15–20. közti időszakot öleli fel, azaz csak részeredmény.
Eszerint azonban mind a pénzbírságok összértékét, mind pedig a cégtevékenységek felfüggesztését tekintve Hargita megye vezeti az erdélyi megyék listáját. Itt az említett időszakban összesen 122 ezer lej értékben bírságoltak az adóhatóság ellenőrei, valamint kilenc vállalkozásnak függesztették fel a tevékenységét. A büntetések összértékét tekintve Szatmár és Bihar megye áll a második helyen, egyenként 110 ezer lejes összértékkel. Mindkét megyében két-két cég tevékenységét függesztették fel különböző szabálytalanságok miatt.
A tevékenység felfüggesztése tekintetében Maros megye követi Hargitát, ott öt vállalkozás bezárását rendelte el az adóhatóság egy-három hónapra, a pénzbírságok összértéke 78 ezer lej volt. A többi erdélyi megyében vagy a pénzbírságok összértéke, vagy a bezárások száma volt kisebb a fentebb soroltaknál, Kovászna megyében például 25 ezer lejre bírságoltak a revizorok, és két cég tevékenységét függesztették fel az említett időszakban. - írja a szekelyhon.ro hírportál
Victor Ponta miniszterelnök furcsa összefüggést fedezett fel az ANAF (Agenția Națională de Administrare Fiscală) visszaéléseit dokumentáló meg nem nevezett médiacégek és az adócsalás, az adózás elkerülése között. A miniszterelnök szerint egyes médiavállalatok jelentős adótartozással rendelkeznek, és ezért támadják az ANAF-ot.
A miniszterelnök a PSD székházában válaszolt arra a kérdésre, hogy hogyan jellemezné az ANAF ellenőrzési tevékenységét: "Ha történnek visszaélések az ANAF részéről, akkor természetesen ezeket büntetni kell. De ugyanakkor azt is látom, hogy az adóelkerülők részéről kialakult egyfajta testvériség. Vannak olyan médiacégek, melyek az állam felé több mint 100 lejes tartozást halmoztak fel. És így természetes, hogy harcban állnak az ANAF-al, hogy ne kelljen fizessék az adót és egyéb illetményeket".
Ponta szerint ez így nincs rendben, a kritikus hangok először saját házuk táján kellene rendet rakjanak: "Úgy hiszem az lenne helyes, ha a kritikusok elsősorban törlesztenék adósságaikat, mert másképpen, amikor nem fizeted az adót, olyan egyszerű, hogy kritizálj... Mindenkire utalok, kicsikre és nagyokra"- összegezte mondandóját a miniszterelnök.
A történethez viszont az is hozzátartozik, hogy a közelmútban az ANAF két millió euróért vásárolt magának új logót.

szekelyhon.ro, ittHON.ma, agerpres.ro nyomán

1 megjegyzés:

  1. Ezek a szekus leszármazottak , bocskor bőrt az arcukra húzva büntetik a magyart , de már nem sokáig -- már a Teremtő is ráveti tekintetét a magyarságra

    VálaszTörlés