Ismeretlen
tettesek szombatra virradóra a román nemzeti színekre festették le az
aradi Szabadság-szobor talapzatán a 13 vértanú tábornok arcképét –
közölte az aradinap.ro.
Amint a portálon közzétett
fényképeken és kisfilmen látszik, a tábornokok domborműveit
festékszóróval színezték pirosra, sárgára és kékre. A talapzatra fekete
festékszóróval magyarokat gyalázó szöveget is írtak. Bognár Levente,
Arad alpolgármestere a portálnak elmondta, az RMDSZ feljelentést tesz
ismeretlen tettes ellen.
„A kamerák működtek, most ellenőrzi
a felvételeket a helyi rendőrség, remélem, hogy a sötét ellenére
sikerül kideríteni a tetteseket, akik láthatólag előre megfontoltan,
szervezetten gyalázták meg az alkotást. Közben felvettem a
kapcsolatot Kocsis Rudolf szobrásszal is, hogy miként tudnánk
megtisztítani, anélkül, hogy kárt okoznánk a domborművekben. A jövőre
nézve pedig szeretnénk visszaállíttatni az állandó járőrözést a téren,
amit korábban pénzforrások hiányára hivatkozva állítottak le” – tette
hozzá Arad alpolgármestere.
forrás: maszol.ro
Pontosan tudják kik tették,,,
VálaszTörlés