Az
orosz-ukrán konfliktus kezdete óta mantraként hajtogatja a kijevi
vezetés, hogy a háború terheiből az ország minden nemzetisége
számarányának megfelelően veszi ki részét, a sorozás nem fogja
aránytalanul érinteni a kisebbségeket. A magyar kormány ezt puszira el
is hitte nekik, és azóta Budapest is ezt szajkózza minden aggódó
kérdésre válaszul. A Karpatskij Objektiv nevű ukrán portál tegnap közzétett sorozási statisztikái azonban azt mutatják: a kárpátaljai magyarok bizony golyófogók lehetnek a háborúban.
A portál sorra veszi az ukrajnai megyék sorozási adatait (már, ahol
rendelkezésre áll ilyen statisztika). Az összeállításból kiderül, hogy
az 1,2 milliós Kárpátalja megyéből 2500 fiatalt rántanak be a seregbe,
ez a lakosság 0,24%-a. Ugyanez az arány országosan 0,11%. Vagyis a
magyarok által is lakott régióból arányosan több mint kétszer annyi
embert hívnak be, mint máshonnan. Hasonlóan magas arányszámot csak a
nyugat-ukrajnai Voliny megyében találunk, ahol viszont a lengyel
kisebbség van jelen.
Néma asszisztálás
A megdöbbentő számok egyelőre csak a Jobbiknak tűntek fel. A
jelenségre a párt alelnöke, Szávay István hívta fel a figyelmet pénteki
közleményében. A politikus felháborítónak nevezi, hogy Szijjártó Péter
mai kárpátaljai látogatásán is csak azt tudta megismételni: reméli, hogy
a magyarok számaránya nem lesz aránytalan mértékű. "Egyértelművé vált,
hogy még ez is csak hiú ábránd" - szögezi le Szávay.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (amelynek elnöke,
Brenzovics László Porosenko elnök listáján került be az ukrán
törvényhozásba), azt állítja, ő nem szavazta meg a sorozást. Ám nem
teljesen mond igazat.
Szávay István közleményében emlékeztet: a KMKSZ vezetője nem vett
részt a sorozásról zajló szavazáson, holott az ukrán parlament honlapja
szerint az ülésen jelen volt. A politikus úgy véli, "Brenzovics László
nem merte a magyarság védelmében megnyomni a 'nem' gombot", a KMKSZ
pedig "megtéveszti a teljes helyi magyarságot". Petro Porosenko
frakciójának tagjaként nem lehet a magyarság érdekeit képviselni, nem
lehet valaki egyszerre a magyarságot elnyomó ukrán hatalom és a magyar
közösség képviselője - hangsúlyozza a Jobbik alelnöke.
A KMKSZ verziójával tényleg nem stimmelhet valami, ugyanis Darcsi
Karolina, a szervezet kommunikációs titkára azóta már törölte azt a
Facebook posztját, amelyben arról számolt be, hogy "a mi képviselőnk nem
szavazta meg a sorozást".
A képviselő emlékeztet: korábban őket vádolták hangulatkeltéssel,
de "napról napra egyértelműbbé válik, hogy az a forgatókönyv valósul
meg, melyet megjósoltunk." Felszólítja a KMKSZ-t és a magyar kormányt,
hogy "hagyjon fel végre a magyarok frontra hurcolása melletti néma
asszisztálással". Miközben Szijjártó Péter és Brenzovics László az
arányos sorozással is elégedett, addig a Jobbik azt követeli a
kormánytól, hogy egyetlen magyart se áldozzanak fel az idegen háborús
érdekek oltárán. Ez nem a magyarság háborúja! - zárul a közlemény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése