Morvai Krisztina az
Európai Parlament strassburgi plenáris ülésén átadta a parlament
elnökségének, valamint Federica Mogherini külügyi főképviselőnek azon
emberi jogi dokumentumok gyűjteményét, amelyek az őshonos nemzeti
közösségekhez tartozó emberek - így a kárpátaljai magyarok - egyéni és
kollektív jogait előírják és biztosítják. Felkérte az uniós vezetőket,
hogy az Ukrajnával történő tárgyalások során hívják fel a figyelmet
arra, hogy az EU társult államaként kötelesek a nemzetközi illetve
európai emberi jogi normákat tiszteletben tartani.
Morvai rákérdezett arra is: van-e akadálya, hogy az Európai Parlament
részt vegyen abban a független nemzetközi vizsgálóbizottságban, amelynek
megalakítását az orosz parlament kezdeményezte a délkelet-ukrajnai
civil lakosság ellen elkövetett súlyos bűncselekmények kivizsgálására,
az ezzel kapcsolatos tényfeltárásra. Krisztina hangsúlyozta, hogy ez
utóbbi is emberi jogi természetű kérdés, s nem politikai. Ennek
ellenére, kérdésére választ nem kapott.
A felvételen láthatóak azok a fontos pillanatok, amikor Morvai Krisztina
az EU vezetőinek átadja a kárpátaljai magyarok jogvédelmére vonatkozó
nemzetközi emberi jogi normagyűjteményt.
https://kuruc.info
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése