Megmutatta igazi arcát a magát "demokratikusnak" valló ballib csürhe, aki nem ért egyet önző céljaikkal, akinek más a véleménye azt megverik, ha tehetnék meg is ölnék, semmi kétség, mint ahogy tették azt a történelem során többször is, a habzó szájú vörös elvtársak, Kun Béla és Rákosi unokái. (magyarellenesseg.com)
Az utolsó beszéd elhangzása közben a Che Guevarát és az Európai Uniót ábrázoló zászlók közül kiemelkedett egy EU-NEM feliratú szövet is. A véleménynyilvánítás szabadsága azonban ezen az estén csak azokat illette meg, akik a liberális demokráciát, annak is elsősorban a külföldről vezérelt modelljét tartják a kötelezően kijelölt útnak hazánk számára. Zoom A zászlót meglengető férfire - aki információnk szerint nem más volt mint Dobay Gergely, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke - többen rátámadtak, megpróbálták azt tőle eltulajdonítani.
A baloldali szüfrazsettek és Lenin-fiúk erőszakba torkolt hisztijének a felcsendülő himnusz vethetett volna véget, azonban ettől szemlátomást csak vérszemet kaptak. Ugyanis míg a zászlót kezében tartó HVIM-es vezető és körülbelül 5-6 fős társasága a nemzeti imádság hallatára magukat vigyázzba vágva énekelték a magyar himnuszt, aközben a csürhe támadásba lendült. Habzó szájú emberek, gyűlölettől eltorzult arccal ütötték - ki kézzel, ki esernyővel - Budapest belvárosában a himnuszt éneklőket, akik mindezt passzívan tűrték.
A kibontakozó vörös terrornak a nagy erővel a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget, akik - üljön le, olvasónk, ha eddig nem tette - az ütéseket elszenvedőket vonták intézkedés alá. Zoom Zoom Zoom Helyszínen lévő tudósítónk értesülése szerint a rendőrök Dobayt és egy társát a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca sarkáig kísérték, közölve velük, hogy "amennyiben a zászlóval ismételten felbukkannának a rendezvény területén, úgy az intézkedés közben kialakult eszmecserét az V. kerületi Rendőrkapitányságon lesz lehetőség folytatni"
Forrás: https://kuruc.info/r/2/137749/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése