A
Maros megyei prefektusi hivatal ötezer lejes bírságot rótt ki szerdán
Csibi Attila Zoltán erdőszentgyörgyi polgármesterre, mert megtagadta a
magyar és a székely zászló eltávolítását a székelyföldi kisváros főterén
álló épületről – közölte a Székelyhon portál.
Az egyházi tulajdonban lévő épületben a Romániai Magyar Demokrata
Szövetség (RMDSZ) működteti az irodáját, melynek helyi szervezetét éppen
a polgármester vezeti. A prefektusi hivatal képviselői azt írták a
bírságolási jegyzőkönyvbe, hogy Csibi „Székelyföld és a magyarok
zászlajának kitűzésével" megsértette a román zászló használatára
vonatkozó kormányhatározatot. A kihágásért a kormányhatározat alapján
kiróható legnagyobb összegű bírságot rótták ki.
Csibi Attila Zoltán a portálnak elmondta, a bíróságon fogja kérni a
jegyzőkönyv érvénytelenítését, és a zászlók a helyükön maradnak. Brassai
Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének az elnöke kijelentette, a
kormány Maros megyei képviselőjének a lépése a magyarság szándékos
zaklatásaként is értelmezhető.
Az Erdőszentgyörgy főterén álló épület homlokzatára a székely és a
magyar zászló mellett Románia, az Európai Unió és az RMDSZ zászlaja
lengedez egymás mellett. A prefektus felszólítására 2014 nyarán a
polgármester egy hónapra levette, és gyászlobogóval helyettesítette a
zászlókat, augusztus közepén azonban ismét kitűzte az öt lobogót.
A polgármester akkor megjegyezte, korábban öt évig lobogtak ugyanezek a
zászlók a főtéri ingatlanon, és senkit nem zavartak. Azzal érvelt, hogy a
zászlók magánterületen vannak, hiszen az RMDSZ az egyháztól bérli a
székházát.
A 2002-ben várossá nyilvánított, ötezer lakosú Erdőszentgyörgyön a
lakosság 75 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi
népszámláláson. A településen született és nevelkedett Rhédey Klaudia, a
brit uralkodói család erdélyi felmenője, II. Erzsébet királynő ükanyja.
A tér, amelyen az RMDSZ székháza áll, az ő nevét viseli.
http://erdely.ma/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése