Hivatalos
átiratban hívta meg Sebastian Cucu prefektus Tamás Sándort, a megyei
tanács elnökét, illetve Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét,
hogy vegyenek részt a román fejedelemségek egyesülésének napján
rendezett megyeszékhelyi, hétvégi ünnepségen. A kormánymegbízott
ugyanakkor arra kérte az elöljárókat, távolítsák el az egyházi és
katonai ceremóniák helyszíne közelében elhelyezett SIC – Terra Siculorum
feliratú óriáspannót.
![]() |
Szúrja a prefektus szemét a Székelyföldet jelképező óriástábla. Azt december 15-én helyezték el az előd magyarellenes intézkedései elleni tiltakozásul. |
A
prefektúra honlapján közölt tegnapi sajtóközleményhez mellékelt
átiratban Sebastian Cucu kitér a Kovászna, Hargita és Maros Megyei
Románok Civil Fóruma és az Európai Méltóságért Polgári Szövetség heves
tiltakozására. A szervezetek úgy vélik, a SIC-tábla ismételt kihelyezése
és köztéren tartása a január 24-i ünnepségek idején szélsőséges
gesztus, a román közösséget és nemzeti érzelmeiket, sőt, magát a
rendezvényt is sérti. A kormánymegbízott úgy értékelte, ilyen provokáló,
fölösleges gesztusokkal nem lehet fenntartani az etnikumok közti
normális együttélést, ezekkel ugyanakkor a térség lakói, a románok és
magyarok közti bizalmatlanság elmélyülését kockáztatják. A prefektus
arra kérte a megye és a megyeszékhely vezetőit, azonnal távolítsák el az
óriáspannót.
A kormánybiztosi hivatal eltévesztette a címet, amikor a megyei tanácshoz, illetve a polgármesteri hivatalhoz fordult, hiszen a pannót az RMDSZ helyezte ki a városi tanács engedélyével – fejtette ki tegnap lapunknak Tamás Sándor. A megyei önkormányzat elnöke megjegyezte, a román fejedelemségek egyesülése fontos pillanat a román nemzet történelmében, de nincs köze a SIC-pannóhoz, hiszen Székelyföld akkor már régen létezett (1859). Úgy vélekedett, a prefektus által is említett civil szervezetek és a mögöttük álló személyek – Ioan Lăcătuşu és Dan Tănase – eddigi előélete és tevékenysége azt erősíti meg, hogy ők a konfliktust keresik. Tamás Sándor örvendetesnek tartja, hogy a kormánybiztos a békés egymás mellet élés lehetőségéről gondoskodik, ugyanakkor figyelmébe ajánlotta, hogy az elmúlt napokban Kovásznán Urăsc naţia maghiară (gyűlölöm a magyar nemzetet – szerk. megj.) feliratú matricák jelentek meg. „A SIC-pannó nem irányul senki ellen, saját szimbólumainkról szól” – összegzett az önkormányzati vezető.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése