Sajtóinformációk szerint a gyomorforgató
magamutogatásáról hírhedt Varga azt tervezi, hogy egy hálózsákkal és
bőrönddel nekiindul Thaiföldnek, és onnan utazgat tovább. Egy
bulvárlapnak nyilatkozva elmondta: reményei szerint ez idő alatt képes
lesz „újra megtalálni önmagát, és Magyarországra már új emberként” fog
visszatérni.
A celeb nemrégiben az egyik kereskedelmi
csatorna műsorában a Szent Korona egy felismerhető másolatával a fején
tolta le nadrágját a műsorvezető biztatása mellett. Varga Viktor akkor
ezt a gusztustalan mutatványát „művészetként” határozta meg. Nem így
értékelték azonban azok, akik szerint ezzel megsértette a Szent Koronát.
Azóta több fenyegetést is kapott a celeb, aki a maga módján még bocsánatot is megpróbált kérni a tette miatt, de nem túl sok sikerrel
Az országos felháborodást kiváltó ügy
kapcsán megszólalt Vona Gábor, a Jobbik elnöke is: „(…) van olyan
helyzet, amikor valaki olyan mélyre süllyed, hogy az ember kénytelen
szóvá tenni. Amikor ’szabadságnak’ és ’művészetnek’ nevezett ürességében
olyanra vetemedik, ami nem maradhat annyiban. Ez a fiatalember a
számomra és milliók számára szakrális erővel bíró nemzeti, történelmi
jelképet, a magyar Szent Koronát gyalázta meg.”
Ander Balázs Somogy megyei jobbikos
országgyűlési képviselő pedig levélben kérte Barcs polgármestert, hogy
Varga Viktort ne engedjék fellépni a településen. Arra figyelmeztetett,
hogy "elfogadhatatlan lépés lenne egy ilyen ostoba provokátor közpénzek
felhasználásával történő fellépési lehetőséghez juttatása".
Múlt hét szerdán a Jobbik a Szent Korona képi ábrázolása védelmében nyújtott be törvénymódosító javaslatot.
Ugyanakkor a nemzeti párt részéről Sneider Tamás, a Jobbik és az
Országgyűlés alelnöke jelezte: Varga Viktor Szent Koronát gyalázó
akciója kapcsán is feljelentést tettek. Jelenleg egyévi elzárással
büntethető az, aki a Szent Koronát, a nemzeti címert vagy lobogót
meggyalázza.
Ez eddig rendben is van,de a csatornát meg a műsorvezetőt,miért nem hibáztatja senki ??!! :(
VálaszTörlésVisszataszító alak...
VálaszTörlésSzomorú dolog ez kedves barátaim! Egy fiatal ember ilyen aljasságot kövessen el. Szent ereklyéinket becstelenitik meg...no és van olyan TV -adó aki ezt leközvetiti!!?,
VálaszTörlés