2014. december 14., vasárnap

Botrányos összeggel ússza meg Gašparovič embere a magyar lányok szidalmazását

Dárius Rusnák két magyarul beszélgető fiatal nőt szidalmazott egy pozsonyi kávézóban május 19-én, később ugyanott két szlovák férfival verekedett össze. Rusnák Gašparovič államfői irodájának közönségszolgálati osztályát vezette. A bíróság döntött, az ítélet nevetséges. 




Dárius Rusnák

Az egykori köztársasági elnök tanácsadója ellen felhozott vádakat a bíróág helytállónak találta és összesen száz eurós büntetésre ítélte öt.
"Dárius Rusnák bűnösnek találtatik abban, hogy személyeket sértett meg azzal, hogy szidalmazta nemzeti hovatartozásukat."- szól a pozsonyi bíróság ítélete.

Maga az eset a Prezident Caféban történt. Rusnák a vendéglátóipari-egységen egy jégkorongmérkőzést nézett. A szlovák válogatott egyébként éppen vesztett. Ez valószínűleg mélyen érinthette Rusnákot, aki egyébként ugyancsak válogatott jégkorongjátékos volt. Gašparovič embere valószínűleg alkoholos befolyásoltság állapotában azt kiabálta a magyar hölgyeknek, hogy tűnjenek el, és szidalmazta őket.

"Kib@szott Magyarok"- kiabálta Rusnák.
Gašparovič embere tagadja a vádakat, ugyanakkor öt szemtanú tanúsítja, hogy szidalmazta a magyar hölgyeket. A szidalmazást követően két szlovák férfi sietett a magyar hölgyek segítségére, velük verekedett aztán össze Rusnák. A vádlott azt állítja, hogy a hölgyek hangoskodtak, míg ő csak illedelmesen arra kérte őket, hogy legyenek csendesebbek, vagy távozzanak a dohányzó helyiségbe. A történtekre azonban még Rusnák barátja sem így emlékszik. Az incidens miatt a Rusnák még júniusban lemondott tisztségéről.
"Megértette, hogy hibát követet el"- mondta még a nyáron Marek Trubač, Gašparovič szóvivője.

http://www.bumm.sk



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése