A helyzet abszurditását a vármegyések a
CBA elnökének, Baldauf Lászlónak címzett levelükben egy történelmi
példával is nyomatékosították. Eszerint a magyar nyelv ilyen szintű
háttérbe szorítását a Csehszlovák törvényhozás által 1920-ban
elfogadott 122/1910. számú nyelvtörvény sem tette volna kötelezővé,
hiszen még ez a sokat támadott törvény is az ún. (őshonos) hagyományos
nemzeti közösség hivatalos nyelvhasználati jogát biztosította minden
olyan járásban, amelyekben az adott közösség létszáma a megelőző
népszámláláson a lakosság legalább húsz százalékát tette ki.
Ultimátum
A HVIM harminc napos határidővel jól látható érdemi változások megtételére szólította fel a "magyar üzletlánc" vezetőjét.
Nem célunk a CBA-val szemben egy
átfogó, kárpát-medencei bojkottot hirdetni, de amennyiben harminc napon
belül nem történik jól látható érdemi változás, úgy kénytelenek
leszünk a hatályos törvények betartásával, a jogállamiság keretein
belül maradva, minden lehetséges eszközt megragadni a vásárlók
tájékoztatása érdekében - fogalmaztak a 2014. április 24-én kelt nyílt levelükben.

Dobay Gergely, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom felvidéki vezetője
A témával kapcsolatban Dobay Gergely,
a mozgalom felvidéki vezetője, a szervezet alelnöke sajtótájékoztatót
is tartott, ahol a CBA hozzáállásával szemben ellenpéldát is tudott
mondani. Mint fogalmazott, a magyar nyelv használatának jogáért
folytatott harcuk nem a CBA ellen irányul.
Kapcsolatfelvétel
Bár az üzletlánc a nyílt levelet nem
volt hajlandó átvenni, de az elektronikus úton is megküldött
felszólítást követően felvették a kapcsolatot az ifjúsági szervezettel,
és megígérték, rövidesen gondoskodnak a magyar feliratok pótlásáról,
ehhez azonban szükségük lenne az érintett üzletek listájára. Önmagában
is abszurd a kérés, mindenesetre a vármegyések a munkának ezt a részét
elvégezték a CBA helyett, az érintett üzletek listáját pedig pár napon
belül megküldték.
Nem történt semmi
Időközben eltelt fél év, változás
azonban nem történt. Mindenesetre a CBA alulmaradni látszik a nagyobb
tőkeerejű nyugati üzletláncokkal a tót műállamban, ezért az idei évben
tizenhat (16!) üzletét volt kénytelen bezárni, ami persze az ilyenkor
szokásos elbocsátásokkal járt. A CBA közleményében a "kedvezőtlen piaci
helyzettel, a termékek árára nehezedő nyomással és az árusítóhelyek
magasabb költségeivel" magyarázza pozíciója gyengülését. Érezhetően
tudomást sem véve arról, hogy egyre bővül azon felvidéki magyarok
száma, akikben a szülőföldhöz való ragaszkodás, a magyarság megélésének
igénye elemi erővel jelentkezik. Ez az a - ha csak nagyon lassan is -
egyre bővülő társadalmi réteg, amely már tudatosan nem tér be olyan
üzletbe, ahol nem anyanyelvén köszöntik, illetve nem olvashatja a
tájékoztató feliratokat magyarul is.

Matrica-akció: FIGYELEM! Hiányzik a magyar felirat!
A CBA erősítené szeretné pozícióját a Felvidéken is - a HVIM kész lerontani a cég karácsonyi mutatóit.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági
Mozgalom a napokban újabb, ezúttal már keményebb hangvételű levélben
követelte a szükséges intézkedések megtételét, no meg persze a korábban
tett ígéret beváltását. Az egy hetes határidő lejártát követően
értesülésünk szerint a felvidéki üzleteken túl az itteni, csonkaországi
üzletekkel szemben is átfogó kampányba kezdhet az ifjúsági szervezet.
A CBA közleménye szerint a felvidéki
visszaesés ellenére erősíteni kívánják a pozíciójukat a rivális
üzletláncokkal szemben, ugyanakkor számukra talán a legrosszabbkor
jöhet egy éppen az adventi időszakban, a karácsonyi vásárlásokat
megelőző tiltakozó akció.
A további fejleményekről természetesen beszámolunk, addig is kerüljük a CBA-t!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése