2014. december 16., kedd

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének állásfoglalás a Mikó-ügyben


 Mindannyian megdöbbenéssel szereztünk tudomást a Ploiești-i Táblabíróság döntéséről, amely értelmében a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium épületeit visszahelyezték állami tulajdonba.

A református egyházközösség szervezésében már a 16. században Sepsiszentgyörgyön is elindult az oktatás. A Háromszéken létesítendő Református Középiskola eszméje a 19. század közepén merült fel, és 1859. szeptember elsején nyílt meg az intézet. Az iskola mindhárom alapítóját belefoglalták a nevébe, a református egyházat, gróf Mikó Imrét és Háromszék népét, akiknek köszönhetően felépült a kollégium főtéri épületegyüttese.

A református egyház szerepe meghatározó volt, nem csupán az iskola alapításában és építésében, de működtetésében is, olyan kiváló embe­reket adva a magyar nemzetnek, mint Gyárfás Jenő, Varga-Nándor Lajos képzőművészek, dr. Székely Zoltán, dr. László Ferenc régészek, dr. Kós Károly néprajzkutató, Domokos Géza, Beke György írók és sokan mások. Jelenleg is ez az iskola az erdélyi magyar értelmiség utánpótlásának kiapadhatatlan forrását jelenti.
Az épület 1948-as államosítása, a névváltoztatás ellenére a magyar köztudatból nem sikerült kitörölni a tanintézet református jellegét és ökumenikus szellemét, ezért is fogadtuk örömmel és megnyugvással azt a törvényt, amely visszaadta jogos tulajdonosának, az egyháznak. A visszaállamosítás viszont az utóbbi időben felerősödött magyarellenesség legdurvább megnyilvánulásainak egyike. Ez olyan visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el, amelyek törést okozhatnak a magyar oktatásban, de az egész magyar közösség hátrányos helyzetét is még inkább kiemelik.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöksége

http://www.hirmondo.ro




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése