A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma
nemzetbiztonsági okokra hivatkozva szólította fel a kormányt, hogy a
lőtér területét ne engedje át Sepsiszentgyörgy városának, a szomszédos
székely megyéből származó hadügyminiszter pedig félelmeikben osztozva, a
román érdekek szem előtt tartásáról biztosította őket.
Hallgatólagosan átment a Szenátuson az a törvénytervezet, mely
bűncselekménynek minősítené a román nemzeti lobogótól eltérő zászlók
használatát.
A Ploieşti-i Táblabíróság visszaállamosította a Székely Mikó Kollégium épületét.
Románia nemzeti ünnepe alkalmából többek között a „Székelyföld nem
létezik, ki a magyarokkal Romániából” jelmondatokat üvöltve masíroztak
újfent Sepsiszentgyörgy főterén az Új Jobboldal nevet viselő fasiszta
szervezet idegen vidékekről toborzott tagjai.
A román trikolór hiányára hivatkozva december 1-je kapcsán megbüntették Kézdivásárhely polgármesterét.
Íme, néhány az utóbbi hónap magyarellenes megnyilvánulásaiból, melyek
nemcsak a román hatalom hozzánk fűződő viszonyát tükrözik egyértelműen,
hanem az általuk nekünk szánt jövőt is előrevetítik. Ellenségként
kezelnek, kioktatnak, fenyegetnek, vagyonunkból kiforgatnak, megaláznak,
tiltják nemzeti jelképeink használatát, és még a létünket is kétségbe
vonják, miközben elvárják, hogy legnagyobb nemzeti tragédiánk kezdetének
évfordulóján örömkönnyeket hullatva ünnepeljük, hogy a magyar helyett a
román államhatárokon belül élhetünk.
Az elkövetett gazságok számonkérése miatt remegő gyarmatosítók
tudathasadásos állapotára valló diktatorikus megnyilvánulások és
intézkedések ezek a fennhatóságuk alá került területeken élőkkel
szemben, melyeknek egyetlen célja a szülőföldünk végleges és
visszafordíthatatlan birtokba vétele. Éppen ezért, a további önámítás
helyett legfőbb ideje szembenéznünk a tényekkel, és kellő
határozottsággal, elszántsággal és nyíltan szembefordulnunk a
Bukarestből irányított, minket sárba tiporni és megsemmisíteni akaró
elnyomókkal. Ugyanakkor az erdélyi románság tagjaiban is tudatosítanunk
kell, hogy nem ellenük, hanem saját megmaradásunk érdekében cselekszünk
ekképpen, egyúttal figyelmeztetve őket arra a régi bölcsességre, mely
szerint az a nép is el van nyomva, mely mások szabadságára tör.
Bedő Zoltán http://www.hirmondo.ro/
Hát meddig lehet ezt elviselni még ,,minden napra jut egy megalázás ,,már csak az imádság ment meg minket ettől a gonosz népségtől..
VálaszTörlés