2014. november 13., csütörtök

Nincs új a nap alatt: Erdély ellen kampányol a nemzetáruló RMDSZ

Kampányol az RMDSZ Victor Ponta mellett, méghozzá sunyi módon. Múlt héten Kelemen Hunor elnök még nem merte felvállalni a nyílt kiállást, a választókra bízta a döntést. Kezdetben inkább az otthonmaradásra biztatott, de lám, most, vasárnap közeledtével, úgy tűnik, ez már nem elég, muszáj kortesnek beállnia, Călin Popescu Tăricea­nuval, a magyarság számára is elfogadható román politikussal, ha hinni lehet Victor Pontának, leendő miniszterelnökkel vonultak végig Hargita és Kovászna megyén.
Nem a néppel találkoztak, nem a választókat próbálták meggyőzni a szocdem jelölt rátermettségéről, hanem a polgármestereket. Pontosan tudják, falvakon az ő szavuk számít, s bizonyára ígérnek is még néhány kilométer utat, tornatermet. Nem önzetlen, őszinte szavazattoborzás ez, Tă­riceanu a kormányfői, Kelemen néhány miniszteri bársonyszékért dolgozik.
Minden bizonnyal arra alapoznak, hogy Tăriceanu kormányzása szép emlékként él ma is a polgárok fejében. Az elmúlt huszonöt esztendő rövid időszaka volt, mikor tényleg úgy tűnt, van esélyünk a jobb életre, Románia pár éven belül képes lesz felzárkózni a Nyugathoz. Csakhogy berobbant a gazdasági válság és nemcsak a reményeket foszlatta szerte, de azt is megmutatta, milyen délibábos ábránd volt ama stabil kormányzás. Dübörgött a gazdaság, dőlt a pénz – ám jelentős, hasznos beruházások alig történtek, négyéves regnálása alatt nem épült egyetlen kilométer autópálya, de szórták a milliárdokat jelentéktelen dolgokra a klientúra érdekei szerint. Ez volt az az időszak, mikor nyaklótlanul vehetett fel kölcsönt mindenki, tévére, autóra, házra, hogy később aztán belegebedjen visszafizetésébe, és Tăriceanu volt az, aki miniszterelnöksége végén, 2008 őszén engedett a szocdemek zsarolásának, s parlamenti támogatásukért ugyan­úgy kampányosztogatásba kezdett, mint mostani barátai. Növelték a nyugdíjakat, 50 százalékos fizetésemelést ígértek a tanároknak, és sorolhatnánk. Megágyaztak a majdani megszorításoknak, áfaemelésnek. A kihasználatlan lehetőségek, elszalasztott esély időszaka volt. Rá van szükség ismét? Ő lenne ama tehetséges, zseniális miniszterelnök, kit vissza kellene sírnunk, ünnepelnünk kellene, hogy újabb esélyt kap?
Tăriceanu tegnap délelőtt Mircea Duşă honvédelmi miniszterrel vonult végig Hargita megyén, majd Kelemen Hunor kíséretében érkezett Sepsiszentgyörgyre. Immár egyértelmű: az RMDSZ Victor Pontát támogatja Klaus Johannis ellenében, Erdély helyett a balkáni Romániát választotta.
http://www.3szek.ro
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése