Utcai megmozdulásra szólítja az erdélyi magyarságot a Magyar Polgári Párt
(MPP). Két nappal Románia nemzeti ünnepe előtt, november 29-én,
szombaton a sepsiszentgyörgyi prefektúra előtt felolvassák az új
államfőnek és a kormánynak címzett petíciót. Abban az 1918. december
1-jei Gyulafehérvári Nyilatkozatban vállaltak betartására, valamint a
székelység legfontosabb jogköveteléseire hívják fel a figyelmet.
December 1-jére (Románia nemzeti ünnepére) hirdette meg először az MPP a
megmozdulást, de „hogy a románok ne érezzék azt szándékos
provokációnak, ezt a gesztust (az időpont-változtatást) meg kellett
tenni”. Tünteti valami ellen szoktak, de „mi egy pozitív üzenetet
szeretnénk megfogalmazni, és világosan számon kérni Románia mindenkori
vezetőitől azt, amit 1918. december 1-jén ígértek nekünk” – mondta Biró
Zsolt az MPP elnöke a Duna Televízió Közbeszéd című hétfői műsorában.
Hozzátette: a dokumentum 21. századi olvasta az, hogy Székelyföldnek jár
az autonómia, Erdélyben járnak a kollektív jogok a nemzetiségeknek és a
perszonális személyelvű autonómia – hangsúlyozta.
Korábban az RMDSZ is támogatását adta az eseményhez, most azonban azt
közölte a párt, hogy nem tartja azt időszerűnek. Biró Zsolt ezzel
kapcsolatban úgy vélte: a meghirdetett célkitűzések egybecsengenek
minden erdélyi magyar vágyával. Semmilyen újat nem fogalmaznak meg,
minden párt programjában megtalálhatóak a célkitűzések – emelte ki.
Ilyenek a székelyföldi régió elismertetése, autonómia Székelyföldnek,
referendum Székelyföld elismertetésért, a magyar nyelv hivatalossá
tétele Erdélyben, a szimbólumok szabad használata és új romániai
alkotmány – sorolta.
Szerinte az RMDSZ (amely a konzultációt tartja előrevivőnek, és az
autonómiatervezetét megvitatja a román értelmiséggel is), illetve az MPP
(amely utcára szólítja az embereket) törekvése kiegészíti egymást, a
konstruktív párbeszédet és közvitát utóbbi is fontosnak tartja. A magyar
társadalmon belül konszenzusra kell jutni az autonómia kérdésében, a
románokat pedig meg kell győzni, aminek egyik eszköze, hogy hangot kell
adni az elégedetlenségnek – húzta alá.
Kérdésre reagálva megállapította: a választók a vasárnapi
államfőválasztáson üzentek az RMDSZ-nek is, hiszen nem azt a jelöltet
támogatták, akivel közösen kormányoz a magyar párt. Új esély Románia
életében, hogy Klaus Johannis személyében erdélyi elnöke van az
országnak, ezért meg kell adni az esélyt az új államfőnek – tette
egyértelművé. Ez Erdély felemelkedése szempontjából pozitívum – mondta
Biró Zsolt, aki bízik abban, hogy a kisebbségi jogérvényesítés
tekintetében a korábbiakhoz képest nyitottabb lesz Klaus Johannis.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése