2014. november 26., szerda

Betelt a pohár Nagykátán - tüntetnek a cigánybűnözés ellen

Két nappal ezelőtt írtunk egy iskolai erőszakról, de sajnos máris új hírünk van Nagykátáról. Tegnap ugyanis két bedrogozott felnőtt próbált megerőszakolni egy gyermeket a vasútállomás aluljárójában. A nemzeti szervezetek megelégelték, tüntetnek.

Kedden egy tizenöt éves fiút ütött le két idősebb cigány diáktársa egy nagykátai iskolában. A fiút agyrázkódással kellett a ceglédi kórházban ápolni, az iskolavezetés nem volt hajlandó nyilatkozni. A szülők kétségbeesésükben már a Jobbik IT-hez fordultak. Az IT elnöke, Farkas Gergely megígérte, hogy fellépnek az ügyben, és nem hagyják annyiban.
Alig telt el néhány nap, csütörtökön két bedrogozott felnőtt akart egy tizenéves gyermeket megerőszakolni a település vasútállomásának aluljárójában. Jól mutatja az eset, hogy a társadalomból kiileszkedett cigányok veszélyt jelenthetnek a cigányokra is, hiszen ebben az esetben nemcsak a támadók, de az áldozat is cigány volt. Mikor a felnőttek elkapták a gyereket, mocskosabbnál mocskosabb dolgokat mondtak neki, miközben ő segítségért kiabált. Szerencséjére a családtagjai a közelben tartózkodtak és meghallották a segélykiáltásokat, aminek következtében a támadók elmenekültek. A rendőrség egyelőre nem akadt a nyomukra.
"Nagykáta nem kér a cigánybűnözésből!"
Szabó Ákos, a HVIM és a Jobbik IT nagykátai elnöke a mai napon közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben arról ír, hogy a nemzeti szervezeteknél betelt a pohár, és tüntetést szerveznek szombaton este a településen.

A Tápió-vidék fővárosát, Nagykátát a bűnözők, a társadalomból kiilleszkedett, vagy egyáltalán be sem illeszkedett, településpusztító egyének napról napra és házról házra veszik át. A HVIM és a Jobbik IT részéről elfogadhatatlannak tartjuk, hogy betörések, iskolai erőszak, pedofil tevékenység és közterületen való drogozás jellemezze, egykoron szebb jövőt látott városunkat - olvasható a közleményben.
Felháborító, hogy Nagykátai Ipari Szakközépiskola és Szakiskolát kiváló szakmai képzései helyett, a napi szinten a társadalomból kiilleszkedettek által generált konfliktusok jellemezzék, mint ahogy azt a keddi diákverés is leírja - hangsúlyozza a helyi HVIM és IT elnöke, aki levelében felidézi az esetet: "Két 18-20 év körüli cigány tanuló támadt rá egy 15 éves, nemzeti érzelmét nyíltan vállaló fiatalra. A szituációt mindenki maga elé tudja képzelni: a cigányok vállal nekimentek a fiatalabb diáktársuknak, akit miután megfordult, egy olyan nagy erejű ütés ért, hogy hanyatt esett, beverte a fejét a padlóba és elájult ezután pedig a ceglédi kórházban ápolták agyrázkódás miatt."
A HVIM és a Jobbik IT elfogadhatatlannak tartja, derül ki a közleményből, hogy a gyenge közbiztonság helyreállítása végett, nem hogy szigorúbb törvényeket hozna a kormány – mint ahogy azt a Jobbik is folyamatosan javasolja -, hanem folyamatos engedményeket tesznek a bűnözők felé, mint például a 20.000 Ft-ról 50.000 Ft-ra emelt szabálysértési értékhatár. Emellett pedig a rendőrséget egy a költségvetési hiányt csökkentő, pénzbehajtó céggé degradálták Pintérék - teszi hozzá Szabó Ákos.
Tűrhetetlennek tartjuk, hogy Nagykáta vasútállomásánál két felnőtt, drog befolyásoltsága mellett tizenéves fiatalt próbáltak megerőszakolni csütörtökön, akinek csak az volt a szerencséje, hogy a családtagjai a közelben tartózkodtak, így a támadókat el bírták üldözni. Gondoljanak bele, ha az Önök gyermeke járt volna éppen arra - hívja fel a figyelmet. Az ilyen bűnöző egyénekre a 2018-as Jobbik kormány alatt a jelenlegi gyenge törvénykezés helyett, olvasható a közleményben, súlyos büntetés fog várni
A tűrhetetlen állapotok miatt a HVIM, a Betyársereg és a Jobbik IT, illetve más nemzeti szervezetek demonstrációt tartanak 29-én, szombaton Nagykátán, melyre várnak minden jóérzésű magyar állampolgárt (a tüntetés Facebook eseménye ide kattintva érhető el).
alfahir.hu




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése