Máig
nem vontak Romániában senkit felelősségre a Marosvásárhely
elrománosodását és erdélyi magyarok ezreinek elvándorlását eredményező
1990. márciusi pogrom kitervelői és végrehajtói közül, mint ahogyan az
áldozatok kárpótlása érdekében sem történt értékelhető lépés. Ezért
Szávay István, a Jobbik alelnöke az elkövetők és felbujtók felelősségre
vonása valamint az áldozatok kárpótlása ügyében írásbeli kérdéssel
fordult Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez, aki válaszában azt
sugallja, meg kell várni, hogy a román fél „szembenézzen az akkor
történtekkel.”
Eufóriából magyargyűlöletbe
Bár a magyarok és a románok 1989 decemberében együtt kényszerítették ki a változást, az is gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy Ceaușescu
gyors likvidálása nem egyenlő a kommunisták eltűnésével és a valódi
demokráciát és jogegyenlőséget akaró erők győzelmével. A demokratikus
rendszerváltók szerepében tetszelgő Nemzeti Megmentési Front Tanácsa
ugyanis gyorsan az egykori kommunista másodvonal kiskirályainak kezébe
került, akik nem voltak hajlandóak lemondani demokráciába is átmenthető
hatalmukról annak érdekében, hogy Románia valóban a demokratizálódás és a
jogegyenlőség útjára léphessen. A valódi változást követelők
elhallgattatásához ezért mielőbb bizonyítaniuk kellett, hogy nélkülük
maga Románia van veszélyben, így e forradalom utáni zavarosban jól
halászó román politikai „elit” saját, jól bevált módszeréhez, a magyar
kártya kijátszásához nyúlt.
A 89-es forradalom után szélnek
eresztett egykori Securitate-ügynökök segítségével, a félrevezetett és
leitatott román bányászokat eszközként felhasználva 1990 márciusának
közepére sikerült is polgárháborús helyzetet teremteniük
Marosvásárhelyen. Az utcai harcokat tétlenül szemlélő rendőrség és
katonaság be nem avatkozása következtében öten meghaltak és több mint
300-an megsebesültek és bár a város magyarságának a hidegvölgyi
cigányság és a környékbeli székelyek segítségével sikerült megfékeznie
az őrjöngő csőcseléket, a román karhatalom diszkriminatív passzivitása
és Budapest hallgatása miatt a decemberi eufória és biztonságérzet
örökre elveszett Erdély magyarsága számára. A pogrom következtében
ezrek, főként az erdélyi magyar értelmiség menekült Magyarországra, majd
sokan közülük tovább Nyugatra, pótolhatatlan károkat és behozhatatlan
hátrányokat okozva ezzel a helyi magyar közösségnek és megmaradásnak.
Románia Beneš-dekrétuma
A román hatalom a felelősséget
természetesen azonnal az erdélyi magyar közösségre és az eseményeket
valójában béna kacsaként figyelő Magyarország revizionista
szervezkedésére (!) kente. Ennek megfelelően kizárólag magyarokat és
cigányokat ítéltek el, miközben még azt az ittas teherautóvezetőt is
felmentették, aki számos, világot keresztül-kasul bejárt felvétel tanúsága szerint is halálra gázolt egy marosvásárhelyi magyart a főtéren

.
E román mítosznak megfelelően –
Uniós csatlakozás ide vagy oda – az áldozatok és hozzátartozóik azóta
sem kaptak semmilyen kárpótlást, csupán a magyar állam adott át
néhányuknak egy-két kitüntetést. A román állam máig nem ismerte el, hogy Marosvásárhelyen 1990 márciusában
Securitate-szervezte pogrom zajlott, amelynek célja a magyar közösség
megfélemlítésével párhuzamosan a románság fanatizálása, illetve az ellenzéki, valódi demokráciát és jogegyenlőséget követelő román és magyar hangok elnémítása volt.
Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője ezért még 2011 márciusában javasolta egy olyan
parlamenti bizottság felállítását, amelynek fő feladata az lett volna,
hogy minél pontosabban megállapítsa a pogromban kárt szenvedett,
megsebesült, letartóztatott, elítélt és elhunyt magyarok körét. E
grémium tehetett volna javaslatot az Országgyűlésnek, illetve a
Kormánynak nevezett személyek (vagy azok hozzátartozói) erkölcsi-anyagi
elismerésérésének és kárpótlásának módjára, ha már a románoktól ez
belátható időn belül nem várható. Az előterjesztést azonban a Fidesz nem
támogatta.
Kárpótlás és felelősségre vonás helyett konferenciák, megemlékezések
2015 márciusában (azaz kevesebb, mint 5
hónapon belül) a marosvásárhelyi pogrom 25. évfordulójára emlékezik majd
a székelység egykori fővárosának, de valójában egész Erdély magyarsága.
Ezért Szávay szeptember 25-én írásbeli kérdéssel
fordult Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős
miniszterelnök-helyetteshez. Ebben azt tudakolta, hogy miként készül a
magyar kormány az évfordulóra, történtek-e már egyeztetések a román
féllel a pogrom körülményeinek, lefolyásának, illetve következményeinek
történeti hitelességű feldolgozására, levezénylőinek felderítésére,
felkutatására és felelősségre vonására, az áldozatok vagy hozzátartozóik
kárpótlására, esetleg ez utóbbi lépés magyar állami forrásokból történő
biztosítására. A jobbikos képviselő szerint ugyanis a 25. évforduló „nemcsak
megfelelő időbeli és érzelmi távlatot adhat az események
feldolgozásának, hanem lehetőséget biztosíthat arra is, hogy
kiértékeljük és valamiféleképp lezárjuk az akkor történteket, még ha
feledni sohasem tudhatjuk azokat”. Szávay szerint gesztusértékű a
Kisebbségekért-díj odaítélése néhány, a harcokban résztvevő személynek,
de ez csak néhány személyt érint, sokakról azonban – akik akkor az
események elszenvedői voltak és még ma is élnek – teljesen
elfeledkeztek.
Semjén Zsolt válaszában
számos, minden bizonnyal érdekes, értelmes és tartalmas megemlékező
programról, előadásról és konferenciáról számolt be, azonban román
féllel történő egyeztetésekről, kárpótlásról, vagy felelősségre vonásról
egyetlen szót sem ejtett. A miniszterelnök-helyettes szerint „Romániának
szembe kell néznie az akkor történtekkel, а politika és az intézkedő
hatóságok 25 évvel ezelőtti szerepvállalásával. Tisztáznia kell, hogy
pontosan mi is történt а fekete március napjaiban, és román részről kik
voltak felelősek а történtekért.” Egyfelől e válasz azért hibádzik,
mert azt sugallja, mintha a pogromnak magyar felelősei is lettek volna,
másfelől a román politikai elitre nem igazán jellemző, hogy bűneit
gyorsan megvallja, a romániai holokauszt elismerésére is a 2000-es
évekig kellett várni részükről, azaz több mint fél évszázadot.

A válasszal kapcsolatban Szávay István
portálunknak elmondta, egészen elképesztőnek tartja, hogy
miniszterelnök-helyettesként Semjén ismét, sokadjára nem válaszolt az
általa feltett kérdésekre. „Ennél azonban sokkal szomorúbb, hogy a
magyar kormány már számos alkalommal bizonyította, nem hajlandó
konfliktust vállalni a külhoni magyarság érdekében. A marosvásárhelyi
pogrom esetében azonban más lehetőség nincs arra, hogy rábírjuk a román
kormányt a felelősök megbüntetésére és az áldozatok kárpótlására.
Marosvásárhely fekete márciusa máig mérgezi az amúgy sem túl rózsás
magyar-román kapcsolatokat, ezen pedig az egyoldalú megemlékezések nem
segíthetnek, sőt a románok részéről értetlenséget, dühöt és gyűlöletet
válthatnak ki” – fejtette ki Szávay István. A Jobbik alelnöke mindehhez hozzátette még:
„Jó lenne ezért végre már abbahagyni a problémák szőnyeg alá söprését
és őszinte szándékkal, megalkuvások nélkül tenni megoldásukért, például a
marosvásárhelyi pogrom felelőseinek megbüntetéséért és áldozatainak
kárpótlásáért.”
Kovács Dávid Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése