A romániai városok egyik főutcáját kötelezően 1918. december 1-re keresztelő törvény megszavazásakor az RMDSZ képviselői tartózkodtak, azonban Seres Dénes és Erdei-Dolóczki István képviselők igennel szavaztak.
A két képviselő megkeresésünkre azt mondta, hogy hibáztak a törvény
megszavazásakor, ugyanis úgy emlékeztek, hogy az általuk is
problematikusnak ítélt cikkelyt kivették a törvényből.
„Én itt a Szilágyságban azt próbáltam érvényesíteni, hogy egymásnak az
ünnepeit tiszteljük, így elvárom, hogy a román vezetők is jöjjenek el
március 15-én a mi ünnepeinkre és adózzanak a tiszteletükkel. Úgy
tudtam, hogy ezt a cikkelyt kivették. Nem mintha rajtunk múlott volna,
hisz nem mi döntöttük el a szavazást. Ezek szerint nem jól tudtuk” –
mondta Seres a Transindexnek. Erdei is azt mondta, hogy elnézték a törvényt. „Véletlen volt, hibáztunk” – mondta.
A képviselőház, mint döntő fórum által szeptember 30-án 315 igen és
nulla ellenszavazattal, valamint 13 tartózkodással elfogadott törvény
azt is előírja, hogy minden megyeszékhelyen kötelező emlékező kulturális
műsorokat vagy katonai bemutatókat szervezni.
Traian Băsescu államfő kedden hirdette ki a Mircea Duşa védelmi miniszter által kezdeményezett törvényt.
Én ha hibáztam , megbüntettek kegyetlenül - titeket meg jutalmaznak ! szégyen és gyalázat !
VálaszTörlésBiztos szundikáltak.
VálaszTörlés