2014. október 15., szerda

Romániába visszatér a kommunizmus? - Minden városban kötelező lesz a December 1. út és ünnepelni a román nemzeti ünnepet

Minden városban és megyei jogú városban kötelező módon a román nemzeti ünnep, December 1. nevét kell viselnie egy fő útvonalnak, a helyi önkormányzatoknak pedig kötelező módon rendezvényeket kell szervezniük a nemzeti ünnep napján, miután Traian Băsescu államfő kedden kihirdette az ezt rögzítő törvényt.
Illusztráció
Illusztráció

A tervezetet Mircea Duşa védelmi miniszter nyújtotta be a parlamentben, célpontjai pedig egyértelműen a székelyföldi települések.

A Hargita megyében mandátumot szerzett politikus már korábban is benyújtott egy jogszabályt, amelyben tiltotta volna, hogy román személyiségekről elnevezett utcák nevét megváltoztassák, a 2011-es próbálkozás azonban elbukott a képviselőházban. Duşa akkor azt mondta, felháborodott azon, hogy a székelyföldi városokban magyar neveket adnak az utcáknak.

Mint ismeretes, Sepsiszentgyörgyön régóta konfliktust okoz, hogy a December 1. utca egyes szakaszait átnevezné az önkormányzat. A Mircea Duşa kezdeményezte jogszabály értelmében a megyeszékhelyek önkormányzatai minden december elsején kötelesek a többi állami intézménnyel közösen ünnepségeket rendezni, a védelmi minisztériumot pedig a belügyi tárcával és a rendvédelmi szervekkel közösen katonai díszszemlék megszervezésére kényszeríti. A jogszabály szerint a rendezvények számára „a hatályos törvények értelmében” kell a finanszírozást biztosítani.

A jogszabályt a szenátus áprilisban, a képviselőház szeptemberben fogadta el. A parlamenti vita során román honatyák is kifogásolták az ünneplés kötelezővé tételét. Mint ismeretes, december elseje 1990 óta Románia nemzeti ünnepe, amelyen arra emlékeznek, hogy 1918-ban a magyarországi románok egy gyulafehérvári nagygyűlésen kifejezték azon szándékukat, hogy Erdély, a Partium és a Bánság egyesüljön Romániával.

http://itthon.ma



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése