A Dicsőséges 1956 Forradalom 58-ik évfordulójára

Sokan írtak az 1956-os magyar forradalomról, főleg olyanok, akik ott sem voltak. 58 év távla-tából mondhatnánk, hogy a szégyen forradalma volt. Szégyene a Szovjetuniónak, hogy egy kis nem-zetet, tankokkal vérbe fojtotta. Szégyene a nyugati világnak, hogy engedte, hogy egy kis nemzet szabadságvágyát a Szovjet vérbe fojtsa. Szégyene az akkori kormánynak, hogy saját fajtáját gyil-kolta. Szégyene a mindenkori Magyar Kormánynak, hogy nem követte más nemzet példáját, nem követelt jóvátételt a forradalomban elesettek hozzátartozóik részére, szerintük a magyar ember nem olyan értékes, mint más. Pedig óriási pénzmegtakarítását, milliók életét, rombolást, nyomort, és a világ történelmében legembertelenebb uralom megszűnését idézte elő az 1956-os magyar forradalom.

1956ban az év emberének a magyar szabadságharcost választották

              Egy nemzet sem tűri, hogy más nemzet uralkodjon rajta. Mi a Szovjet uralma alatt voltunk. 1956-ban még látható volt az épületeken a "felszabadító dicső vörös hadsereg" vagyis az elnyomó istentelen, barbár ázsiai horda lövései. Már túl voltunk az államosításon, mely kiterjedt 5 szobán felüli lakásokra, minden gyárra, üzletre, vállalkozókra, szabóra, cipészre, földtulajdonosokra. Túl voltunk a kitelepítésen B listázáson, a kitelepítéseken. Nem volt kibúvás a nyugati határon vasfüggöny volt, (2 sor szöges-drótkerítés között födi akna). Büntették a magyarokat mások bűneiért. A hívő emberek tudták, hogy csak az Isten segíthet s a templomokban kerestek nyugalmat. Csalódva tapasztalták, hogy a kocsmába biztonságosabb volt járni, mint a templomba, mert ha ott valaki elszólta magát nem jelentették fel az ÁVH-nál, mint ahogy azt a lelkész elvtárs hivatalból megtette, s büntetés lett belőle.     

              Ha egy bűnözőt tetteiért elítélik, az tudja, miért büntetik, de miért kell bűnhődni a magyar népet? Van, aki azt mondja, hogy azért mert magyar katonák harcoltak a Szovjet ellen. Akkor az volt a remény, hogy visszakapjuk a Trianonban elvesztett területeket, és az akkori magyar katonák, ha nem parancsra, önként mentek volna harcolni bár hova. Akkor még úgy látszott, hogy újfegyverekkel a németek nyernek s csak tőlük várhattuk az elcsatolt országrészek visszaszerzését. Az újfegyver gyártás alatt volt, dr. Teller Ede mondta, hogy a véletlenen múlott, hogy nem a németek állították elő az atombombát előbb. Mások a holokauszt miatt büntetik a magyarokat. Azok nemcsak rosszindulatúak, de buták, nem éltek Magyarországon, nem tudják a valóságot. Az igazság az, hogy nincs Európába olyan ország ahol több zsidót mentettek meg, mint Magyarországon. Azok nem tudják, hogy Adolf Eichmann megegyezett Brad Józsefel, aki tagja volt a Hungarian AID and Rescue Committee-nek, hogy az un. "Blut gegen Waren" 1 millió zsidóért cserébe 10,000 teherautót, 200 tonna teát, 200 tonna kávét, 2,000,000 darab szappant adnak. Ezt az angolok akadályozták meg, letartóztatták és börtönbe tették Brand-ot. Ez nem volt titok, a fent jelzett Committee tagjai voltak: Józsi Krem, Rudolf Kastner, József és Hansi Brand, Sámuel Springmann, Sándor Offenbach, András Biss, Dr. Miklós Schweiziger, Mózes Krausz, Ernő Frankl és Ernő Szilagyi. Brand eskü alatt vallotta Eichmann tárgyalásán, hogy 1941 és március 1944  között 22,000–25,000 zsidót segítettek Magyarországba a németek által megszállt területekről. Ezeknek nagy része a frontra ment katonák igazolványát kapta meg és nyugodtan éltek a védett házakban. Nem hallani azokról, akik 10 ezrével kikeresztelkedtek. Hol volt ehhez hasonló a világon? Brand József 1964-ben halt meg, a vallomásai nem titkosak, Tel Aviv-ben megtalálható. Szégyene a mindenkori Magyar Kormánynak, hogy engedi, hogy más népek hazugsággal bűnös népnek nevezzék a magyar népet. Ajánlatos lenne a választások előtt magyar törté-nelemből levizsgáztatni a képviselő jelölteket, hogy a Parlamentbe csak azok juthassanak, akik ismerik az igazságot, és annak tudatában meg védik a magyar népet a gyalázástól.

             

              A fentiek ismerete után eljutottunk 1956 októberéhez, mint lealázott bűnös nép, amely nem érdemli meg, hogy az ENSZ-be helyet kapjon. A poznani felkelésre figyeltünk fel. A kis csoportban felvetődött a kérdés; lehetséges-e hasonló nálunk? Dehogy lehet, nem tudsz 5 emberrel a sarokig elmenni, elfog az ÁVH, - mondta a v. ejtőernyős Harmati. Október 22-én nagygyűlés volt a Műszaki Egyetemen, jelen voltak riporterek a rádiótól, újságoktól, küldöttség Szegedről, természetesen sok besúgó, Nagy volt a zűr-zavar, követeltük: szolidaritás a lengyelekkel, a norma rendszer eltörlése, a beszolgáltatás felülvizsgálása, magyar-szovjet, magyar- jugoszláv barátság, óvatos követelések. Éjfél után már fáradtak, éhesek voltunk. Láttuk, hogy az egyenruhás műszakiak is követelnek, meg jött az éhségtől a bátorság. Követeltük a politikai perek felülvizsgálását, az orosz csapatok kivonulását, a kormány átalakulását Nagy Imre vezetésével (akkor még nem tudtuk, hogy ő azonos azzal a Nagy Imrével, aki parancsnoka volt annak az osztagnak, akik kivégezték a cári családot). Már 3 óra körül volt, mikor a 14 követelési pont megszületett. Abban állapodtunk meg, hogy ha azt az újságok leközlik, egy küldöttség megkoszorúzza Bem szobrát, ha nem közlik, tüntető felvonulás lesz a szoborhoz.

              Az újságok nem közölték a követeléseket. Készültünk a tűntetésre. A déli hírekben bemondta a rádió, hogy a belügyminiszter betiltotta a felvonulást, majd egy óra múlva visszavonta a betiltást. Ez országszerte nagy feltűnést keltett. 3 órakor elindult a diák felvonulás a Műegyetemről, csöndben, végig a Duna parton. A dekorációs vállalattól a zászlók tömegét hozták utánunk, s mint egy zászlóerdő haladtunk tovább a himnuszt s Kossuth nótákat énekelve. A Bem téren nagy tömeg fogadott s kezdtük kivágni a sarló-kalapácsos címert a zászlókból. Az volt a megegyezés, hogy a koszorúzás után haza- megyünk, de hallottuk, hogy Nagy Imre fog beszélni a Parlamentnél an éphez, s oda mentünk.

              A Parlament elé érve fáradtak, éhesek voltunk. Már besötétedett a villanyok fel-leoltásával bőszítették az elvtársak a tömeget. Az Alkotmány utca felől egy katonai rádiósautó jött a tömeg közé. Mikor felém közeledett, szavalatokat hallottam, majd, mondja, hogy én Pesti Jóska vagyok, ezért a ver-sekért börtönbe tettek, az ÁVH-sok elvertek, mankóval járok. Együtt dolgoztam Jóskával az Iparterv-ben, s kértem, hogy vegyenek fel. 3 katona kíváncsiságból jött az utcára, tőlem kérdezték mi történik. A tömeg azt gondolta, hogy ÁVH autó a felvonulók ellen s fel akarták dönteni, a katonák kértek, hogy beszéljek a mikrofonba, nyugtassam meg a tömeget. A 14 pontkövetelést ismertettem, a tömeg lángba borította a teret a villanylekapcsolása miatt. Égett minden éghető, ezrével a párt tagságkönyv is. Majd jött a hír; ledöntötték a Sztálin szobrát, a tömeg ujjongott, ruszkik haza! Nagy Imre jött az erkélyre, megszólat: Kedves elvtársak! Kiabált, fütyült a tömeg nem vagyunk elvtársak! Nem tudta befejezni beszédet, visszament a Parlamentbe. A tömeg szitkozódott, csalódottan indult haza.

              Akkor jött a hír; az ÁVH-sok lövik a felvonulókat a rádiónál. Mindenki a rádióhoz, állítsuk meg lövöldözést, kiabáltam a mikrofonba addig, amíg a tömeg meg nem indult a rádió felé. Majd újabb hírt hozott egy motorkerékpáros: katonák jönnek Budáról feloszlatni a tömeget. Kértem a sofőrt, hogy vezessen a Margit hídhoz. Útközben kiabáltuk, hogy mindenki a rádióhoz, akadályozzuk meg a vér-ontást. A pesti hídfőhöz értünk s körül zárt a tömeg, a hídon álló villamosok, autóbuszok és a tömeg miatt lassan haladt a nyitott csapatszállító. Kiabáltuk a katonákhoz, hogy az ÁVH-sok lövik a tömeget a rádiónál, a katonák szűntessék meg a vérontást, a magyar katona a magyar népet védi, védje meg az ÁVH-soktól. A 6 hangszóró hatásos volt a katonák már a Kossuth nótákat énekelték. A parancsnok nem tudta kik vannak a katonai rádiósautóban, s kiáltott, hogy csináljunk utat a rádióhoz. Tömeg volt az úttesten, s kértük, hogy engedjék a katonákat a rádióhoz.  Dörömböltek az ajtón, új hír; a Váci úton páncélosok jönnek. Gondoltuk sikerül őket is meggyőzni. Mire a Nyugatihoz értünk a páncélosok lecsukott tetővel dübörögtek a Rákóczi út felé. Visszamentünk a katonák után, útközben biztattuk a tömeget, akik a Himnuszt, Kossuth nótákat énekelve mentek a rádió felé. A Madách térnél már hallot-tuk a fegyverek ropogását, Az Astoriánál megállt a rádiós kocsi, megköszöntem, hogy felvettek,  akkor még nem tudtuk, hogy mily fontos szerepet töltött be a hangszórós autó a magyar történelembe. A katonák már a múzeum kertben voltak, a nép oldalán, szembe az ÁVH-val. Füst volt, süvített a gyilkos golyó, de megnyugodva kerestem menedéket.

              58 év távlatából és kb. 13 ezer km. távolságból értékelve az 1956-os forradalmat; az igazság forradalma volt. Mi jogosan követeltük az emberi jogainkat szülőhazánkban, amely idegen megszál-lás alatt volt, ránk kényszerített ideológia és kormány terrorja alatt éltünk. Mi nem kezdtük a lövöldözést, csak visszalőttünk, védekeztünk. Ha úgy élhettünk volna, mint a Nyugat-Európai nemzetek. Nem lett volna mit követelnünk. Ha leközlik az újságok a követeléseket nem lett volna felvonulás. Ha Nagy Imre nem szólítja elvtársaknak a tömeget a nép meghallgatta volna és hazamegy. Ha nem lőnek a tömegbe az ÁVH-sok nem lett volna miért oda terelni a tömeget. De ha nem jött volna a Kossuth térre a rádiós autó hiába kiabáltunk volna nem tudtuk volna meggyőzni a zajos tömeget, hogy menjenek a rádióhoz. Ha nem tudjuk meggyőzni a katonaságot, hogy szűntessék meg a vérontást a rádiónál, azok a tankok segítségével kiszorították volna a tömeget lövés nélkül a rádió környékéről és mindenki hazament volna, s ma is, Magyarországon lennének a ruszkik.

              A baj az, hogy nem vitték magukkal a kommunistákat, s azokat nem vonták felelősségre a nép ellen elkövetett bűneikért. Ott vannak ma is, a politikai, egyházi közéletben, magas nyugdíjból nyugodtan élnek. Nem akadt a sok elvtársból, az ügynökből egy sem, aki megbánta volna tetteit. Pedig, amíg ezek vezető szerepet töltenek be nem lehet nyugalom, rend Magyarországon. Nem börtönbe kell tenni őket, hanem munkatáborokba, utakat, hidat építeni. Ha az már meg van, lehetne Alcsúton is stádiumot teniszpályákkal építeni, Vagy csatornázni Alföldet, képzeljük el, ha beültetnének minden talpalatnyi földet, nem lenne szükség, más országból hozni élelmet, s fejlődne Magyarország.

(Bogár Gyula)