2014. szeptember 4., csütörtök

Még ők fenyegetőznek: „A cigánynak elég egy gyufa, hogy tüzet tegyen”


A lincselés óta feszült hangulat uralkodik a szentléleki cigánysoron, a romák közül sokan a magyarok megtorlásától tartanak, de ugyanakkor akadnak köztük nagyszájúak is, akik a falu felgyújtásával fenyegetőznek – derült ki ottjártunkkor, a velük folytatott beszélgetés során. A romák leginkább attól félnek – legalábbis ezt hangoztatták lapunknak –, hogy „a magyarok” megbosszulják a motoros halálát. S hiába mondta el a médiának Pál Tamás, a megkéselt motoros, hogy Szentléleken lincselés történt, változatlanul kitartanak amellett, hogy a balesetet okozó Sebestyén Attilát nem bántották (holott Pál Tamás szemtanúként látta, hogy ütötték).

Mintha csak egy betanult szöveget ismételgetnének, ugyanazt hajtogatta mindenki: ők ártatlanok, csak Pál Tamást bántották, de őt is csak az elgázolt lány hozzátartozói, és nem a teljes cigánysor. Ezt a teóriát kívánta alátámasztani a 75 éves Budi Rozália „Rózsiné” is, mondván, Sebestyén Attila női utastársát ő vette kezelésbe, vagyis ápolta, a „férfi már halott volt”.
Persze, az újságíró hírére összeverődött tömegben akadtak olyanok is, akik más húrokat pengettek. „Vigyázzon, mit ír, mert megismerjük” – kiáltotta alulírott felé egyikük. Mások azt próbálták „megüzenni”, ha bármiféle tűz ütne ki a cigánysoron, válaszként „felgyújtjuk az egész Szentléleket”. „A magyar embernek benzin kell, hogy tüzet gyújtson, a cigánynak elég egy gyufa is” – hangzott a vészjósló fenyegetőzés. Igaz, a „gyújtogatókat” néhányan lehurrogták, figyelmeztetve őket, hogy „vigyázzatok a szájatokra, ne beszéljetek hülyeséget!”

A balesetet előidéző lány családja állítólag elköltözött a faluból, „szégyenükben”, legalábbis senkit nem tudtunk előkeríteni közülük. „Azok bicskások, veszélyesek” – mondják róluk megvetően, hozzátéve: néhány vétkes roma miatt nem kellene szenvednie az egész közösségnek. Ugyanis lassan kezdik unni, hogy hetente el kell bújniuk az erdőbe, ha „jönnek a motorosok”. És újabb fenyegetőzés hangzik el: „a közeli falvak cigánysága is lépne, ha velünk baj történne”.
A feszült helyzet miatt a cigánysor közelében élő magyarok sem érzik magukat biztonságban. Egy nevét nem vállaló, idős magyar hölggyel álltunk szóba, aki tart a romák bosszújától. „Egyik nap azt mondta nekem egy cigányné, hogyha valami baja lesz a cigá­nyoknak, a magyar házak égni fognak, s a magáé lesz a legelső” – panaszolta. „A romákkal mostanság csak baj van, hiszen erőszakosak lettek, kilopják a termést a földből” – folytatta.
A néni azt szeretné, ha minél előbb lecsillapodnának a kedélyek, s ehhez elsősorban a hatóságoktól vár lépéseket.

Nagy Sz. Attila http://www.hirmondo.ro




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése