A Magyar Patrióták Közössége 2014.
szeptember 20-án – a kulturális örökség napja alkalmából – a budai
Várban működő, a hajdani Királyi Palota múltjával foglalkozó Budapesti
Történeti Múzeumot tekintette meg. A magyar történelem és népi tér nyolc
évszázados középpontjában azonban olyannal találkoztunk, amire nem
számítottunk. A kiállított képekhez, tárgyakhoz mellékelt kétnyelvű
(magyar-angol) tájékoztató táblákon Fadrusz János kolozsvári
Mátyás-szobrát a „szeparatista nacionalizmus ikonikus alkotásának”
bélyegzik, az 1937-ben létrehozott Corvin-termet pedig mint a
„revizionista kultúrdiplomácia” kirakatát állítják be. Egyesületünk
tiltakozik.
Dicséretes módon rekonstruálták a
hajdani Királyi Palota néhány fontosabb történelmi terének
falburkolatait, amelyeket a BTM legújabb állandó kiállításán meg is
lehet tekinteni. Ezek egyike, a Hunyadi-terem bemutatása ma sajnálatos
módon a magyar nemzeti érzület kigúnyolásának, pocskondiázásának
színhelye. Az angol nyelvre is lefordított, sértő és történelmietlen
szöveg így fogalmaz: „A terem közepén helyezték el Fadrusz János
kolozsvári Mátyás király-szobrának, a már felavatása pillanatától a
szeparatista nacionalizmus ikonikus alkotásának kicsinyített mását.”
Amellett, hogy a múzeum tájékoztató táblája a legalantasabb kommunista
kliséket mantrázza, történelmi tévedésben van, ugyanis az általa
gyalázott Fadrusz-féle szobrot 1902-ben állították fel, akkor pedig
Kolozsvár Magyarországon található, magyar város volt, „szeparatista”
nacionalizmus színhelye pedig ebből kifolyólag nem lehetett.
Hasonlóan sértő szöveget a vélhetően
kommunista vagy szélsőliberális indíttatású történelemhamisító máshol is
elhelyezett. Az 1937-ben megnyitott Corvin-könyvtárteremről például két
dolgot tart igen fontosnak kiemelni a szerző: az egyik, hogy a könyvtár
milyen lassan készült el, illetve „díszítéséhez olyan műtárgyakat
használtak fel, amelyek valamiképpen a revizionista kultúrdiplomácia
sikerét igazolták.” Holott e megfogalmazás többek között olyan – talán
fasisztoid? – műkincseket takar, mint az 1933-as velencei egyezmény
alapján hazakerült Corvinák.
A Budavári Palota újkori történelmét
bemutatni hivatott kiállítást 2013-ban adták át Halász János kultúráért
felelős államtitkár jelenlétében, az Emberi Erőforrás Minisztérium
támogatásával. Az új kiállítás kurátorai Dr. Farbaky Péter
művészettörténész, a BTM főigazgató-helyettese és Dr. Rostás Péter
művészettörténész, a BTM Kiscelli Múzeum igazgatója voltak.
Aki járja az elcsatolt hajdani
országrészeket, rendre ehhez hasonló történelemhamisítási kísérletek
tanúja lehet. Nem hittük volna, hogy egy nap e ránk nézve sértő és aljas
hozzáállást éppen a budai Várban, a mai Magyarország területén belül,
egyik legnemzetibb kultúrintézményünk falai között kell elszenvednünk.
Jogkövető állampolgárként egyelőre eltekintettünk a „normatív társadalmi
reakció” kinyilvánításától, ezért levélben fordultunk a BTM-hez.
Szeretnénk, ha a múzeum vezetése azonnal megszólalna és elnézést kérne
tizenötmillió sértettől. Éppen ezért követeljük a felelős személy
megnevezését és munkaviszonyának azonnali megszüntetését, hogy beteges,
provokátori vágyainak kielégítése érdekében más felületek után kelljen
néznie.
Rendkívüli örökségvédelmi séta
A Magyar Patrióták Közössége fakultatív
programot szervezett tagjai számára: bejártuk a IV. Béla király által
alapított ősi Buda még álló történelmi tereit. A Budapesti Történeti
Múzeum két állandó kiállításán kívül megtekintettük az idén átadott
Honvéd főparancsnokság egykori épületének csonka tömbjét is. Mivel a
nemzeti örökség megóvása, bemutatása, és ebbe a folyamatba a fiatal
generáció bekapcsolása régi célunk, ezért a Vár kiemelten fontos terület
egyesületünk számára. Jelenleg is zajlik annak a hosszú távú
fejlesztési koncepciónak az előkészülete, amely eldönti, hogy a II.
világháború és a kommunista diktatúra okozta sebek helyreállításával
milyen irányba mutasson legfőbb nemzeti és történelmi emlékhelyünk
jövője. Sétánkról készített képeink megtekinthetőek az egyesület
facebook oldalán: www.facebook.com/magyarpatriotak
2014. szeptember 20.
Magyar Patrióták Közössége
http://www.magyarpatriotak.hu
Sajnos nagyon sokat ártottak ,és ártanak még ma is a rohadt komcsik a magyar népnek,,,nézd a mai baloldalt teljes mértékben hazaárulással foglalkoznak...
VálaszTörlés