2014. szeptember 10., szerda

Lopnak, hangoskodnak, fenyegetőznek: Egyre több baj van a Sepsiszentgyörgyi cigányokkal is (Frissítve)

A kép csak illusztráció
Több tucat sepsiszentgyörgyi, az őrkői romateleppel szomszédos utcákban lakó polgár írta alá azt a panaszlevelet, amelyet a városvezetéshez, a megyei és helyi rendőrséghez is eljuttattak, és amelyben az egyre jobban elharapódzó tolvajlásokra, csendháborításokra hívják fel a figyelmet. 
Az Őrkő közvetlen közelében élő megyeszékhelyi polgárok megelégelték az elmondásuk szerint aggasztó méreteket öltő lopást, csendháborítást, fenyegetőzéseket.
– A romák átmásznak a kerítésen, ellopnak mindent, ami a kezükbe akad. A napokban a szemeteskukánkat borították ki a kapu elé, ott kotorásztak a hulladékok között. Amikor rájuk szóltam, megfenyegettek. Az egyik szomszéd kisiskolás gyermeke a kapu előtt biciklizett. Egy purdé az anyjával arra járt, és kérte a kerékpárt. A kicsi nem adta oda, a purdé erre fellökte az apróságot, az anyja meg se szidta. Már most gondok vannak az italozó, éjszaka üvöltözőkkel, de ilyen neveltetés mellett pár év múlva közveszélyes roma fiatalokat „termel” ki az Őrkő – hangzik a panaszáradat a romák megtorlásától tartó, ezért névtelenségbe burkolózó lakók szájából.
Olyan is előfordult, hogy a lakók fajtiszta kutyáját lopták el a romák, majd arcátlanul felajánlották, hogy váltságdíj ellenében visszaadják a napokig éheztetett, a putri mellé kikötött ebet.
Tischler Ferenc alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, a panaszlevél még nem ért el hozzá, de már számos problémával keresték meg őt az Őrkő környékén lakók.
– Arra bátorítom az embereket, a törvénysértéseket jelezzék a megyei rendőrségnek, a hivatalnak, hiszen nem hagyhatjuk, hogy elszabaduljanak az indulatok, a cigánylakosság uralja az utcákat. Elemezni fogjuk a panaszlevélben megfogalmazottakat is, és lehetőségeink szerint intézkedünk annak érdekében, hogy elkerüljük a többségi lakosság és a cigányság közötti konfliktushelyzet kialakulását – részletezte.

Az alpolgármesternek arra is panaszkodtak, hogy egy Váradi József utcabeli üzletben – nem kocsmában – italt mérnek a romáknak, akik az üzlet előtt a piától felbátorodva zavarognak. Tischler szerint az esetet a fogyasztóvédelemnél kell jelenteni, a hivatal csak akkor tud közbelépni, ha a romák közterületen fogyasztanak alkoholt.
Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetője megerősítette, hogy hozzájuk is benyújtották a panaszlevelet, amelyben több tucat környékbeli lakos emel szót a lopások, zelegorkodás ellen.
– Megerősítettük a környéken a járőrözést, valamint három térfigyelőkamerát szereltünk fel: így próbáljuk orvosolni a helyzetet – összegzett Hadnagy.
Nicoleta Marin, a megyei rendőrség szóvivője arról tájékoztatott, hogy idén az első félévben az Őrkőn, valamint környékén 25 bűncselekményt jegyeztek, ebből nyolcat rajtaütésszerűen lepleztek le az egyenruhások. A legtöbb esetben bántalmazás és más erőszakos cselekmények miatt riasztották a rendőröket. Ugyanebben az időszakban 59 büntetést róttak ki különböző törvényszegésekért a ro­máknak, a legtöbbet csendháborításért.

Tinca Teddy

http://www.hirmondo.ro


Egy olvasó hozzászólása: "Mi a közvetlen közelükben lakunk a Szegfű utcában, és mindenben egyetértek a font leírtakkal.Az ablakból láttam mikor egy idős hölgy a kiskutyáját sétáltatta, és 3 fiatal cigánygyerek ahogy elment mellettük mind belerúgtak a kutyába, és a néni úgy megvolt ijedve hogy meg sem mert szólalni.Mit ártott nekik az a kutya??!!

Újra kellett a kerítést, kaput csinálni, és megemelni persze, mert fényes nappal átmásztak és a vaslábtörlőt, csatornát elloptak, azonkívül mindent visznek az udvarokról ami vas és mozdítható, ősszel a szőlőre rájárnak, egyik nap épp hazaértünk munkából a kapu előtt a cigánygyerek kunyerálja és mikor a férjem elzavarja azt mondta nem baj, mert éjjel úgyis bemásznak.Mikor a rendőrséget kihívtuk a lábtörlő, és a csatorna miatt annyit mondtak csak, hogy tartsunk kutyát.Egyik rokonunk a földjén fogta el őket lopás közben, hozzákötözte a szekérhez és másfél órán keresztül várt de nem jött senki a rendőrségtől bármennyit is telefonált.


Sajnos itt a diszkrimináltak mi vagyunk és nem ők, őket mindenki csak védi, nem fizetnek sem adót, sem villanyt, sem fűtést, semmit...Sőt a mi pénzünkből tartják el őket.Miért nem lehet azt a szociális segélyt csak úgy adni hogyha dolgozik valamit, vagy hogyha nem volt büntetett?!Más országban ez működik. Mikor az egyirányú utcában jött velünk szembe a cigányszekér és a férjem rászólt, hogy hova megy mert egyirányú azt kiabálta "na és nekem szabad". Igen nekik lassan tényleg mindent szabad, mikor fognak ennek mar véget vetni, és mikor lesz a törvény egységesen mindenkire érvényes???!!! " (magyarellenesseg.blogspot.com)




1 megjegyzés:

  1. Ilyen politikaval es hatosagi intezkedesekkel soha nem lesz rend mert nekik minden megengedett mert nem lehet buntetni..ugyse fizeti ki es kesz!

    VálaszTörlés