"Orosch János nagyszombati érsek mond
szentbeszédet augusztus 20-án Budapesten" - adja hírül az MTI, és a
hírügynökség nyomán a Magyar Kurír is. Ez szép dolog, hiszen azáltal is
kifejezzük a nemzet egységét, hogy egy felvidéki magyar érsek mondja a
szentbeszédet a fővárosban az államalapítás ünnepén - gondolhatja a
jámbor olvasó. De mindebből sajnos csak annyi igaz, hogy a szóban forgó
személy érsek és felvidéki. Meg hogy valószínűleg beszédet fog mondani
20-án. Más nem.
Még az sem igaz, hogy Orosch Jánosnak hívják,
amivé az MTI - és nyomán a Kurír - magyarította. Az pedig végképp nem
igaz, hogy magyar. De még az sem, hogy magyarbarát lenne. Ellenkezőleg:
Ján Orosch a magyarellenességéről hírhedt Matica Slovenská nevű tót
szervezet legszűkebb vezetőségének oszlopos tagja. Vagy legalábbis az
volt, amikor szinte pontosan egy évvel ezelőtt kinevezték (mi itt írtunk róla, de téma volt számtalan magyar sajtóorgánumban, lásd pl. itt vagy itt) - és elképzelhető, hogy most is az, csak éppen titkolják, a honlapjukon most már mindenesetre nem szerepel.
De teljesen mindegy, hogy jelen pillanatban tag
vagy sem, hiszen ha már nem az, akkor csak az érseki kinevezés miatt
tűnt el a névsorból, nem pedig azért, mert nem ért egyet a
magyargyűlölőkkel. Nagyon is egyetért, hiszen önként lett a tagjuk, még
nem is egyszerű mezei segítőként, hanem vezetői beosztásban, nagyon is
jól tudja tehát, hogy miről van szó.
A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség tiltakozott is a kinevezése ellen, ezt írták:
Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy meglátásunk szerint ez a kinevezés nem ok az örömre. Természetesen elfogadjuk a pápa döntését, ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a hazai magyarság nem örülhet olyan főpap kinevezésének, aki a Matica slovenská prezídiumának tagja. Ez a szervezet hosszú ideje magyarellenességéről ismert. A prezídium tagjai a Matica slovenská esetében arra hivatottak, hogy a szervezet irányvonalát és további működését meghatározzák. A szervezet irányvonala – ezt mindannyian tapasztalhattuk az elmúlt években – a magyar gondolat, gondolkodásmód háttérbe szorítása.
Egy felvidéki újságíró pedig - az egyébként korántsem a nemzeti radikalizmusáról híres Barak László - így véleményezte a "jánosozást":
A nagyszombati püspökségen regnáló Ján Orosch püspök, megbízott apostoli kormányzó, egyszersmind a szlovákiai magyar katolikus nyáj terelgetésével megbízott főpap, úgy lett János, ahogyan Gyula a tudományos-fantasztikus regény világhírű francia megteremtője, Jules Verne (1828-1905).Utóbbit, Jules-t, ugyanazért magyarosította Gyulára annak idején a szakmával együtt a köznép, amiért Jánossá „léptette elő” Ján Orosch püspököt a szlovákiai magyar hívők tekintélyes hányada. Megszerették őket, nevezetesen. Jules Verne a teljesítményéért érdemelte ki a gesztust, Ján Orosch meg azért lett János, mert azt gondolták róla, hogy a szlovákiai magyar katolikus hívők pásztora.Van azonban némi különbség – méghozzá Mecsoda…! – Jules Verne és Ján Orosch püspök között: míg Jules Verne írói érdemei máig csorbítatlanok, Ján Orosch pásztori minőségében bizony megromlott. Vagy mindig is rossz pásztora volt a szlovákiai magyaroknak, csak éppen nem látszott eléggé a foga fehérje…?Például az a tény, hogy a magyarellenességéről (is) hírhedt Matica slovenská legszűkebb vezetőségének (prezídium) oszlopos tagja. Amihez egyébként joga van. Mármint, hogy olyan szervezetekben, egyletekben vállaljon tagságot, amilyenek neki tetszenek. Ahhoz viszont egyáltalán nincsen joga, hogy Jánosként tiszteljék őt meg a szlovákiai magyarok. És nemcsak azért tévedés Jánosként megtisztelni őt, mert kénye kedve szerint szívatja a szlovákiai magyar katolikus lelkipásztorokat. Azért is, mert talán ő maga sem igényli, sőt, hogy János atyának szólítsák…
Hogy fordulhat elő az a gyalázat, hogy egy
magyargyűlölő tótot hoznak Budapestre annak az államnak az ünnepén,
melyet részben éppen a tótok bitorolnak jelen pillanatban?! - teszi fel
most már ezt a kérdést a hír elején még örvendező olvasó.
Nos, ugyanebben a bevezetőben
megtalálható a válasz is, olvassuk csak tovább: "A Szent István-napi
ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek
vezetésével mutatják be".
Van még kérdés?...
(Kuruc.info)
További részletek: http://kuruc.info/r/2/131097/#ixzz39JH9W4Yx
Sajnos ezt teszik a magyarsággal közel száz éve,,a mostani kormányig még a füle botját sem mozgatta egyetlen anyaországi kormány sem ,,Köszönet .
VálaszTörlés