Lassan az erdélyi magyarok többségének két állampolgársága van, két
másodrangú. A magyar érthető is, hiszen nem élünk Magyarországon, tehát
nem lehet egyforma elbánást elvárni. A román már húsba vágó kérdés. Itt
élünk sok-sok generáció óta, csak a határ ment el felettünk, az
alkotmány egyenlő jogokat ír elő, kicsit mégis kevesebbnek vagyunk
elszámolva. Kevesebbnek mint a színrománok. Nem érvényesülhetünk
anyanyelvünkön, hogy egyenlők legyünk egyszerre két nyelvet kell
megtanulnunk, nem lehetünk a titkosszolgálat tagjai mert nem vagyunk
megbízhatóak, ez alól kivételt képeznek a Bukarestbe teljesen beépült
gyászmagyarjaink, az érettségin többet kell teljesítenünk egy
megmérettetéssel, igazából a nyelvkérdés egész életünkben végig kísér,
sok helyen már csak a származásunk miatt nem vehetjük fel a versenyt
román társainkkal, mert csak románokat alkalmaznak. A társadalom
szintjén az előítéletek miatt, a fanatizáló történelemoktatás miatt
vagyunk elnyomva. Nem ismerik el, jogunkat az itt tartózkodásra,
bérlőként tekintenek ránk. Hamis, mitológiára épített identitásuk nem
tűr meg minket, Mongóliába küldenének vagy Budapestre. Mintha ez ilyen
egyszerű volna, mintha átírhatnák történelmünket. El vennék azt a
jogunkat is, hogy ismerjük múltunkat. Ilyen esetben a demokrácia és
jogállam pilléreibe kapaszkodhatnánk. A demokráciát azonban ki is
húzhatjuk, mert egy agymosott, elnézést a kivételtől, társadalom kizárt,
hogy a mi javunkra döntene bármilyen kérdésben is. Marad hát a
jogállam, a bíróságon szerezhetünk érvényt jogainknak, igazságunknak. Ha
következetesen fordulunk az igazságszolgáltatáshoz, sikerülhet
megállítani a jogfosztás folyamatát. Vannak pozítiv példák, egészen
frissek is, mint például a Kolozsvár többnyelvű helységnévtáblájának
ügyében történt pozitív fordulat. Ezt is egy holland állampolgárnak
kellett kiharcolnia nekünk, köszönet érte és azért is, hogy utat mutat,
cselekvésre serkent minket is. Érdekképviseletünk ez ügyben sajnos nem
következetes és nem bátor. Saját maga ellen pereskedik, nem képes
kiállni kezdeményezése mellett, kompromisszumot köt, lapít.
Csak
magunkra számíthatunk és az igazságszolgáltatásra. Minden ügyben a
bírósághoz kell fordulni, ne magyar jelentsen fel magyart, mert ez most
gyakoribb, hanem ha kell állami intézményeket. Kitartás kell, mert
másképp nem lehet. Vagy mi megyünk ma a bíróságra a nekünk járó jogok
miatt, vagy a mögöttünk jövőknek már nem lesz szükségük ezekre a
harcokra mert már beépültek a románságba. Két út van előttünk az egyik
az önfeladásé, folyamatos visszavonulásé, önző kompromisszumoké, vagy a
kockáztatás, folyamatos őrtállás, jogaiból egy jottányit sem engedő
állampolgári magatartás útja. Én az utóbbit választanám, magunkért, a
másodrangú állampolgárokért…
Fancsali Ernő
erdelyiautonomia.wordpress.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése