Másodrangú állampolgárok, magyarok

Lassan az erdélyi magyarok többségének két állampolgársága van, két másodrangú. A magyar érthető is, hiszen nem élünk Magyarországon, tehát nem lehet egyforma elbánást elvárni. A román már húsba vágó kérdés. Itt élünk sok-sok generáció óta, csak a határ ment el felettünk, az alkotmány egyenlő jogokat ír elő, kicsit mégis kevesebbnek vagyunk elszámolva. Kevesebbnek mint a színrománok. Nem érvényesülhetünk anyanyelvünkön, hogy egyenlők legyünk egyszerre két nyelvet kell megtanulnunk, nem lehetünk a titkosszolgálat tagjai mert nem vagyunk megbízhatóak, ez alól kivételt képeznek a Bukarestbe teljesen beépült gyászmagyarjaink, az érettségin többet kell teljesítenünk egy megmérettetéssel, igazából a nyelvkérdés egész életünkben végig kísér, sok helyen már csak a származásunk miatt nem vehetjük fel a versenyt román társainkkal, mert csak románokat alkalmaznak. A társadalom szintjén az előítéletek miatt, a fanatizáló történelemoktatás miatt vagyunk elnyomva. Nem ismerik el, jogunkat az itt tartózkodásra, bérlőként tekintenek ránk. Hamis, mitológiára épített identitásuk nem tűr meg minket, Mongóliába küldenének vagy Budapestre. Mintha ez ilyen egyszerű volna, mintha átírhatnák történelmünket. El vennék azt a jogunkat is, hogy ismerjük múltunkat. Ilyen esetben a demokrácia és jogállam pilléreibe kapaszkodhatnánk. A demokráciát azonban ki is húzhatjuk, mert egy agymosott, elnézést a kivételtől, társadalom kizárt, hogy a mi javunkra döntene bármilyen kérdésben is. Marad hát a jogállam, a bíróságon szerezhetünk érvényt jogainknak, igazságunknak. Ha következetesen fordulunk az igazságszolgáltatáshoz, sikerülhet megállítani a jogfosztás folyamatát. Vannak pozítiv példák, egészen frissek is, mint például a Kolozsvár többnyelvű helységnévtáblájának ügyében történt pozitív fordulat. Ezt is egy holland állampolgárnak kellett kiharcolnia nekünk, köszönet érte és azért is, hogy utat mutat, cselekvésre serkent minket is. Érdekképviseletünk ez ügyben sajnos nem következetes és nem bátor. Saját maga ellen pereskedik, nem képes kiállni kezdeményezése mellett, kompromisszumot köt, lapít.

Csak magunkra számíthatunk és az igazságszolgáltatásra. Minden ügyben a bírósághoz kell fordulni, ne magyar jelentsen fel magyart, mert ez most gyakoribb, hanem ha kell állami intézményeket. Kitartás kell, mert másképp nem lehet. Vagy mi megyünk ma a bíróságra a nekünk járó jogok miatt, vagy a mögöttünk jövőknek már nem lesz szükségük ezekre a harcokra mert már beépültek a románságba. Két út van előttünk az egyik az önfeladásé, folyamatos visszavonulásé, önző kompromisszumoké, vagy a kockáztatás, folyamatos őrtállás, jogaiból egy jottányit sem engedő állampolgári magatartás útja. Én az utóbbit választanám, magunkért, a másodrangú állampolgárokért…

Fancsali Ernő
erdelyiautonomia.wordpress.com