2014. július 2., szerda

Az 1945 utáni csehszlovák és tót állam magyarellenes politikájának eszmei megalapozói

1945 tavaszán a szövetséges angolszászok és a Szovjetunió koalíciója legyőzte a tengelyhatalmakat. Ez Magyarországra nézve azt jelentette, hogy „újratöltve” megkaptuk ismét Trianont – sőt, tovább csökkentették 43 négyzetkilométerrel hazánk területét, az ún. pozsonyi hídfő, vagyis Dunacsún, Horvátjárfalu és Oroszvár elcsatolásával –, egyúttal a párizsi-trianoni határokon kívül rekedt kisebbségi magyarságot teljes mértékben kiszolgáltatták a győztes koalícióhoz még kellő időben átállt szomszédos országok hatóságai kényének-kedvének és bosszújának.
A paranoiásan magyargyűlölő páholytestvér, dr. Benes már 1943. december 21-én bejelentette, hogy az eljövendő második Csehszlovákia „a csehek, a szlovákok és a kárpátukrajnai nép (sic!) nemzeti állama lesz”, és programjában meghirdette az országban élő nemzeti kisebbségek – a szudétanémetek és a felvidéki magyarság – felszámolását. Ezt követően Moszkvába repkedett Sztálinhoz, hogy megszerezze terveihez a szovjet vezetés jóváhagyását. Közismert, hogy a háború végeztével, immár köztársasági elnökként bocsátotta ki hírhedett dekrétumait 1945 őszén, amelyekkel államilag szentesítette a németek és magyarok teljes jog- és kifosztását, párialétét.

Benes
Benessel párhuzamosan és őt követve színpadra léptek a kommunisták is. Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori közös hadseregéből a szovjet-orosz vörösökhöz dezertált moszkovita Clement Gottwald – leendő államelnök (1948-1953), akit alkoholizmusának és szifiliszének köszönhetően csaknem tanítómesterével, Sztálinnal egyidejűleg visz pokolra az ördög – 1944 májusában a moszkvai rádióban kijelentette: „országunkat hamar megtisztítjuk a piszkos német és magyar árulóktól”.
Zoom
Clement Gottwald-bélyeg - a németországi kommunisták hálája
Néhány hónappal később a következőket nyilatkozta: „szláv államot építünk, amelynek demokratikus jogait csak csehek, szlovákok és ukránok élvezhetik, de a magyarok és a németek nem”.
S rövidesen feltűnik a politikai vezetésben Gustav Husak, Csehszlovákia majdani kommunista első titkára (1969) és államelnöke (1975), aki elfogadta a gottwaldi-benesi nemzetállami koncepció üdvözítő voltát. Erről saját maga így számolt be: „Kezdetben egy ilyen megoldás helyességét a kommunista nemzetiségi politika szempontjából kétségesnek tartottam. Moszkvában azonban meggyőztek, hogy a moszkvai vezetés ilyen álláspontját a szovjet illetékesek is osztják: elfogadtam tehát a nemzeti állam koncepcióját és következményeit”.
Zoom
Gustav Husak is szerette a finom brezsnyevi csókot
E megnyilvánulásaival Husak elvtárs kiérdemelte azt a megbízatást, mely szerint 1945 májusában mint belügyi biztos ő dolgozhatta ki a felvidéki magyarság teljes eltávolításának aljas tervezetét. A másik cégéres bolsevik, Viliam Siroky is egyértelműen fogalmazott: „Mi a magyarokat nem a magunk számára megnyerni, hanem az országból eltávolítani akarjuk”.
Zoom
Viliam Siroky és a nagy tanító
A kommunista dominanciájú ún. Szlovák Nemzeti Tanács rendeleteivel itt-ott még a szabadkőműves Benes dekrétumait is felülmúlta. 1944. szeptember 6-án kibocsátott 6. számú törvényerejű rendelete 1. paragrafusa értelmében „megszűnik a szlovákiai német és magyar nemzeti kisebbség minden kategóriájú és fokú iskolája, kivéve az 1938. október 6. előtt létesített népiskolákat. A 2. paragrafus kimondja, hogy „tilos német és magyar nyelvű istentiszteleteket tartani az állam által elismert és elfogadott mindazon egyházi testületekben, amelyek ezeket az istentiszteleteket 1938. október 6. után vezették be”. A Szlovák Nemzeti Tanács 1946. május 14-én kelt 64. számú törvényerejű rendelete módosította a németek, magyarok, valamint „a szlovák nemzet árulói és ellenségei” mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és haladéktalan elosztásáról szóló törvényerejű rendeletet. Az 1. paragrafus rendelkezése szerint „azonnali hatállyal és térítés nélkül a földreform céljaira elkobozzák a Szlovákia területén lévő mezőgazdasági vagyont, amelynek tulajdonosai” vagy „német nemzetiségű személyek, állampolgárságra való tekintet nélkül”, vagy „magyar nemzetiségű személyek, állampolgárságra való tekintet nélkül”.
1947 októberében Vlado Clementis külügyminiszter-helyettes a következő etnikai „tisztogatási” programot terjesztette kormánya elé: „A lakosság e csoportját úgy lehetne szétszórni, hogy az már ne alkothasson összefüggő tömböt, s így már nem jelentene veszélyt. Ha ésszerű politikát folytatunk, a problémát viszonylag rövid idő alatt teljesen megoldhatjuk. Aztán megint polgárjogokat, nem pedig nemzetiségi jogokat adnánk nekik”.

Vlado Clementis
Végül ezt a koncepciót változtatta meg Gottwald 1948 júniusában ezzel a bejelentésével: „Országunkban továbbra is néhány százezer magyarral kell számolnunk. Valamiféle jogokat adnunk kell nekik. Valamit adnunk kell nekik, hogy nyugtunk legyen ettől. Azonban semmiféle politikai pártokat, semmiféle szakszervezeteket, semmiféle külön statútumot” nem kaphatnak. „Meghatóan őszinte” beismerő vallomás.
A tót nemzetiségi politika ideológiai alapvetése ez a mai napig, lett légyen szó akár baloldali, akár jobboldali, illetve centrum párti közéleti formációról, ebben valamennyien megtalálják a politikai közös nevezőt. A Budapesten helytartói jogkörrel működő provinciai kirendeltségtől úgysem számíthat a felvidéki magyarság semmi jóra. Miként a kárpátaljai, erdélyi, délvidéki nemzettestvéreink sem. Hiszen Navracsics külügyér méltó Martonyi-utódként jelenleg is fontosabbnak tartja, hogy kiálljon egy, a világbékét fenyegető kis közel-keleti miniállam mellett, noha Izrael a „magyar” hűségnyilatkozat híján is alaposan felülreprezentált érdekérvényesítő képeségekkel, hatalomtechnikai és manipulációs trükkökkel, illetve eszközökkel rendelkezik.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése