1945 tavaszán a szövetséges angolszászok és a
Szovjetunió koalíciója legyőzte a tengelyhatalmakat. Ez Magyarországra
nézve azt jelentette, hogy „újratöltve” megkaptuk ismét Trianont – sőt,
tovább csökkentették 43 négyzetkilométerrel hazánk területét, az ún.
pozsonyi hídfő, vagyis Dunacsún, Horvátjárfalu és Oroszvár
elcsatolásával –, egyúttal a párizsi-trianoni határokon kívül rekedt
kisebbségi magyarságot teljes mértékben kiszolgáltatták a győztes
koalícióhoz még kellő időben átállt szomszédos országok hatóságai
kényének-kedvének és bosszújának.
A paranoiásan magyargyűlölő páholytestvér, dr.
Benes már 1943. december 21-én bejelentette, hogy az eljövendő második
Csehszlovákia „a csehek, a szlovákok és a kárpátukrajnai nép (sic!)
nemzeti állama lesz”, és programjában meghirdette az országban élő
nemzeti kisebbségek – a szudétanémetek és a felvidéki magyarság –
felszámolását. Ezt követően Moszkvába repkedett Sztálinhoz, hogy
megszerezze terveihez a szovjet vezetés jóváhagyását. Közismert, hogy a
háború végeztével, immár köztársasági elnökként bocsátotta ki hírhedett
dekrétumait 1945 őszén, amelyekkel államilag szentesítette a németek és
magyarok teljes jog- és kifosztását, párialétét.
![]() Benes |
Benessel párhuzamosan és őt követve színpadra
léptek a kommunisták is. Az Osztrák-Magyar Monarchia egykori közös
hadseregéből a szovjet-orosz vörösökhöz dezertált moszkovita Clement
Gottwald – leendő államelnök (1948-1953), akit alkoholizmusának és
szifiliszének köszönhetően csaknem tanítómesterével, Sztálinnal
egyidejűleg visz pokolra az ördög – 1944 májusában a moszkvai rádióban
kijelentette: „országunkat hamar megtisztítjuk a piszkos német és magyar
árulóktól”.
Néhány hónappal később a következőket nyilatkozta:
„szláv államot építünk, amelynek demokratikus jogait csak csehek,
szlovákok és ukránok élvezhetik, de a magyarok és a németek nem”.
S rövidesen feltűnik a politikai vezetésben Gustav
Husak, Csehszlovákia majdani kommunista első titkára (1969) és
államelnöke (1975), aki elfogadta a gottwaldi-benesi nemzetállami
koncepció üdvözítő voltát. Erről saját maga így számolt be: „Kezdetben
egy ilyen megoldás helyességét a kommunista nemzetiségi politika
szempontjából kétségesnek tartottam. Moszkvában azonban meggyőztek, hogy
a moszkvai vezetés ilyen álláspontját a szovjet illetékesek is osztják:
elfogadtam tehát a nemzeti állam koncepcióját és következményeit”.
E megnyilvánulásaival Husak elvtárs kiérdemelte
azt a megbízatást, mely szerint 1945 májusában mint belügyi biztos ő
dolgozhatta ki a felvidéki magyarság teljes eltávolításának aljas
tervezetét. A másik cégéres bolsevik, Viliam Siroky is egyértelműen
fogalmazott: „Mi a magyarokat nem a magunk számára megnyerni, hanem az
országból eltávolítani akarjuk”.
A kommunista dominanciájú ún. Szlovák Nemzeti
Tanács rendeleteivel itt-ott még a szabadkőműves Benes dekrétumait is
felülmúlta. 1944. szeptember 6-án kibocsátott 6. számú törvényerejű
rendelete 1. paragrafusa értelmében „megszűnik a szlovákiai német és
magyar nemzeti kisebbség minden kategóriájú és fokú iskolája, kivéve az
1938. október 6. előtt létesített népiskolákat. A 2. paragrafus
kimondja, hogy „tilos német és magyar nyelvű istentiszteleteket tartani
az állam által elismert és elfogadott mindazon egyházi testületekben,
amelyek ezeket az istentiszteleteket 1938. október 6. után vezették be”.
A Szlovák Nemzeti Tanács 1946. május 14-én kelt 64. számú törvényerejű
rendelete módosította a németek, magyarok, valamint „a szlovák nemzet
árulói és ellenségei” mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és
haladéktalan elosztásáról szóló törvényerejű rendeletet. Az 1.
paragrafus rendelkezése szerint „azonnali hatállyal és térítés nélkül a
földreform céljaira elkobozzák a Szlovákia területén lévő mezőgazdasági
vagyont, amelynek tulajdonosai” vagy „német nemzetiségű személyek,
állampolgárságra való tekintet nélkül”, vagy „magyar nemzetiségű
személyek, állampolgárságra való tekintet nélkül”.
1947 októberében Vlado Clementis
külügyminiszter-helyettes a következő etnikai „tisztogatási” programot
terjesztette kormánya elé: „A lakosság e csoportját úgy lehetne
szétszórni, hogy az már ne alkothasson összefüggő tömböt, s így már nem
jelentene veszélyt. Ha ésszerű politikát folytatunk, a problémát
viszonylag rövid idő alatt teljesen megoldhatjuk. Aztán megint
polgárjogokat, nem pedig nemzetiségi jogokat adnánk nekik”.
![]() Vlado Clementis |
Végül ezt a koncepciót változtatta meg Gottwald
1948 júniusában ezzel a bejelentésével: „Országunkban továbbra is néhány
százezer magyarral kell számolnunk. Valamiféle jogokat adnunk kell
nekik. Valamit adnunk kell nekik, hogy nyugtunk legyen ettől. Azonban
semmiféle politikai pártokat, semmiféle szakszervezeteket, semmiféle
külön statútumot” nem kaphatnak. „Meghatóan őszinte” beismerő vallomás.
A tót nemzetiségi politika ideológiai alapvetése
ez a mai napig, lett légyen szó akár baloldali, akár jobboldali, illetve
centrum párti közéleti formációról, ebben valamennyien megtalálják a
politikai közös nevezőt. A Budapesten helytartói jogkörrel működő
provinciai kirendeltségtől úgysem számíthat a felvidéki magyarság semmi
jóra. Miként a kárpátaljai, erdélyi, délvidéki nemzettestvéreink sem.
Hiszen Navracsics külügyér méltó Martonyi-utódként jelenleg is
fontosabbnak tartja, hogy kiálljon
egy, a világbékét fenyegető kis közel-keleti miniállam mellett, noha
Izrael a „magyar” hűségnyilatkozat híján is alaposan felülreprezentált
érdekérvényesítő képeségekkel, hatalomtechnikai és manipulációs
trükkökkel, illetve eszközökkel rendelkezik.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
További részletek: http://kuruc.info/r/9/129912/#ixzz36LDpdhYJ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése