Már egy tisztességes falunapot sem lehet megtartani a betelepültek
ünneprontó tiltakozásai miatt. A közösség kultúrájától és hagyományaitól
idegen jövevények teret követelve átprogramoznák még a táncrendet is.
Tájidegen gúnyáikban bizonyítani akarják – önmaguk számára is –
történelmi ottlétüket. Pedig csak egy-két évtizede települtek be, a
kedvezőbb ingatlanfejlesztési láz hatására. A Marosvásárhely környéki
magyar többségű falvak elkorcsosodása aggasztó méreteket öltött.
Miközben mi csak az egykori székely fővárosbeli térvesztésen
siránkozunk, lassan elveszítjük a peremtelepülések éltető közegét is. A
legkirívóbb talán Koronka esete.
Míg huszonöt évvel ezelőtt még a három százalékot sem érte el a román
ajkúak jelenléte, addig mára vészesen közeledik a fele-fele arányhoz. Ez
pedig számunkra nem egy döntetlen állást jelez, hanem elvesztett
mérkőzést.
Pénzben is mérhetőt. Mert közművesítést és aszfaltutat követelnek a
szántóföldeken kinőtt villasorokhoz. Igaz, ez adófizetői joguk, de a
többgenerációs „bennszülötteknek” is vannak jogos elvárásaik. Az eddigi
békés település lakói kerülni szeretnék a fölösleges etnikai
kiszorítósdit.
Most ők kényszerültek arra, hogy a falunapokon mellőzött betelepülteket
kövessék meg. Ez utóbbiak hívatlan prókátorai mind a
diszkriminációellenes tanácsnál, mind a főispáni hivatal ellenőrző
testületénél feljelentették – még a tavaly – a polgármesteri hivatalt.
Most a jövő hónapra, ünnepség előtt már fenik a tollukat. Nem kizárt,
vérmesebb hadjáratra számíthatunk.
Hisz jól tudható, ez a falunapi rendezvénysorozat csak ürügy a jelenlegi
községvezetés meggyengítésére a tanácsosi, polgármesteri székek
átvételi hadjáratában. Ugyanis az európai út mellett létrehozott
villanegyedek lakói annyira idegenek a településen, hogy sokan közülük
még a falu központjában sem jártak. Nem esik útba. Gyerekeiket többynire
a városi iskolákba járatják. Hétvégeken mezőségi vagy Görgény-völgyi
falujukban érzik otthon magukat, és nem ebben a székely közösségben.
De sajnos a falovat már becsempészték a romosodó Toldalagi-kastély
kertjébe. Ennek ellenére talán nincs még minden veszve, és a Sapientia
egyetem nemcsak szellemiségében, hanem közösségmegtartó rendezvényeivel,
beruházásaival a település magyar jellegének megújulásához is
hozzájárulhat. A várost övező települések közül Koronka talán nem
bizonyul majd a következő évtizedekben sem gyenge láncszemnek.
Karácsonyi Zsigmond
e-nepujsag.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése