Kulcsár-Terza József hétfő reggel iskolába vitte gyermekeit, és akkor tűnt fel neki a székely zászló hiánya, mint mondotta, szokásává vált minden alkalommal felpillantani, hogy még ott van-e, hisz a brassói táblabíróság nemrég utasította az önkormányzatot, hogy távolíttassa el a megítélésük szerint törvénytelenül kirakott székely jelképet. Rögtön telefonált a polgármesternek, aki semmit nem tudott a történtekről, arról azonban biztosította Kulcsárt, hogy nem ő rendelte el a zászló levételét. Egyelőre a lobogó eltűnésének időpontja sem egyértelmű, szombaton estefelé még a helyén volt, ezt követően vehette le valaki.
Kulcsár-Terza József szerint a tett illeszkedik a székely zászlókat
érintő sorozatba, tavaly a Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi
székházáról lopták le a jelképet, és nemrég Mikóújfaluban is eltűnt
több, házakra kitűzött lobogó. „Olyanok tehették, akik nem tisztelik,
nem tűrik el jelképeinket, így minket sem tisztelnek” – fogalmazott az
MPP megyei elnöke. Kijelentette, fontolóra veszi, hogy bejelentést tesz a
rendőrségen, és kéri, azonosítsák az elkövetőt.
Az Erzsébet parkban, az egykori Országzászló helyére tavaly június 4-én, a trianoni megemlékezés alkalmával húzta fel a nagyméretű székely zászlót az MPP. Dumitru Marinescu akkori prefektus a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt jelentette fel a lobogó miatt, keresete nyomán előbb a Kovászna Megyei Törvényszék határozott a parkban és a városháza homlokzatán található székely zászlók eltávolításáról, majd a polgármester fellebbezését követően a Brassói Táblabíróság is így döntött. Antal Árpád polgármester a Háromszéknek elmondta, a bírósági végzést megkapta, a prefektúráról azonban újabb felszólítás nem érkezett. Még nem döntöttek arról, mit tesznek, amikor eltűnt a parkban felhúzott lobogó.
Farkas Réka
Háromszék
Biztos kell a gyűjteménybe a dimbovita partra ,,ismerkednek a színeivel a nagy nemzet vezérei ..
VálaszTörlés