„K... p…-k, beszéljetek szlovákul, a magyar
irritál!” – kötött bele Dárius Rusnák hokilegenda, az elnöki hivatal
osztályvezetője két magyar nőbe Pozsonyban. Verekedés lett a vége, a
rendőrség eljárást indított.
![]() |
A konfliktus hétfőn este történt az elnöki
palotától nem messze található bárban. „Magyarul beszélgettünk, a
szomszéd asztalnál ülő két idősebb férfi egyike angolul megkérdezte,
milyen nyelven beszélünk. Mondtuk, hogy magyarul, majd ő visszakérdezett
angolul, hogy miért, mire illedelmesen válaszoltunk, hogy itt élünk, és
magyarok vagyunk. Ekkor kezdett szlovákul kiabálni, hogy azonnal
hagyjuk abba, mert őt ez irritálja, beszéljünk szlovákul, majd elkezdett
káromkodni, s lehordott minket mindennek” – ecsetelte a történteket az
egyik helyi lapnak az érintett nők egyike, aki neve elhallgatását kérte.
Az eset szemtanúi szerint az agresszív férfi
Dárius Rusnák volt, aki társával együtt már egy ideje ivott a bárban,
ami meglátszott rajta. „Miután a helyzet már tarthatatlan volt, a bárban
ülő két fiatal szlovák srác odament Rusnákékhoz, és felszólította őket,
hogy csillapodjanak le, s ne beszéljenek így nőkkel. A szóváltásból
gyorsan lökdösődés és verekedés lett, ekkor hívtuk ki a rendőrséget” –
nyilatkozta a fiatal nő. A rendőrök körülbelül tíz perc alatt kiérkeztek
a helyszínre, állítólag rendkívül illedelmesek és készségesek voltak,
feljegyezték az érintettek személyes adatait, s mivel senki sem akart
feljelentést tenni, hivatalból indítottak eljárást garázdaság
gyanújával.
![]() Gasparovics Ján Kozákkal fog kezet, bal oldalt Rusnák |
„Sehol nem voltam, miről beszél?”
Rusnák tegnap tett vallomást a rendőrségen, a
sértetteket mára idézték be. A lap megpróbált Rusnáknak is teret
biztosítani a reakcióra. „Idehallgasson, én végképp nem tudom, miről
beszél. Sehol nem voltam tegnap, Úristen, miről beszél. Jó?” – reagált
az első kérdésre Rusnák, majd hozzátette, hogy semmilyen konfliktusnak
sem volt részese.
Ekkor emlékeztették, hogy a helyszínen rendőrök is
voltak, és jegyzőkönyvet írtak az esetről, mire azt mondta, hogy „azok a
fiúk voltak, akik ott belénk kötöttek, jó, és ez valami teljesen más”.
Mikor visszakérdeztek, hogy akkor ott volt-e a bárban vagy sem, már
emelt hangon reagált. „Nem ért engem, itt valamilyen magyar izéről,
kártyáról beszél. Már elmondtam, hogy semmi ilyen nem történt. Nem
érti?” – mondta, majd lerakta a telefont.
Marek Trubac tegnap nem tagadta, hogy az eset
pontosan úgy történt, ahogy azt a sértettek és szemtanúk állították. „Az
államfői iroda senkinek, még saját alkalmazottjának ilyen
viselkedésével sem azonosulhat. Még ha az incidensre munkaidőn kívül
került is sor, ilyen magatartás elfogadhatatlan számunkra. Fontosnak
tartjuk, hogy az ügyet rendesen kivizsgálják, mert ez a fajta viselkedés
Rusnákra nem jellemző. Ha igazolják Rusnák bűnösségét, akkor az államfő
irodája levonja a következtetéseket” – mondta a köztársasági elnök
szóvivője.
Talán feljelentést tesznek
A rendőrség az ügyben garázdaság gyanújával
indított eljárást. Az esetről viszont csak a lap érdeklődésére adtak
tájékoztatást, a hétfői bűnesetek összegzéséből ez az incidens
hiányzott. „Az érintettek személyazonosságát ismerjük, az eset
körülményeiről viszont a vizsgálat jelenlegi stádiumában nem
nyilatkozhatunk” – mondta Tatiana Kurucová, a Pozsonyi Kerületi
Rendőrkapitányság szóvivője. A rendőrség jelenleg hivatalból indított
eljárást, ám nem kizárt, hogy a sértettek feljelentést is tesznek Rusnák
ellen.
Ha beigazolódik Rusnák bűnössége, meneszthetnék az
államfői hivatal kötelékéből, ehhez viszont az kellene, hogy a
vizsgálat még az újonnan megválasztott államfő beiktatása előtt
lezáruljon. Ezt követően ugyanis minden bizonnyal új személyek kerülnek
az elnöki hivatal osztályainak élére, tehát Rusnák munkaviszonya néhány
héten belül így is, úgy is véget ér. A bíróság a büntetőjogi
törvénykönyv szerint garázdaságért akár hároméves szabadságvesztésre is
ítélheti az elkövetőt. De persze nem fogja.
(Új Szó nyomán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése