2014. április 17., csütörtök

Izzó szégyenbélyeg a mai Európa testén: az álszent EU és a gyalázatos Benes-dekrétumok

Most, a magyarországi választásokat követően a nyugati – főként az osztrák és német – sajtóban elképesztő, primitív, orbitális baromságok és hazudozások jelennek meg Magyarországról. Nyilván egy német vagy osztrák sajtómunkásnak, főszerkesztőnek halványlila gőze nincsen a tényleges hazai helyzetről, problémákról, az egyes politikai pártok reális törekvéseiről. (S itt most tekintsünk el a pártpreferenciáktól, attól, hogy a Fidesz ténykedése joggal kritizálható, ugyanis azok az ökörségek, amelyek Orbán politikájával szemben megfogalmazódnak, köszönő viszonyban nincsenek a valósággal, miként a Jobbikra szórt őrjöngő, talmudi átkozódások sem.)
Tudjuk persze, honnan, miféle hazai források felől fúj a szél, kik a budapesti informátorok. Az osztrák televízióban sugárzott minapi kis összeállítást végignézve, az embert hosszantartó csillapíthatatlan röhögőgörcs rázkódtatta, kiváltképp akkor, amikor a klip végén a habituális hazudozó, Paul Lendvai tűnt fel mint hiteles orákulum és kútfő. Akinek közismerten jó kapcsolatai vannak a Magyarországról hagyományosan és kényszeresen rágalmakat terjesztő „nóván vóz torcsörd” Heller Ágnessel, a Balaton papucsos sellőjével, no és más „kiválóságokkal”, Kornis Mityu bátyánkkal, Konrád Györggyel, az ATV sajtóklubosaival, de ezzel fejezzük is be a lelki-szellemi környezetszennyezést, elegendő ebből ennyi is.
S minthogy épp most volt a felvidéki magyarság genocídiumának, illetve elűzetésének évfordulója, hiszen 1947. április 12-én kezdődött az ottani magyar testvéreink kirugdalása ősei szülőföldjéről, vigyázó szemeinket vessük inkább dr. Benes dekrétumaira, amelyek tulajdonképpen megvetették ennek a szörnyűségnek az alapját. Ez persze a Lendvai- és Heller-fajtájúakat a legkevésbé sem zavarja, s azért is tartom fontosnak e magyar- és németgyűlölő törvények néhány passzusának közlését, mert sokan és sokszor hivatkoznak rájuk anélkül, hogy magát az eredeti, autentikus forrást ismernék. Nézzük tehát akkor, mik is azok a Benes-dekrétumok, a szabadkőműves csehszlovák köztársasági elnök nevéhez köthető legvisszataszítóbb és legförtelmesebb „törvénygyűjteményei” a 20. századi történelemnek.
Benes 1945. május 19-én kelt 5. számú dekrétuma kinyilvánítja, miről is rendelkezik:
Az elnyomás idején végrehajtott egyes vagyonjogi ügyletek érvénytelenségéről, továbbá a németek, a magyarok, az árulók és a kollaboránsok, valamint egyes szervezetek és intézetek vagyoni értékeinek állami kezeléséről (…)
2$ (1.) Az állami szempontból megbízhatatlan személyeknek a Csehszlovák Köztársaság területén lévő vagyonát állami kezelés alá veszik e dekrétum további rendelkezései értelmében (…)
4,$ Állami szempontból megbízhatatlanoknak kell tekinteni:
a) a német vagy magyar nemzetiségű személyeket (…)
6.$ Német vagy magyar nemzetiségűeknek tekintendők azok a személyek, akik az 1929 óta tartott bármelyik népszámláláskor német vagy magyar nemzetiségűeknek vallották magukat, vagy pedig a német vagy magyar nemzetiségű személyeket tömörítő nemzeti csoportok, alakulatok vagy politikai pártok tagjai lettek (…)
Aztán folytassuk a sort Benes 1945. június 21-én kelt 12. számú dekrétumával, mely szerint:
A németek, a magyar, valamint a cseh és a szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és sürgős elosztásáról
1.$ (1.) Azonnali hatállyal és térítés nélkül a földreform céljaira elkobozzuk azt a mezőgazdasági vagyont, amely
a) a német és magyar nemzetiségű személyek tulajdonában van, állampolgárságukra való tekintet nélkül (…)
Aztán az államfő 1945.augusztus 2-án kelt 33. számú dekrétuma kinyilvánítja:
A német és magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának rendezéséről
1.$ (1.) Azok a német vagy magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárok, akik az idegen, megszálló hatalom jogszabályai értelmében német vagy magyar állampolgárságot szereztek, az ilyen állampolgárság megszerzésének napján elveszítették csehszlovák állampolgárságukat.
(2.) A többi német vagy magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár e dekrétum hatályba lépésének napján elveszíti csehszlovák állampolgárságát (…)
Benes 1945. szeptember 19-én kibocsátott 71. számú dekrétuma szerint:
Azon személyek munkakötelezettségéről, akik elveszítették csehszlovák állampolgárságukat
1.$ (1.) A háború és a légibombázások által okozott károk felszámolása és helyreállítása, valamint a háború által tönkretett gazdasági élet megújítása érdekében bevezetjük azon személyek munkakötelezettségét, akik elveszítették csehszlovák állampolgárságukat
2.$ (1.) A munkakötelezettség a 14-60 éves férfiakra és a 15-50 éves nőkre vonatkozik, e kor betöltését véve alapul (…)
4.$ (1.) Az a személy, akit munkára osztottak be, köteles eleget tenni ennek a beosztásról szóló utasításnak, még akkor is, ha úgy véli, hogy a munkakötelezettség a 2.$ (2.) bekezdése szerint nem vonatkozik rá, míg nem születik hivatalos döntés az erre vonatkozó kéréséről (…)
Aztán Eduard Benes 1945. október 27-én kelt 137. számú dekrétuma közzéteszi az alábbiakat:
Azon személyek forradalmi időszakban történő őrizetbe vételéről, akiket állami szempontból megbízhatatlanoknak tekintettek
1.$ Az állami szempontból megbízhatatlanoknak tekintett személyeknek a köztársaság hatóságai vagy szervei általi őrizetbe vételét a törvény által engedélyezett eseteken kívül is, vagy ideiglenes őrizetben (fogságban) tartásuk meghosszabbítását a törvényben engedélyezett időtartamon túlmenően is törvényesnek kell tekinteni. Az ilyen személyeknek őrizetbe vételük vagy törvény értelmében megengedett időtartamon túlmenően történt ideiglenes őrizetben tartásuk révén nincs kártérítési igényük.
2.$ Őrizetbe vételnek (ideiglenes őrizetben tartásnak) e dekrétum más törvényes rendelkezések értelmében nem lehet tekinteni a külföldi állampolgárok összegyűjtését, amelyet az illetékes hatóságok a kijelölt helyeken későbbi kitoloncolásuk céljából hajtanak végre. Az ilyen összegyűjtés bármilyen korlátozás nélkül végrehajtható.
Nos tehát, a fentebb közölt dekrétumok alapján fosztották meg a felvidéki magyarságot emberi és állampolgári jogaitól, méltóságától, vagyonától, ingatlanjaitól és ingóságaitól, zárták őket koncentrációs táborokba, kényszerítették rabszolgamunkára, majd végső megoldásként egy részüket elűzték a trianoni Magyarországra (illetve deportálták Csehországba az onnan kiűzött szudétanémetek helyére) őseik megszentelt földjéről. Ezt az 1946. február 27-én kötött ún. csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény alapján vitelezték ki. Aminek a lényege az volt, hogy a csehszlovák hatóságok teljesen önkényes alapon annyi felvidéki magyart kötelezhettek áttelepülésre, mint amennyi magyarországi szlovák kívánt önkéntes alapon Csehszlovákiába, a Felvidékre távozni. Ennek az lett az „eredménye”, hogy 73 273 szlovák hagyta el hazánkat, míg a Felvidékről 89 660 magyart űztek el az ottani hatóságok állami erőszak alkalmazásával. Persze a legtehetősebbeket. Ellenben Magyarországról túlnyomórészt a legszegényebb szlovákok távoztak.
A mérleg: a Szlovákiából áttelepültek és a Magyarországról oda költöző szlovákok ingatlan-vagyonértékének különbözete 72 222 000 dollárt tett ki a magyar fél kárára. Akik, illetve leszármazottaik érdemleges kárpótlásban a mai napig nem részesültek. S azt se felejtsük el, hogy a Benes-dekrétumoknak halálos áldozatai is voltak. Ezt még a cseh történészek is 30-40 ezer főre becsülik, a szudétanémet szövetségek szakértői viszont negyedmillió emberről beszélnek (természetesen ebben a németek is benne foglaltatnak). Nyilván ez utóbbi áll a valósághoz közelebb.
S végszóként a lényegről. A Benes-dekrétumok joghatálya mind a cseh, mind a szlovák törvénykezésben a mai napig él. S a fényességes, hazánkra mindenféle rágalmakat szóró és hazug híresztelésnek hitelt adó, továbbá minden jogalap nélkül az öklét rázó álszent Európai Unió úgy ölelte anyai keblére 2004-ben mind Csehországot, mind Szlovákiát, hogy nem kötelezte őket ezeknek – az EU deklarált emberjogi elveivel homlokegyenest szembenálló – gyalázatos jogtipró dekrétumoknak a hatályon kívül helyezésére. Nos, felvidéki és csonkaországbeli magyar testvéreim, akkor most egyáltalán miről is beszélünk, és ki is bolondult meg?
Lipusz Zsolt – Kuruc.info

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése