Botrány Dunaszerdahelyen: balhéztak a szélsőségesek

Egy apró nyilaskeresztet sem lehetett volna leejteni, úgy megtelt szélsőségesekkel a Sikabonyi Közösségi Ház vasárnap este. Nyerges Attila, az Ismerős Arcok zenekar énekes-szövegírója tartott zenés irodalmi estet a zenekar billentyűse, Leczo Szilveszter kíséretében.

Az Ismerős Arcokról bármelyik (ál)liberális megmondóember kapásból tudja, hogy egy ordas eszméket képviselő, veszélyes neonáczy zenekar, nyilván hasonszőrű közönséggel. Ez alapján joggal feltehető, hogy az együttes énekesének irodalmi estjére is ordas eszmék hívei, azaz a dunaszerdahelyi neonáczyk voltak kíváncsiak.

Ezek a dunaszerdahelyi neonáczyk rendkívül ravaszak ám! Teljesen hétköznapi embereknek álcázták magukat, hétköznapi viseletben, hétköznapi magatartást tanúsítva, fiataltól az idősig. Ha nem tudtuk volna, hogy egy szélsőséges rendezvényre jöttünk, bizony fel sem tűnt volna, hogy miféle emberek között vagyunk. És akkor még nem is szóltunk az előadó(k)ról.  A zenekar zongorán és gitáron előadott dalai között Nyerges Attila a saját életéből merített történeteket olvasott fel.

Csak úgy ömlött a barna eső: a végleg elmúló gyermekkorról, a szeretteink elvesztése miatt soha be nem gyógyuló sebekről, aprónak tűnő, mégis jelentős erkölcsi botlásokról, helyrehozható és helyrehozhatatlan mulasztásokról és a mindezek között időnként felcsillanó reményről szóltak ezek a történetek. Egy ember történetei, melyekben bárki önmagára ismer, és szembesül saját – talán önmaga előtt is eltitkolt – fájdalmaival. Ugye milyen szélsőségesen hangzik? Csak hogy legyen mitől rettegniük azoknak, akiknek lételemük a rettegés, egy csepp hazaszeretet is belefért az előadásba. A rendkívül megindító, szép estről a nézők tekintélyes hányada kisírt szemekkel távozott.

De ha itt nem volt rendbontás, akkor kik lehettek a balhézó szélsőségesek? A magyar közeg sajátos részei – az anyaországban és a határon túli vidékeken is – azok a magukat liberálisnak, toleránsnak hazudó megmondóemberek, akik ragaszkodnak hozzá, hogy ők szabják meg mások életét. Meg akarják szabni, hogy mások mit mondhatnak, mit gondolhatnak, mit szerethetnek, mit hallgathatnak, kivel állhatnak szóba. Ezek a „végtelenül toleráns” emberek a dunaszerdahelyi képviselő-testületben is jelen vannak, sőt időnként nem átallnak toleránsan vádaskodni és harsogni. Most, anélkül, hogy valaha meghallgattak volna néhány Ismerős Arcok dalt, heves tiltakozásba kezdtek az irodalmi est híre hallatán.

Úgy gondolják, ők a felvilágosultak, akik majd eldöntik az ostoba közönség helyett, hogy az milyen zenét hallgasson, és milyet ne. Őrületes tolerancia! Minden szálat megmozgattak, hogy ellehetetlenítsék az előadást, és a képviselő-testületben is cirkuszt csaptak, mondván, itt ne koncertezzen ilyen szélsőséges zenekar.

Az Ismerős Arcokról érdemes tudni, hogy a dalszövegeikben igényesen fogalmazódnak meg emberi és erkölcsi sorskérdések, gondolatok, érzések, kiegészülve az ezekhez szervesen kapcsolódó hazaszeretettel. És ennyi. Nincs népek ellen uszítás, nincs karlengetés, nincs rasszizmus. Ha a balhézó dunaszerdahelyi képviselők nem ismerik a zenekar munkásságát, akkor az előadás meghiúsításáért kifejtett törekvésük „csupán” szélsőséges tájékozatlanságból és az általuk hülyének tartott városbeli emberek lenézéséből fakad. Tartok tőle azonban, hogy tisztában vannak ők vele, miről és hogyan énekel a zenekar. Ha így van, akkor már szélsőséges rosszindulat és szélsőséges butaság, amit csináltak. Az ilyen emberektől sokkal inkább van okunk félteni a jövőnket, mint bármelyik zenekartól.

Vésey Kovács László

Korkep.sk