A besúgó,
bilderberges nemzetáruló minisztériumának közleménye szerint Kárpátalja
hazatéréséért szót emelni nem más, mint egyszerű politikai haszonlesés,
Ukrajna területi épségének megkérdőjelezése pedig szembe megy
kárpátaljai nemzettestvéreink érdekével, sőt egyenesen megmaradásukat
veszélyezteti. A Martonyi vezette, magyarnak hazudott külügy
természetesen elhatárolódik a demonstrálók által péntek este átadott petíció tartalmától és hazafias szellemiségétől.
![]() |
Magyarország Külügyminisztériuma határozottan
elítéli, hogy egyes pártok, mozgalmak egyszerű politikai haszonlesésből
megkérdőjelezik más országok területi integritását és szuverenitását,
illetve figyelmen kívül hagyják az adott országban élő magyar közösség
érdekeit és elvárásait, amint az a "Petíció Kárpátaljáért" című szöveg
esetében nyilvánvaló - olvashatjuk Martonyiék válaszában.
A magyarországi Külügyminisztérium elhatárolódik
annak tartalmától és szellemiségétől, mert az szerintük nem segíti a
külhoni magyar közösségek szülőhelyen való megmaradását és boldogulását,
hanem ellenkezőleg: veszélyezteti nemcsak a kárpátaljai magyarság, de
az egész térség biztonságát.
Magyarország többször kinyilvánította, hogy
változatlanul támogatja Ukrajnát területi egységének és szuverenitásának
megőrzésében, nem tekinti az önrendelkezési jog törvényes gyakorlásának
a március 16-i krími "Patyomkin-referendumot", és sem annak eredményét,
sem pedig a Krím-félsziget (sic!) Oroszországhoz csatolását nem ismeri
el - olvasható a nemzetárulók közleményében.
Magyarország kormánya következetesen kiáll a
kárpátaljai magyarság jogainak tiszteletben tartása és érvényesülése
mellett – különös tekintettel nyelvi és oktatási jogaikra – mind
kétoldalú keretekben, mind a nemzetközi fórumokon - zárul cinikusan
Martonyiék közleménye, mely a kiadás dátumozása szerint már éjfél előtt,
nem sokkal a magyar hazafiak petíciójának átadása után elkészült.
További részletek: http://kuruc.info/r/26/125798/#ixzz2xMQ67wwL
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése