
A felszámolt sírkertekből exhumált földi maradványokat ezidáig – ha nem is a legmegfelelőbb körülmények között – de külön, névvel ellátott kartondobozokban tárolták a városi temető egyik kápolnájában. Mint azonban a helyszínen tartott tegnapi sjtótájékoztatója keretében Szabó Ödön parlamenti képviselő tudatta, az elmúlt napokban a Közterületkezelőség (ADP) emberei mutyiban egy jelöletlen tömegsírba hányták a maradványokat, mindenféle vallási szertartás vagy ceremónia nélkül. „Ez teljességgel embertelen és elfogadhatatlan bánásmód. Nem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet” – nyilatkozta Szabó Ödön.
Az ADP vezetője, Liviu Andrica a Reggeli Újság megkeresésére azt állította, hogy saját döntése nyomán temették közös sírba a csontokat. Mint mondta, a 2009-ben exhumált maradványok 60 gyermekméretű koporsóban álltak a városi kápolna pincéjében, ahol „foglalták a helyet”. Egy-egy koporsó 2-5 halott maradványait tartalmazta, s mivel egyetlen hozzátartozó sem igényelte vissza őket 2009-óta, „jó keresztényi megfontolásból” temették el azokat, hiszen – mint Andrica hangsúlyozta – „a földből születtünk és ugyanoda kell visszatérnünk”. Az ADP vezetője ugyanakkor cáfolta Szabó Ödön azon állítását, miszerint vallási szertartás nélkül földelték volna el a maradványokat. Elmondása szerint egy pópa áldást mondott rájuk, mielőtt betemették a tömegsírt. Mint Andrica hozzátette, az ADP húsvétig fejfát állít a tömegsírhoz, amelyen feltűntetik az ott nyugvó összes halott nevét.
Szabó Ödön hangsúlyozta, a városi önkormányzat RMDSZ-frakciója felszólal majd az ügyben a következő tanácsülésen, ahol kérni fogják a halottak újbóli exhumálását és kegyeletteljes elhelyezését.
http://www.reggeliujsag.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése