
Horthy álma a mai magyar szélsőségesek öröksége (Szöveg és kép: adevarul.ro)
Annyi a különbség, hogy Oroszország, a katonai erejére és a nemzetközi reakciók habozására alapozva, gyorsabban lépett. Magyarország ugyanezt teszi, de kisebb lépésekkel, megpróbálva megtéveszteni bennünket. Kezdetben Oroszország is útleveleket osztogatott, hogy aztán azt mondhassa, állampolgárai érdekében avatkozott be. Magyarország ugyanígy tesz, azt a jogot készítve elő magának, hogy a magyar állampolgárságok (így! – E-RS) alapján avatkozzon be Erdélyben, melyekért „felelősséget” érez. A magyar állam védelmét kérni képes agitátorokban és politikusokban pedig nincs hiány és nem csak Tőkésről van szó. Ráadásul a román állam most tele van kettős, román és magyar, állampolgárságú tisztségviselőkkel. Kikre hallgatnak ezek, honnan kapják az utasításokat? Ezáltal Románia keleti irányból az orosz ajánlatok, nyugati irányból pedig a budapesti horthyzmus közé szorulva találhatja magát, azzal a megjegyzéssel, hogy a Magyarország és Oroszország közötti kapcsolatok jobbak, mint valaha.
A FIDESZ számára a választási kampány nem is mehetett jobban, tekintettel arra, hogy senki sem rúgja ki őket és az állampolgárság-gyűjtő (így! – E-RS) központjaikat Romániából, hogy állandóan kéri valaki a magyar állam beavatkozását Románia szuverenitásába, hogy még több jogot szerezzenek egy olyan kisebbségnek, mely már rég a többség fölébe kerekedett és azt tesz, amit akar.
A magyar követelések, az RMDSZ kormányzati jelenlétét kihasználva, egyre nagyobbak lesznek és satuba fogják majd Romániát, elárasztják majd a tanfelügyelőségeket, a kormánymegbízotti hivatalokat, minden kis helyi intézményt, ahol kötelezővé válik majd meghallgatnod bármilyen etnikai ostobaságot.
Ez pont jó a magyarországi FIDESZ szavazatai számára, mely büszkén fogja jelenteni, milyen kitűnő eredményeket ért el a románok megnyergelésében és egy idegen országban bevezetett magyar uralomban. Hiszen az annektálás nemcsak az, ami papíron van, hanem az intézményeké, a hamis visszaszolgáltatásoké, a románokat megterhelő kötelezettségekké vált korlátlan jogoké is, mindezek pedig Erdélyben részei a román állam kiszorulásának. Bár nem látványos, mert hallgatólagosan történik, Erdély Magyarország általi elcsatolása már megkezdődött…
Bogdan Diaconu (a szerző a PSD, zömmel magyarellenes nyilatkozataival ismertté vált bukaresti parlamenti képviselője – E-RS)
adevarul.ro, 2014. március 6., 17:03
http://eurocom.wordpress.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése