2014. március 8., szombat

Funar új felfedezése: A dákok az emberiség első, legősibb civilizációjának képviselői

Gheorghe Funar újra hasít, mint a penge. Az egykori kolozsvári polgármester, aki egyetemi tanár lehetne a kreatív magyargyűlölet tudományágában, ha lenne ilyen, még mindig képes olyanokat mondani, hogy ha a kijelentései megdöbbentőségfaktorát elektromos energiává lehetne alakítani, egy évig az hajtaná a kincses város villamos- és trolibuszállományát. 
Funar most, tíz évvel azt követően, hogy három mandátum után búcsúzni kényszerült a polgármesteri tisztségtől, elárulta, miért festette a román zászló színeire, piros-sárga-kékre a kolozsvári padokat és szemeteskukákat.

Nos mint kiderült, nem arról van szó, hogy a magyarokat akarta volna hergelni. Egyszerűen csak saját, román nemzettársainak történelmi tudását próbálta pallérozni, mert hogy – mint kifejtette – olyan adatokra bukkant, miszerint a mai Erdély területén egykor élt dákok már tízezer évvel ezelőtt is itt voltak, sőt valójában ők az emberiség első, legősibb civilizációjának képviselői. És mivel a zászlajuk, illetve az egyenruhájuk is piros-sárga-kék volt, az egykori elöljáró, akinek minden ezzel ellenkező történelmi és régészeti bizonyíték ellenére szent meggyőződése, hogy a románok a dákok leszármazottai, a kukák és a padok trikolórra festésével csak arra akarta felhívni honfitársai figyelmét, hogy eddig hamis történelmet tanítottak nekik az iskolában.

Hozzátette: Budapest korábbi zászlaja is azért volt piros, sárga és kék, mert a Duna jobb oldalán elterülő városrész helyén egy Buda nevű dák vár állt, amiből a település mai neve is származik. Meg kell vallanunk, még mindig nehezen térünk magunkhoz Funar mester értékes felfedezései nyomán. Hiszen amúgy tisztában vagyunk vele, hogy a dákok művelt és bátor nép voltak, de hogy a világ összes fejlett civilizációja tőlük származott, ez valóban meglepő fordulat.
Mint ahogy a Buda helynév dák eredete is, én Funar helyében ezen a vonalon továbbmennék egy kicsit, hiszen innen már csak egy lépés, hogy kiderüljön: maga a nagy vallásalapító, Buddha is dák volt, hiszen neve ugyanúgy hangzik, mint az egykori dák váré. Kérdéses ugyanakkor, hogy Andorra és az afrikai Csád zászlaja miért ugyanúgy piros-sárga-kék, mint a román, de lehet, már bennük is tudatosult dák eredetük, és így tisztelegnek őseik előtt.
A továbbiakban nem csodálkoznánk, ha hamarosan kiderítené, hogy voltaképpen a dinoszauruszok is egy fejlett dák civilizáció képviselői voltak. A pusztulásukat okozó aszteroidát pedig a betolakodó magyarok ősei küldték a Földre.

http://www.kronika.ro


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése