2014. március 11., kedd

Felgyújtották a vereckei emlékművet

Két ismeretlen elkövető hétfő este gyúlékony folyadékkal leöntötte, majd felgyújtotta a Vereckei-hágón emelt magyar honfoglalási emlékművet.
A vereckei emlékmű felgyújtását a tavaly felszerelt térfigyelő kamerák felvételeinek visszanézésekor vették észre a KMKSZ ungvári központi irodájának munkatársai - mondta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökhelyettese, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) elnökének első helyettese.
A felvételeken látható, amint hétfő este, budapesti idő szerint 21 órakor két, maszkot viselő ember kannákkal felmászik az emlékmű tetejére, és azokból folyadékot locsol annak felületére. Az is megfigyelhető, amint az egyik elkövető, már a földön, lelocsolja az emlékmű középpontjában álló oltárkövet, és meggyújtja a folyadékot.
Brenzovics közölte: a Vereckei-hágó közelében található Verebes község polgármestere a KMKSZ kérésére helyszíni szemlét tartott az emlékműnél kedd délben, és elmondta, hogy megrongálódott az oltárkő és korom borítja az emlékmű felületét.
Frissítés: KMKSZ: a vereckei emlékmű újbóli felgyújtása súlyos magyarellenes provokáció
Súlyos magyarellenes provokációként értékeli kedden kiadott nyilatkozatában a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a vereckei magyar honfoglalási emlékmű hétfő esti ismételt felgyújtását.
Az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozat szerint a vereckei emlékmű újbóli felgyújtása súlyos magyarellenes provokáció. „A jelenlegi ukrajnai helyzetben a magyar közösség ellen elkövetett szimbolikus erőszakcselekedet különösen fenyegető” – állapítja meg a közlemény.
A KMKSZ szerint a történtek megítélését súlyosbítja, hogy az előző ilyen (2011. február 19-én elkövetett) cselekedetet a Szabadság (Szvoboda) párt büszkén vállalta, és ez a szélsőségesen nacionalista szervezet jelenleg kormányon van.
„Úgy véljük, az ukrán hatalom európai elkötelezettségének tesztje az, hogy gyorsan kézre kerítse és példásan megbüntesse az elkövetőket” – emlékeztet a dokumentum.
A magyar szervezet felkéri a jelenlegi ukrán kormányzatot támogató transzatlanti közösséget, hogy tegyen hathatós lépéseket az ukrán kormány jogállami elkötelezettségének megerősítéséért, egy kisebbségbarát nemzetiségi politika érvényesítéséért.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése