
(napocanews.ro)
„Úgy vélem, ahelyett, hogy évente legalább 50.000 lejt ölnének a szökőkút javításába, inkább egy új szoborcsoportot kellene emelni a szökőkút helyén Avram Iancunak, akit 8 néptribun venne körül”, mondta Codrin Goia
Ezen kívül az ND tagja felvetette, hogy Románia kormányának is támogatnia kellene ezt a kulturális kezdeményezést, főleg úgy, hogy minden évben közpénzből támogatják a magyar szélsőséges egyesületek akcióit, mint például az EMI-tábort, ahova az Erdély Magyarországhoz csatolását hirdető együtteseket hívnak meg előadni.
Codrin Goia Emil Boc polgármester nyilatkozatára is emlékeztetett, aki azt mondta, hogy amíg ő vezeti a várost, addig egyetlen szobrot sem fognak eltávolítani, hanem csakis újakat fognak felállítani.
Az Új Jobboldal szombaton, 2014. március 15-én, 12.00 órai kezdettel megtartja az éves Avram Iancu-menetelést, ezzel hódolva a románok jogaiért küzdő nagy harcos emlékének. Az eseményre a Széchenyi (Mihai Viteazul) tér – Bocskai (Avram Iancu) tér útvonalon kerül sor.
A szervezők több mint 300 személyt várnak a menetelésre az egész országból.
Erősödik Kolozsváron a magyar szélsőséges jelenség?
A Kolozs megyei Új Jobboldal felhívja a hatóságok figyelmét a magyar idegengyűlölő és sovén tettek növekvő számára Kolozsvár területén. A megyei szervezet vezetője, Codrin Goia elmondta, hogy egy évvel ezelőtt ellopták a memorandisták perére emlékeztető táblát, a mai napig nem derítve fel pontosan a tettest és kétszer megrongálták a hős Baba Novac szobrát, egyik alkalommal éppen a Sapientia Tudományegyetem felavatásának környékén.
napocanews.ro, 2014. március 7., 11:53
http://eurocom.wordpress.com
No aztán egy gyilkost :-Mátyás királyunk elébe? meddig mehetnek el ezek a korcsok.
VálaszTörlés