Ugyanakkor megdöbbenésünknek adunk
hangot, hogy az RMDSZ csúcsvezetői, akik ráadásul nem tisztelték meg
jelenlétükkel az autonómiatüntetést, a fent említett félretájékoztatás
vonalán haladva inkább elhatárolódnak az egész eseménytől, minthogy a
tiszta, tényeken alapuló helyzet bemutatásával megvédenék azt, mintegy
megerősítve azt a veszélyes társítást, hogy az autonómiát célzó
közösségi megnyilvánulások szélsőséges beállításúak lennének.
Felszólítjuk az RMDSZ hétfőn jelenlevő székelyföldi vezetőit, hogy saját
tapasztalatuk alapján tegyék helyre az eseménnyel kapcsolatos
kommunikációt mind a szövetségen belül, mind a médiában.
Csak reménykedni tudunk abban, hogy az
RMDSZ vezetőinek nyilatkozatai nem azt a több ízben említett gyanúnkat
erősíti meg, hogy a kormányzati szerep vállalásával az autonómia ügyének
felvállalása újból háttérbe szorul a pillanatnyi egyéni- és pártérdekek
előtérbe kerülése miatt, mint ahogy ezt az eddigi kormányzati
szerepvállalások esetében megfigyelhettük. Különleges időszerűséggel
említjük meg a beharangozott székelyföldi autonómiastatútumot, amelynek a
Székelyek Nagy Menetelése óta tapasztalható ködösítések és folyamatos
halasztások miatt igencsak kétségesnek tűnik a sorsa.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében
Toró T. Tibor elnök,
Zakariás Zoltán alelnök, választmányi elnök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése