A Szlovák Köztársaság is kérte
belépését abba a perbe, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács
(SZNT) elnöke, és Dabis Attila az SZNT külügyi titkára indított az
Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen,
kifogásolva, hogy a bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló
európai polgári kezdeményezésük bejegyzését.

Hozzátette, a bíróság nem tájékoztatta
arról, hogy elfogadta-e a szlovák kérést, és egyelőre azt sem tudják,
Szlovákia milyen érveket szeretne felsorakoztatni a per során. Az SZNT
elnöke helyesnek tartotta egyébként, hogy a szlovákok maguk is fontosnak
tartják ezt a témát, hiszen nyilván ezért kérték felvételüket a perbe.
"Valamit azonban félreérthettek, mert az lett volna az ésszerű, hogy a
felperes oldalán, azaz mellettünk avatkoznak be a perbe. Mi úgy
gondoljuk, hogy Szlovákiának és az Európai Uniónak is érdeke annak a
jogszabálynak az elfogadása, amit kezdeményeztünk" - magyarázta Izsák
Balázs. Hozzátette, hamarosan levélben próbálják megmagyarázni a szlovák
kormánynak, miért tartják fontosnak a kezdeményezésüket, és miért
tartják részben elhibázottnak a beavatkozási kérést.
A Székely Nemzeti Tanács és partnerei
azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a
régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi
sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A
kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette
volna. Az Európai Bizottság 2013 július 25-én tájékoztatja a
beterjesztőket, hogy úgy ítéli meg, a kezdeményezés nem tartozik a
jogalkotási hatáskörébe.
MTI - alfahir.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése