Piros festékkel öntöttek le két köztéri
szobrot Gyergyószentmiklóson. Az eset a szombatról vasárnapra virradó
éjszakán történhetett, mivel vasárnap délután jelentek meg a leöntött
szobrokról készített fotók az egyik internetes közösségi portálon. A
város önkormányzata ismeretlen elkövető ellen tett feljelentést.

Kossuth Lajos megrongált szobra
Kossuth Lajos és Dr. Fejér Dávid köztéri szobrait öntötték le
ismeretlen tettesek Gyergyószentmiklóson. A városháza illetékesei az
egyik közösségi oldalon található fényképek láttán szereztek tudomást a
szoborrongálásról, ennek következtében hétfőn ismeretlen tettes ellen
tettek feljelentést a rendőrségen – közölte Madaras Szidónia, a
polgármesteri hivatal szóvivője.A szóvivőtől azt is megtudtuk, hogy a szobrokról a festék eltüntetése a rendőrségi vizsgálat lezajlása után történhet meg, hiszen a festéknyomok bizonyítéknak számítanak a nyomozás során. A helyreállításhoz egyébként konzultálni kell majd a szobrok készítőivel is. Madaras Szidónia ugyanakkor felhívást is intézett a lakossághoz, hogy amennyiben olyan információk birtokában vannak, olyant láttak vagy hallottak, ami segíthet a nyomozásban, az elkövetők kézre kerítésében, tegyenek bejelentést a rendőrségen, vagy akár a városházán.
Az egész alakos Kossuth Lajos-szobor egyébként Miholcsa József alkotása, 1998 óta áll a kultúrház melletti parkban. Az 1990-es évek eleje óta a városi kórház régi épülete előtt található Dr. Fejér Dávid-szobrot Burján Gál Emil szobrász faragta.
„Szégyentelen, gyáva ember lehetett” – mondta el véleményét egy gyergyószentmiklósi középkorú férfi, aki ottjártunkkor figyelt fel arra, hogy Kossuth Lajos szobrát leöntötték festékkel. Hogy mit gondol még az elkövetőkről, azt inkább nem mondja ki – tette hozzá. „Ha már a magyarokat akarta gyalázni, akkor miért nem keresett egy élőt, miért nem öntött le például engem festékkel? Könnyű volt egy szobrot rongálni, amely nem tud védekezni” – mondta felháborodottan.
Az illető tőlünk tudta meg azt is, hogy Dr. Fejér Dávid szobrát szintén leöntötték festékkel. „Akkor nemcsak magyarellenes, hanem tudatlan, műveletlen is volt, aki tette. Fejér Dávid egy orvos volt, semmi köze a politikához” – mondta el véleményét a járókelő.

Dr. Fejér Dávid festékkel leöntött szobra
Fejér Dávid 33 éven át volt a gyergyószentmiklósiak orvosa a 19.
század végén, a 20. század elején, sokat tett a közegészségügyi
állapotok javításáért. Ezért emeltek szobrot neki és neveztek el róla
utcát Gyergyószentmiklóson. A szobor egyébként korábban is számos
alkalommal a vandálok célpontja volt, gyakran hátrafordították, hogy a
tarkóját „mutassa” a tér felé.Ilyen típusú szoborrongálás tudomásom szerint az elmúlt években nem történt Hargita megyében – válaszolta kérdésünkre Bakos László, a Hargita Megyei Művelődési és Egyházügyi Igazgatóság vezetője, aki a műemlékvédelemért is felelős. Az igazgató tőlünk szerzett tudomást a történtekről, amelynek kapcsán elmondta: amennyiben hivatalos feljelentés érkezik hozzájuk, a rendőrséggel közösen vizsgálják ki az ügyet.
Videótudósítás az esetről: http://tudositok.hu/9899/video/Szoborgyalazas_Gyergyoszentmikloson
http://www.szekelyhon.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése