2014. február 7., péntek

Szégyen: Orbán vagy Martonyi helyett az oroszok álltak ki a kárpátaljai magyarok mellett

Az ukrajnai orosz nagykövetségen fel vannak háborodva az ukrán felsőház nyílt ülésén tett kijelentéseken, melyekben Oleg Tjagnibok, a Szvoboda (Szabadság) ukrán sovoniszta párt vezetője arra hívott föl, hogy oroszmentesítsék Ukrajnát.

A követségen kiemelték, hogy Ukrajna több millió orosz és más népcsoport otthona, akik történelmileg kötődnek "Ukrajna földjeihez".
„A magukat ukránnak mondó emberek mellett a földeken, melyek ma Ukrajna területét képezik, évszázadok óta több tucat egyéb nép él. Kárpátalja magyarjai és ruszinjai, Bukovina románjai, a Krím-félsziget és Donbasz tatárjai” – emeli ki a követség sajtóosztálya az Interfaksz-Ukraina hírügynökségnek átadott közleményben.

Eközben:
Néhány ezer ellenzéki tüntető körbezárta a kijevi kormánynegyedet, miközben a parlament ismét nem tudott előrelépni az alkotmánymódosítás kérdésében.
A csütörtöki ülésen második nekifutásra végre sikerült elfogadniuk a képviselőknek a jelenlegi ülésszak naptári tervét. Ezen túlmenően azonban semmilyen határozatot nem hoztak. Volodimir Ribak házelnök közölte, hogy nem szavaznak a kormányoldal által javasolt alkotmánymódosítást előkészítő különbizottság létrehozásáról, mivel az ellenzék közölte, hogy nem delegál tagokat a testületbe. Az ellenzék olyan alkotmánymódosítás elérésére törekszik, amely jelentősen szűkíti az államfői jogköröket a parlament javára, gyakorlatilag addig, hogy az államfő hatásköre Ukrajna külföldön való képviseletében kimerül. Az ellenzék az erős elnöki hatalomról a parlamentáris demokráciára kíván áttérni.
A házelnök az ülés lezárása után kijelentette, hogy a héten már nem lesz több plenáris ülés. A jövő hét a bizottsági üléseké, ugyanakkor Ribak nem zárta ki, hogy rendkívüli plenáris ülést tartsanak. A képviselők előző nap nem fogadták el azt az indítványt, hogy a jövő héten is plenáris ülést tartsanak.
Helyi beszámolók szerint 3-4 ezer ellenzéki tüntető körülzárta a parlament, a kormány és az elnöki hivatal épületeinek környékét, az úgynevezett kormánynegyedet. A tüntetők gyűrűjén belül maradtak a törvényhozás épületével szembeni parkban demonstráló kormánypárti szimpatizánsok, és a negyedet védő rohamrendőrök. Összetűzésről egyelőre nem érkezett hír.
Közben Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettes Kijevben találkozott az ellenzék vezetőivel, akikkel az ukrajnai belolitikai helyzetet és az alkotmánymódosítás perspektíváit tekintették át. A találkozón jelen volt Arszenyij Jacenyuk, a Haza (Batykivscsina), Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) és Oleh Tyahnibok, a Szabadság (Szvoboda) vezetője, továbbá Petro Porosenko volt gazdasági miniszter, független parlamenti képviselő. A felek egyetértetek az ukrán válság mihamarabbi rendezésének szükségességében.

MTI - Oroszország Hangja  - brasso.info

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése