
Az MRM
községi vezetői a múlt héten érdeklődtek a helyi rendőrőrsön a
feljelentés állapotával kapcsolatban. A rendőrfőnök tudatta, hogy a
nyomozást megszüntették, mert véleményük szerint nem lopás történt,
hanem Bilicki Zoltán, adai polgármester rendelkezése alapján
eltávolították az ,,objektumot”, amelyet a Standard Kommunális
Közvállalat erőgépeivel emeltek ki és a cég telephelyére szállították. A
rendőrfőnök szerint ő a továbbiakban nem illetékes a kérdésben, és az
emlékmű alapjai megtalálhatóak a közvállalat garázsában. A
polgármesterhez nem lehetett bejelentkezni.
Fekete
Zsófia és Rusai József, az MRM tagjai így felkeresték a Standard
telephelyét, de meglepetésükre nem egy fedett helyen, a garázsban
találták ép állapotban az emlékmű alapjait, hanem a vastag hólepel
alatt, darabokra törve!
Ebből
is látszik, hogy Ada demokrata párti vezetése számára a pénzen és a
hatalmon kívül semmiféle egyéb érték nem létezik. A szerb
titkosszolgálat egyszerű csatlósaiként egy nap alatt kivizsgálták,
elrendelték és le is bontották az új Trianon-emlékművet. Ha azt hitték
volna, ezzel lezárták a történetet, és a magyar érzelműeket sarokba
szorították, nagyon tévednek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése