Betiltotta a Postarét és a Főtér között tervezett marosvásárhelyi felvonulást a Székely szabadság napján Dorin Florea polgármester, aki elfogadta a városháza engedélyeztető bizottsága korábbi javaslatát a március 10-én, hétfőn megtartandó rendezvény kapcsán.
A Krónika birtokába jutott – Dorin Florea és Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója kézjegyével ellátott – átiratban a döntést azzal indokolják, hogy a tavalyi rendezvényen állítólag több alkotmányellenes indíttatású incidens is történt, ezért a feszültségek elkerülése érdekében egyetlen gyülekező helyszínt hagynak jóvá a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezte rendezvényre: a székely vértanúk emlékhelyét.
Az átirat továbbá úgy fogalmaz, „a székely vértanúk emléke nem kompromittálható tiltakozó megmozdulásokkal.” Bár a szervezők a tavalyi rendezvényhez hasonlóan a résztvevőkkel közösen szerették volna átnyújtani beadványukat a prefektúrának, az átirat azt is leszögezi: idén ezt kizárólag egy tízfős küldöttségnek engedélyezik.
Valentin Bretfelean kedden elmondta: Romániában nem lehet nyilvános gyülekezést szervezni a polgármester beleegyezése nélkül. „Szó sincs arról, hogy a gyülekezési vagy a vélemény-nyilvánítási jogokat korlátoznánk. A döntésről írásban értesítettük az SZNT-t, ezután mindenfajta mozgósítás, hívogatás a büntető törvénykönyv hatáskörébe tartozik” – szögezte le a helyi rendőrség igazgatója.
Bretfelean emlékeztetett, a városháza engedélyeztető bizottsága – amelynek tagja a csendőrség, a rendőrség, a közúti rendőrség, a tűzoltóság és a helyi rendőrség képviselője – úgy döntött, munkanapon nem lehet megszervezni ezt a felvonulást. „A véleményező bizottság javaslatára a polgármester is elutasította a jóváhagyást. Ha nem így dönt, akkor vállalnia kellett volna a felelősséget az esetleges incidensekért” – magyarázta.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke elmondta, valóban megkapta hétfő délután az átiratot, amelyben engedélyezték a március 10-én 17 órakor a Postaréten kezdődő megemlékezést, a felvonulást viszont nem. „Ezek után hogyan lenne bűncselekmény a mozgósítás, hiszen mi mindenkit a 17 órai, a Postaréten tartandó rendezvényre hívunk” – tette fel a kérdést, majd leszögezte: mindenképp megtartják a tervezett megmozdulást.
Valentin Bretfelean tavaly még azt nyilatkozta, semmiféle incidens nem övezte a marosvásárhelyi autonómiatüntetést, és a szolgálatot teljesítő nyolcvan helyi rendőrnek mindössze néhány alkalommal kellett közbelépnie, január végén azonban a Krónikának azt állította, hogy a tömegből kisebb csoportosulások románellenes jelszavakat skandáltak.
Példaként a „Ki a bocskorosokkal az országból!” rigmust hozta fel, és azt állította, egyáltalán nem biztos, hogy az SZNT idén is megszervezheti Marosvásárhelyen a Székely szabadság napját. A helyi rendőrség vezetőjének nyilatkozata kapcsán Izsák leszögezte: tudatában van annak, hogy a gyülekezés joga nem köthető hatósági engedélyhez, s a városházi döntéstől függetlenül megtartják a tervezett rendezvényt.
A marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezésen és az azt követő felvonuláson százezer ember részvételére számít az SZNT.
itthon.ma / kronika.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése