A Jobbik szerint két baloldali ellenzéki
országgyűlési képviselőnek is le kellene mondania mandátumáról. Snedier
Tamás keddi sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy Szabó Tímeát
(Együtt-PM) egy, az újszülött gyermeküket megölő anyák büntetési tételét
csökkentő javaslata, a szocialista Simon Gábort pedig be nem vallott vagyona miatt mondatnák le (ez azóta már megtörtént - a szerk.).
Ismertette: Szabó Tímea tavaly decemberben
nyújtott be egy törvényjavaslatot az Országgyűlésnek “egyes törvényeknek
a gyermekek fokozottabb védelmét elősegítő módosításáról” címmel,
amelyben - címével ellentétesen - azt javasolta, hogy az a nő, aki
gyermekét a szülés alatt vagy közvetlenül a szülés után megöli, kettőtől
nyolc évig tartó szabadságvesztéssel legyen csak büntethető. Snedier
Tamás emlékeztetett arra, hogy jelenleg ez a bűncselekmény öttől tizenöt
évig büntethető, tehát épp kétszer annyira. A jobbikos politikus
szerint Szabó Tímea javaslata a szélsőséges liberalizmus
megnyilvánulása, illetve súlyosan élet- és emberellenes javaslat.
Ráadásul a legártatlanabb és legvédtelenebb áldozatokról van szó.
Kérdésre válaszolva Sneider Tamás beszélt arról
is: ha bebizonyosodik a Magyar Nemzet keddi cikkének állítása, miszerint
Simon Gábor szocialista politikus 2009. április 10-én 575 ezer eurót és
162 954 dollárt helyezett el Ausztriában nyitott értékpapírszámláira,
amely egyenlege tavaly októberben 770 ezer eurót – több mint 240 millió
forintot – tett ki, akkor a Jobbik szerint az erről vagyonbevallásában
hallgató Simon Gábornak azonnal le kell mondania a mandátumáról. Sneider
Tamás hozzátette, Romániában miniszter mondott le hasonló eset gyanúja
miatt, ezért jó lenne “ha Magyarország is elérné a román demokrácia
szintjét”.
(MTI nyomán)
További részletek: http://kuruc.info/r/26/123526/#ixzz2sRLNjcL9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése