2014. február 14., péntek

Az Összefogás 2014 párt cigány képviselőjelöltje szerint a magyarok el kell tűrjék a cigánybűnözést (Frissítve)

Balogh Artúr az Összefogás 2014 nevezetű párt képviselőjelöltje az alábbi írást tette közzé a blogján pár évvel ezelőtt:














Aktuálisabb, mint bármikor parasztok! 

"Cigány megélhetési bűnözést el kell tűrnötök!

Cigányokra filozófiai és igazságossági értelemben nem vonatkoznak a törvények.

Tulajdonképpen a cigányokat nincs jogotok megbüntetni.

A cigány származású magyar állampolgár büntethetetlen akkor amikor a családja, önmaga létfenntartása érdekében eltulajdonítja mások, vagy a többség javait.

A cigány jogosan lop.

Mivel az alkotmány szerinti cigányokra vonatkozó tételt a többség , az országgyűlés nem foganatosítja ezért minden ami az alkotmányba van minden kötelesség a cigányokra jogilag nem vonatkozhat.

Mivel minden törvény az alkotmányból ered ami nem érvényes a cigányságra,

Így semmilyen törvény szerint nem büntethető a cigány származású magyar állampolgár."


Balogh Artúr már korábban is éltette a megélhetési bűnözést

Noha Balogh azt állítja, hogy nem tőle származnak ezek az írások, már korábban is gondok voltak az MSZP-s politikus bejegyzéseivel, 2009-ben ugyanis éppen ezért szüntették meg a Hírszerzőn vezetett blogját.
Az online újság akkori főszerkesztője, Gavra Gábor a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta: emlékei szerint 2009 márciusában Balogh egy azóta törölt bejegyzésében relativizálta a magántulajdon szentségét és a kistelepüléseken élők magántulajdonhoz való jogát. Gavra közölte, hogy ez nem fért össze az online lap szellemiségével, és megsérthette azokat, akik alkalmasint erőszakos vagyon elleni bűncselekmények áldozataivá váltak. Bár Balogh azzal védekezett, csak az élethez való jogot tartotta előrébb valónak a magántulajdon jogánál, ezzel nem sikerült meggyőznie a Hírszerző stábját arról, hogy folytathassa írásait.( http://mno.hu )

további részletek itt: http://ciganyorszagkiralya.blogspot.hu/

Régebbi bejegyzés Balog Artúr korábbi magyarellenes gyűlölködéséről: http://magyarellenesseg.blogspot.ro/2010/12/egy-rasszista-cigany-ertelmisegi-irasa.html


Magyarellenesség Blog

92 megjegyzés:

  1. Ha A Törvények nem vonatkoznak a cigányságra, akkor a segélyeket sem kéne adni nekik! Menjenek vissza ahonnan jöttek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Qrva gyorsan Indiába velük!!!

      Miért csak nekünk kell eltűrni ezeket a buckalakókat, mindenhonnan még az EU-ból is haza toloncolják őket, tehát haza=India!!!

      Törlés
    2. Hát ez vicc. ak türjük el hogy lopnak csalnak hazudnak meg még stb...
      Vicc ez az egész ország mit meg nem engednek a cigányságnak.
      és ha a magyar csinál valamit akkor meg egyből viszik mert hogy kisebség azt ök vannak már többen a mi országunkba. Engem pár éve egy szóváltásból kifolyólag meg késelt egy cigány gyerek tudtam is hogy ki meg hogy hol mint mere van azt feljelentést is meg tetem de mivel a drága 20 tagu család alibit biztositot neki arra az estére amikor le késelt egy barátom előtt a nyomozást le zárták bizonyiték hiányába. Na ez a mai Magyarország nesze neked 21 század.

      Törlés
    3. Igazad van Névtelen. A másik ha ők magyar állampolgának vallják magukat akkor a magyar alkotmányban kikötött törvények rájuk is ugyanúgy vonatkoznak mivel ők Magyarországon élnek. Az alkotmány meg minden Magyarországon élő állampolgárra vonatkoznak és ők is magyar állampolgárok. Látszik az IQ és a tudásszint, hol tartanak.

      Törlés
    4. Ha nem vonatkoznak rájuk a törvények, akkor nem is védik őket! Így van? Tehát ha mi Magyarok teszünk velük valamit akkor azt szintén büntetlenül tehetjük! Nemde? Igazam van?

      Törlés
    5. Igazad van! Az IQ-ja a az alagsorban vagy a pincében van! Remélem sok ilyen tagja van a libásnak és csürhéjének!

      Törlés
    6. Idota a cigányok Annyira jogosultak Magyarországon élni mint Ti Fehérek! tudatlan magyar.

      Törlés
    7. Okoska mi lenne ha a cigányok tanulnának és dolgoznának ,meg se fordult a fejedbe?

      Törlés
    8. Parazita és vírus génkódokkal burjánzik az összes cigány. Ez a példány nem bűnös, csak leírt a genetikai kódjából egy részletet.

      Törlés
    9. Belegondoltok ti, hogy mit irogattok itt???
      Efféle hulyék már kiirtottak 5millió embert vagy többet!!!
      Én is cigány vagyok és minden nap dolgozom 8-10-12órát!!!
      Olyan helyen ahova ti sohasem juttok el... borzasztó milyen tudatlanságban éltek!!!

      Törlés
    10. Csürhe banda vezér , a cigánynak is van olyan joga mint neked ,,, tűnj el Magyarországról te faj gyűlölő

      Törlés
    11. Joga a cigánynak? van, de kötelezettségei is!Ha a díszcigány szerint nem vonatkoznak a törvények a cigányokra, akkor ne hivatkozzanak a törvények által biztosított jogokra sem!

      Törlés
    12. Jogos, semmilyen törvény nem vonatkozik rájuk. Akkor semmit nem is kell adni nekik, se mentőt, se orvost, se pénzt, se házat.

      Törlés
  2. Nos, barátom, ha ezt komolyan gondolod, még talán hiszed is!! De vajon hiszed e azt is, hogy Isten minden embert, egyformán tart számon, úgy a szeretetben, mint a törvényben. Tehát, ha úgy gondoljátok, akkor talán érdemes lenne az ok-okozat törvényén elgondolkodni, ami nem (polgári), hanem Isteni. Talán így magyarázat lenne, hogy mitől is vagytok ott, ahol vagytok. mert rendesnek lenni nem bűn, és van is sok ilyen cigány, hála Istennek, de, ki mint vet úgy arat, a cigányra is vonatkozik. Ez alól Isten senkinek nem ad felmentést!!!! Ha megértetted, akkor már azt is érted az így gondolkodónak mint te , csak bűntetés járhat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem Istent egy lapon említeni a cigányokkal már alapból bűn.Ha már Istent a szádra vetted, szeretném felhívni a figyelmed arra hogy nagy butaságot írtál. "ok-okozat törvényén" ezt írtad, az" ok-okozat" az nem egy törvényszerű dolog.Tehát nincs semmilyen törvény amin bárkinek is el kellene gondolkoznia.Aztán, a Jóistennek nincsenek törvényei !!!! Csak feltétel nélküli Szeretete van!!!! Nahát ezért írtam hogy butaságokat hordtál össze. Én magam talán arra is merek gondolni hogy te cigány vagy.Ez részben magyarázat lenne az értelmetlen irományodra.Azzal viszont egyet értek hogy a tiszta lelki ismeretű,törvény tisztelő cigányt nem szabad egy kalap alá venni a többivel!! Mert ő kivétel és ez szinte tiszteletre méltó.

      Törlés
    2. Isten nem bottal ver!!! Nem én vagyok isten!!! :D És csak egyszer léped át a kaput a házamnál, vagy egyszer próbálsz meglopni!!! És a mai világ az adózásról szól, persze ha dolgozik is a polgár. De a cigányság nem erről híres. Tisztelet azoknak akik rászánták magukat a melóra, és nem a lopásból, vagy az adófizető embereken zsebéből élősködnek! És mindenki figyeljen arra, hogy az ilyen képviselői közzétételek azért vannak, hogy stresszel jenek bennünket, és hogy egymással foglalkozzunk, addig ők tudnak lopni!!! Csao.

      Törlés
    3. Kiváncsi vagyok,akkor is nyomnád-e a hittéritő dumádat,amikor körbeáll 3-4 cigány,kést szoritanak hozzád,mert éppen kell nekik a telefonod,pénztárcád,vagy olyasmi ami értékes a számodra.Föleg ha ez többször előfordulna veled életed során.Nem hiszem,hogy utána is szót emelnél a "rasszizmus ellen" karonöltve a Hitgyülivel,Liberálisokkal,vagy az Mszp-vel, hogy Így a szegény cigányok,meg úgy a szegény cigányok"

      Törlés
    4. A ti istenetek nem a mi Istenünk.De a mi Istenünk titeket is elfogad, nem úgy mint a ti istenetek minket. Olvasd el a bibliában.Egyébként nem india a hazátok hanem izrael. Sok mindent nem tudtok még sajnos.

      Törlés
  3. Cigányok! Vagy integrálódtok vagy pedjg irány India, Izrael vagy Franciaország.

    VálaszTörlés
  4. Vajon mit képzel ez az elmebeteg cigány?! A cigányokat ki kéne utasítani MAGYARORSZÁG területéről, de egy országnak sem kellenek!

    VálaszTörlés
  5. DEHÁT EGY ORSZÁG SEM FOGADJA BE ŐKET!!!

    VálaszTörlés
  6. Ez a szardarab annyira sötét, hogy már komolyan is gondolja, amit írat valakivel... (cpg)

    VálaszTörlés
  7. Jogukban ál kussolni,és eltűrni,és elfogadni,betartani a Magyar törvényeket! És alázattal hajbókolni a befogadó Magyar nép előtt! Ha nem! Úgy kiutasítani Magyarországról!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A magyarok történelmét ajánlom mindenki figyelmébe!!" Mongólia"...

      Törlés
  8. igen... azt is egy törvény alapján kapják... ha rájuk nem vonatkozik a javakért se tartsák a markukat... mondjuk semmi szükségük rá. szabadon ellophatják a mieinket mert ők ilyenek. ilyen a kultúrájuk és ez semmi más csak hagyományőrző magatartás, amire büszkék is és mi is büszkék vagyunk, mert támogatjuk őket.

    VálaszTörlés
  9. igen... azt is egy törvény alapján kapják... ha rájuk nem vonatkozik a javakért se tartsák a markukat... mondjuk semmi szükségük rá. szabadon ellophatják a mieinket mert ők ilyenek. ilyen a kultúrájuk és ez semmi más csak hagyományőrző magatartás, amire büszkék is és mi is büszkék vagyunk, mert támogatjuk őket.

    VálaszTörlés
  10. Akkor mennétek vissza ahonnan jöttetek. És ott élősködjetek! Ha nem vonatkozik rátok az alkotmány ne hávjátok magyar romáknak magatok,mert nem vagytok magyarok! De akkor a segélyért sem álljatok sorba....

    VálaszTörlés
  11. mivaaa...?? ez mit hogyha a képzeletem szüleménye lenne,hogy mit gondolnak magukról a mocskos cigányok,és nem hiszem,hogy ez le van írva mert hogyha igen akkor itt tényleg nagy baj van

    VálaszTörlés
  12. Természetesen, ha ez igaz akkor jogaik sincsenek így nem bűn őket bántani/eltüntetni!

    VálaszTörlés
  13. Ilyen bunkó logikája honnan kerekedett?

    VálaszTörlés
  14. Igy van. Vissza lehet takarodni es olni egymast minket meg hagyjanak beken a mocskos budos parazitak!

    VálaszTörlés
  15. Ha nem fogadják el törvényeinket akkor ne egyék a kenyerünket és ne igyák a vizünket sem .el lehet menni indiába .A sok ingyen élő mit képzel magáról hogy csak jogai van kötelessége nincs Felháboritó



    VálaszTörlés
  16. Meneküljetek magyarok!...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te meg nézz folyton a hátad mögé!.......

      Törlés
  17. Ezt nem gondolhatta komolyan aki közzé tett.Ők mit szolnának ha a parasztok ahogy ő irta, az ő öregeit vernék agyon és rabolnák ki és szabadon nem vonatkozna törvény rájuk Próbálnának inkább be illeszkedni iskolába járatni a gyerekeiket.Inkább megnevelni mint uszitani kellene a fajtáját. El kéne gondolkodni ezen

    VálaszTörlés
  18. Ha nem tetszik a rendszer,meg az hogy DOLGOZNI kell,össze kell szedni az ilyen hozzád hasonló gondolkodású csak az ország terhére lévő embereket.És vissza kell takarodni a fára,vagy egy lakatlan szigetre veletek! Azt akkor ott élhettek tovább!!!

    VálaszTörlés
  19. Csak a felsorolásra válaszolva:1,Miért kell eltürnünk a cigány bünözést? Mert csigány? 2.nincs értelme. 3. mért nem büntethetö? Mert cigány? 4,Ha magyar lop büntethetö? MIÉRT? Mert nem csigány? 5Ha mindenki lopna azt nem büntetnék?Miért nem? Mert nem mindenki cigány?6:nincs értelme. 7Atörvény az alkotmánybol ered ugye?Akkor az mindenkire vonatkozik, vagy nem? Csak megjegyzem, a mostani helyzetben akkor mindenki lophat, betörhet, ölhet? Vagy ez csak a cigányok nak lehet büntetlenül megtenni? Miért? Azért mert CÍGÁNY.IHozzá kell tennem ismerek becsületes, dolgos cigány embereket és családokat,Ök hál Istennek nem igy gondolkoznak.

    VálaszTörlés
  20. Na, hölgyeim és uraim! Április 6-án erről fogunk szavazni és nem másról!!! Akarjuk-e, hogy továbbra is így maradjon vagy elég volt? Mert bizony tetszik vagy sem - nekem speciel nagyon nem - ez jelenleg így van. Szóval: maradjon vagy sem: ez itt a kérdés. Ha marad csak rosszabb lesz, de nagyon gyorsan!

    VálaszTörlés
  21. Nem gyűlölni kéne egymást. Rendezzenek közös zenés és táncos programokat! Szeressék meg egymást, a romák meg alkalmazkodjanak Magyarországhoz. Ez oldaná a feszültséget.

    VálaszTörlés
  22. CIGÁNYTERROR.
    Idézet William Shakespeare, Rómeó és Julia tragédiájából:
    „…Egy rózsaszál bármilyen más néven ugyanúgy illatozna…”

    VálaszTörlés
  23. Ennyire nem lehett valaki primitív! A törvény két élű fegyver, nem csak büntet de véd is! Ha nem kérnek a büntetésből akkor a védelemből, a segélyből, az oktatásból és az egéségügyi ellátásból sem! Így következmények nélkűl bármilyen modszerrel lehett védekezni elenük! De a nagy kérdés az, ha ennyire rühellik ezt az országot és annak a becsületes felét akkor miért nem vándorolnak tovább ahogy ezt régen is tették? Sajnos erre tudom a vállasz, mert máshól is dolgozni kell a pénzért, ráadássúl sokkal jobb a közbiztonág és így nem élnének meg.

    VálaszTörlés
  24. Vissza kell menni Indiába azt ott bűnözhettek

    VálaszTörlés
  25. Ha a cigányságra nem vonatkoznak a törvények akkor betegellátást és segélyEK helyett uti laput kéne adni az összesnek!!!!

    VálaszTörlés
  26. Egyetértek! A pénzt azt markoljátok, mert cigányok vagytok és jár!
    Ha az Alkotmány által nem vonatkoznak rátok a törvények, akkor azon által semmilyen segélyre nem vagytok jogosultak!!!!
    Mindazonáltal, hogy szerintetek a az Alkotmányban nem vagytok megemlítve, talán azért van, mert nem itt van a helyetek!

    Amúgy a Magyar Alkotmány a Magyar állampolgároknak szól!!!
    Nem nemzetiségnek!
    Ennek formájában már nem csak jogaitok hanem kötelezettségeitek is vannak!
    idézet fentebbről: "A cigány származású magyar állampolgár büntethetetlen"
    Mivel Magyar állampolgár, így a törvény és az alkotmány is vonatkozik minden egyes emberre, aki MAGYAR állampolgár!!!

    VálaszTörlés
  27. irány india ott lehet panaszkodni. ha meg maradni akarnak akor betegelátás és segély se járjon nekik. 20 ével ezelöt nem volt ijen nagy a szájuk.

    VálaszTörlés
  28. A bátyám volt Indiában nyaralni. Aztán rákérdezett erre a dologra. Azt válaszolták, hogy köszi, örültünk, hogy megszabadultunk tőlük... hát ez a gáz...

    VálaszTörlés
  29. Látjátok, saját magatok harcoljátok ki az ellenségeskedést! Olvassatok vissza és meglátjátok, mennyi düh, harag, gyűlölet van szavaitokban! Ilyenkor mindig a kiengesztelődés a megoldás. Ha el akarjátok érni, hogy a cigányság ne váltson ki ilyen reakciót, akkor meg kell egyezni velük, hagyják abba eddigi életformájukat és cserébe valamit nyújtani kell nekik, amitől ők is nyugodtabbak lesznek. Amiről már írtam fentebbi bejegyzésben, az is egy megoldás. Végül is a roma lányok nem is olyan rondák! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt Te sem gondolod komolyan? Ha a fiam beállítana egy ilyen szépséggel, bezárnám inkább amíg észhez nem tér. Egyébként kérdezz szakembereket, egyszerűen nem hajlandók változni. Tisztelet a kivételnek. Majd akkor engesztelődj ki, ha Téged, vagy valaki hozzád közelállót bántanak, vagy meglopnak. Még mi egyezzünk meg velük? Inkább húznák be fülüket-farkukat és köszönnék meg a sok segélyt, amit a mi adóforintjainkból kapnak.

      Törlés
    2. Látom te sem, mint ahogy a réti négerek sem foglalkoznak azzal az egy ténnyel, hogy ők folyamatosan kapnak már 30 éve...Ennyi ideje tart az integrációs felzárkóztatás, ami lássuk be nem igazán vált be, pedig minden lehetőség meg volt nekik adva, de ahelyett hogy beilleszkedtek volna, inkább putrit csináltak putri hátára, nem dolgoznak, mert megkapják a puják után a családit, meg a mindenféle segélyeket, ebbe beleértve a TB-t is ingyen.(tisztelet a kivételnek) Nekem vállalkozóként éves szinten majdnem 100.000.- csak az hogy kapjak orvosi ellátást, és akkor még csak 1 dologról beszéltem, és szerintem ezzel mindent el is mondtam

      Törlés
  30. AZ össze cigányt elnyomjátok elagyátok az egész országot külföldi vendégmunkást be engettek és csodálkoztok hogy lopnak ti mit csináltok .. Vegyétekmár észre hogy mi is ugyanugy élniakaunk mint ti . MUNKÁT MUNKÁT ...............................................

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ember,mit vársz,még írni sem tudsz!

      Törlés
    2. Pali! Te nem MAGYAR vagy,ha itt születél,én nem tudok róla CIGÁNY ORSZÁGRÓL. Tényleg akkor írjál,ha meg tanultál helyesen írni.

      Törlés
  31. Magadnál vagy EMBER??? Bevetted a napi gyógyszeradagodat??

    Örüljetek, hogy megtűrünk MÉG!!

    VálaszTörlés
  32. én is roma vagyok 33éves szakmám, éretségim van és 12 éve dolgozom amit ez az ember mondot azzal én sem értek egyet, de nem kellene általánositani! Én is elitélem a segélyen élö bünözö meg drogos semmittevö cigányokat de pl volt rá példa hogy belém kötöttek melobol hazamenet mert roma vagyok akkor most ki üldöz kit?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv!
      Sajnos van ilyen, de az a helyzet - hogy a melózós roma nagyon kevés. Ismerek néhányat, de ezerszer többet azok közül akiket nem lehet ilyen elfoglaltságra rávenni. Csak gratulálni tudok! Szép napot!
      Az ilyenek a kivételek...

      Törlés
  33. Az Alkotmányra hivatkozik? Milyen alkotmányra, mert az 1000 éves alkotmányban "Szent Korona Alkotmánya" lévő törvények minden, az ország területén élő nemzetiségre vonatkozik, bármilyen legyen is! Cigány, zsidó, jász, sváb, magyar, stb.
    Ez az Alkotmány mind a mai napig érvényben van!

    VálaszTörlés
  34. Ebben az a legdurvabb, hogy ti ezt el is hiszitek. Tiszta naci nemetorszag, ahol mindent elhisznek az emberek ami egy "szorolapra" van irva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azt hiszem el, amit látok, és sajnos ez a valóság.

      Törlés
  35. A retkek miatt fizetek 60000 ft adót el kel tartani még egy cigány háztartást nekem meg marad jobb estbe 80000 ft ha nem lenne Ennyi ingyenélő rohadt sokkal talán fent tudnám tartani a családom egy fizetésből...

    VálaszTörlés
  36. Alig hiszem, hogy ma, ha valaki a politikában "életben" akar maradni, ilyen direkt módon nyitlatkoztatná ki a primitív nézeteit. Hacsaknem ő maga is oly primitív...
    Ha valóban megtette, ha így gondolja, akkor irány Csernobil! ...és nem kell hazajönni!

    VálaszTörlés
  37. Ezt fel kell jelenteni!!!
    Nem tűrhetjük hogy saját Országunkból ki túrjanak.
    Szidják a Jobbikot hogy rasszista közben a Kisebbség teszi ezt velünk?
    Hogy is van ez?

    VálaszTörlés
  38. A helyzet az , hogy Balogh Artúr ilyen primitív , kedves olvasók , kedves blogger!

    Ezek az ,,elit'' (értsd: a krém) cigányok kivétel nélkül mind ilyenek , legyen az jobb vagy baloldal...
    Vagy jól fizetett bűnözők , mint Farkas Flórián ; vagy olyan magyargyűlölő , ingyenélő akasztófavirágok , mint Horváth Aladár vagy a szóban forgó Artúr...
    Hónapokon keresztül követtem figyelemmel , hogy miket firkál a blogján ; sokat kommenteltem is! Megfogadtam , hogy addig nem nyugszok , amíg ez az ember szemétdombra nem kerül! Hazudik most is...
    Gyűlölöm az MSZP-t , de ez, hogy most bevették maguk közé ezt a napraforgót, ez már a legalja dolog tőlük...
    (Úgy néz ki , hogy a hazudozás arrafelé alapkövetelmény...)

    Ennek a Balogh Artúrnak volt pár magához hasonló barátja még pár éve!
    Ők is bloggerek, ők is nagy ,,harcosok''!
    Radics Béláról (szintén magyargyűlölő , tipikus köpködő , agresszív , tufa cigány)és Villás Lajosról (Setét Jenő nagy cimborája , ők mérsékeltebbek , velük lehet vitázni) van szó, Béla a nolblogon, Lajos a romneten blogol! Ők már nem barátok... Közeleg a választás , megy a harc a koncért...
    Nagy haverok voltak ezek hárman , aztán összevesztek , ahogy én azt megjósoltam! Balogh a fazék közelébe került , most megy a köpködés ezerrel!

    Nos , Radics és Villás tanúsíthatja , hogy Baloghé volt az a blog!
    Ők is gyakran kommenteltek oda és akkor , jó pár éve még , nem volt ködösítés , maszatolás, mint most, hogy ki írogatja azokat a szélsőségesen magyarellenes , a cigányokat gyakorlatilag bűncselekményekre felszólító írásokat...

    Köszönöm , hogy ezt leírhattam , kikívánkozott belőlem! Azt hiszem , hogy megtaláltam az erre megfelelő legjobb oldalt!
    Sajnos ez van , ez az ,,ember'' ott van a ,,megújult"" MSZP soraiban!
    A lényeg: itt nem lesz változás , amíg a FIDESZ van hatalmon ; az MSZP (szerencsére nagyon kevés esély van rá) újbóli visszatérése pedig katasztrofális lenne az országra nézve...

    Adversary

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze tagadják most a dolgot Artúrék, az egész MSZP-vel karöltve, hogy nem ő írta a bejegyzést, de egy régebbi blogján is fent voltak ezek az uszító jellegű írások ahol folyamatosan parasztoknak nevezte a magyar embereket, azt a blogot pedig a saját iwiw oldalán is reklámozza! Nem véletlenül lett kitiltva a Hírszerző blogról sem, ott is hasonló hangvételű írásokat közölt.

      Törlés
    2. Kedves blogíró!

      Ez így van!
      Áldozatként tekintett magára akkor is , amikor kitiltották a Hírszerzőről! Holott ott ő volt a legnagyobb rasszista...
      Politológus (hogy végezte el a sulit?) , de sokszor a 8 osztályos cigányok leoltják ; olyankor csak hebeg - hábog...
      Ő egy nagyon gyenge pont most az MSZP - nél , kihasználhatná a Jobbik!
      Az MSZP megadta neki azt (kényszerzubbony helyett) , amit egyáltalán nem lett volna szabad : egy poszt a párton belül , ami talán nem is fizet olyan rosszul! Hataloméhsége egyre nő , teljesen el van szállva magától...
      Érdekes azért, hogy 4-5 éve nem tiltakozott , hogy nem ő írja ezeket az írásokat ; sőt , büszke volt rájuk...
      Nem egyszer az akkori haverjával , Radics Bélával ketten szidták a magyarokat azon a blogon! Azóta persze nagyot fordult a világ: Artúr politikus lett (ha jól emlékszek , akkor először inkább Viktor - párti volt ; csak a Fidesz nem akart tőle semmit, ezért lett pár éve baloldali , ezeket az írásait is érdemes lenne előkeresni) , Béla eltűnt , de azért a végén még elmondta mindenféle seggnyalónak Artie-t ; Villás Lajos maradt ,,utcai harcos'' és most ő is alázza Artúrt! Vannak képek , ahol Száva Vincével van ; gondolom , őt sem kell bemutatni senkinek...
      Az meg már megint más történet , hogy a volt rendőr Villás és a volt gengszter Száva régen egymás seggét nyalta...
      Itt rohad az egész rendszer , a korrupció magjait elvetették (az MSZP és a FIDESZ együtt, szerencsére az SZDSZ ,,virága'' már elhervadt) és ez megy nagyban is... A tét: az ország és rengeteg pénz! Ez megy 24 éve , nem volt itt rendszerváltás és ha az emberek nem ébrednek fel hamarosan , akkor ennek az országnak vége...

      Adversary

      Törlés
  39. Ha az alkotmány nem vonatkozik a cigányokra akkor jogaik sincsenek mellesleg itt Mo-n élni sincs joguk... Ki kell őket toloncolni és lopjanak máshonnan mástól vagy ami a legjobb egymástól.....

    VálaszTörlés
  40. Van olyan, akire nem vonatkozik a magyar alkotmány. Ezek a személyek nem magyar állampolgárok.
    Az előjogokat követelő, kiválasztott nép takarodjon vissza az őshazájában és ott követelőzzön.
    Munkát nem a magyar lakosság fog biztosítani, ez a politikusoktól követeljétek. Amúgy a lakosság teljes foglalkoztatottságát, sőt a KÖTELEZŐ munkahelyet már megteremtettük, és évtizedeken át működött is. Ezt (is) a politikusok rombolták le.

    VálaszTörlés
  41. Én a mai naptól nem járulok hozzá, hogy az adómból a cigányságot bármilyen formában támogassák! Nem járulok hozzá, hogy önkormányzati lakásokat utaljanak számukra, továbbá nem támogatom, hogy a személyi igazolványukba, útleveleikbe a MAGYAR legyen megjelölve mint nemzetiség! Követelem a háromcsapás törvény megszüntetését, a börtönökben lévők ingyenélésének felszámolását, bányába velük!

    VálaszTörlés
  42. Megkérném szépen a kedves kommentelőket, hogy ne süllyedjünk le Balogh Artúr szintjére, próbáljunk emberhez méltóan fogalmazni. A blogom célja nem az uszítás, hanem az, hogy felhívjam az emberek figyelmét a kárpátmedencei magyarságot érintő problémákra. Ezért a túlságosan obszcén stílusú , uszító hozzászólásokat továbbra is törölni fogom. Arra kérném az olvasókat, hogy az anonim dühöngés helyett, inkább osszák meg közösségi portálokon a blogon megjelenő írásokat, ezzel sokkal jobban segítik a munkámat!

    VálaszTörlés
  43. VÁLASZTÁS 2014. DURVA KAMPÁNYLEVÉL.

    Az Összefogás 2014 ( MSZP-Együtt-Demokratikus Koalíció,pm, Liberális Párt) még a több éve elhalálozott polgárok postaládáját sem kíméli a számítógéppel címzett levélszeméttől.

    VálaszTörlés
  44. (1) RK :)

    El kell hogy szomorítsam a cigányságot... Külföldön dolgozom, és a következő nemzetiségű munkatársaim vannak...
    Lengyel, Szlovák, Román, Bulgár, Ukrán, Orosz, Litván stb... Hogy van az...!? hogy amikor beszélgetés közben a cigányságról esett szó...
    kivétel nélkül mind rossz véleménnyel volt a cigányokról!!! Egyetlen egy olyan nemzetiségű embert nem tudok mutatni közülük aki akár egy jót mondott volna
    rólatok cigányok!!! Tudjátok miért?! Mert 99%-otok számára BÜDÖS a munka és Inkább loptok és csaltok,
    hazudtok, gyilkoltok!!! Csak hogy dolgozni ne kelljen! Kalapáccsal ütitek a terhes feleségetek hasát hogy nyomorékan szülessen a gyereketek,
    csakhogy a "segílykét" megkaphassátok, és arannyakláncra költhessétek amit a facebook-on mutogattok! Idős nyugdijasokat vertek félholtra pár ezer forintért!
    Rothadást hoztok a világra ahol megjeltek a lényetekből fakadóan amik vagytok ..!
    Haszontalan tagjai vagytok a társadalomnak! Véded a fajtádat?! Azt aminek a 99%-a rosszabb mint a rákbetegség!?
    Akkor mondok én neked valamit a jövőről. Ami ránk magyarokra nézve igen szomorú, és őseink forogni fognak sírjukban! De mostani helyzetet nézve az országból
    szépen lassan kivándorolnak az élhetőbb országokba a magyar fiatalok. Azok a fiatalok akik életben tartanák munkájukkal az országot. Külföldön fognak
    családot alapítani, és élni, mert a drágalátos vezetőink, és ti cigányok, pöcegödröt csinálnak az országból. Akik maradnak... azok a nyugdijjasok, és
    az ő szerencsétlenségükre... a cigányok akiknek se szakmálya, se iskolája se semmilye. Nem szerettek iskolába járni, tanulni, képezni magatokat, hogy
    ti is úgy dolgozzatok mint ahogyan a magyarok túlnyomó része teszi! EZÉRT IS TUDOTT AZ ORSZÁG TÖBB MINT EZER ÉVIG FENNMARADNI!!! MIATTUNK!!! MAGYAROK MIATT!!!
    ÉS NEM MIATTATOK!!!!!!!!! és bocs... de ezt cáfolni NEM TUDOD!!!

    VálaszTörlés
  45. (2) RK :)

    Szomorú... de szépen lassan pár száz év alatt eltünik a magyar az országból és Magyarországnak mint olyan se híre se hamva nem lesz... Vagyis...
    Cigányországgá válik! És barátom akkor szeretném én a te arcodat látni...
    Ugyanis te leszel az, és még néhány cigány rajtad kívül, akik a dolgozó becsületes 1%-hoz tartoztok az egész országban. Sírni fogtok ti
    és könyörögni istenhez a magyarok után. Azon magyarok után akik még most az országban maradva, vérverejtékes munkályukkal lehetővé teszik hogy te a
    becsületes 1%-hoz tartozó, és a bűnöző semmirekellő 99%-hoz tartozó fajtársaid "segilykét" kaphassanak az életbenmaradáshoz! Mert földetművelni,
    kenyert sütni, és olyan dolgot, munkát végezni ami egy ország és egy nép fennmaradásához kell... nem tudtok! Sírtok, hogy nem kaptok munkát... tudod miért
    nem...? mert nem bízik bennetek senki, mert azt nézitek mit lehet ellopni! És ahhoz, hogy most már munkát kapjatok BIZONYÍTANOTOK kéne, a becsületességeteket
    amit nem tudtok!!! Egymást fogjátok, kirabolni, állatok módjára lemészárolni, egymás
    teteméből fogtok zabálni. És te barátom...! akkor fogsz te ráébredni arra, hogy a ma, te álltalad annyira védett cigányság nem más, mint egy lassan
    terjedő gyilkos kór. (csak ezért remélem hogy megéred a kétszáz éves kort!!! :D ) A CIGÁNYSÁG MEGÍTÉLÉSE NEM A BÖRÖTÖK SZÍNE MIATT OLYAN AMILYEN...
    HANEM AMIATT A BIZONYOS 99% MAGATARTÁSA MIATT!!!
    Senkit nem érdekel a börötök színe, az érdkel mindenkit miért nem tud a cigányság túlnyomó része becsületes munkával pénzt szerezni!?
    De a válsz egyszerű... Mint ahogyan a Oroszlán vérében a gyilkolás... úgy a cigányság vérében a bűnözés van! És hogy miért mondom ezt... azért mert
    ezzel van tele az internet... cigányokkal akik agresszív arckifejezéssel kezükben késekkel, szamurájkardokkal pózolnak képeken, és a töménytelen mennyiségű
    bűnözés amiről nap mint nap hallani a hírekben.
    De ami a lényeg..!!! Hogy a felétek irányuló utálat... "Sajnos" GLOBÁLIS!!! és bocs... de ennyi ember azért nem tévedhet!!!
    Sajnos te akármennyire is tanult ember vagy... képtelen vagy felismerni a fajtád, az országot és a magyar népet gyilkos kórként felzabáló életmódját,
    magatartását! ÚGYHOGY ÜZENEM NEKED... ÉS A HOZZÁD HASONLÓ KICSIT TÖBB AGGYAL RENDELKEZŐ FAJTÁRSADNAK... HOGY TEGYÉTEK ÖSSZE A KEZETEKE... ÉS ADJATOK
    HÁLÁT AZ ISTENNEK, HOGY MI MAGYAROK MÉG LÉTEZÜNK, ÉS DOLGOZUNK.... MERT NÉLKÜLÜNK A NAPJAITOK MEG VANNAK SZÁMLÁLVA! ;)

    üdvözlettel!

    RK :)

    VálaszTörlés
  46. Magyarország alja a cigányság....Európa alja a Magyarság

    VálaszTörlés
  47. Én közömbös vagyok a cigányokra. Nincs szükségem arra, hogy az életemet elrontsam egy ilyen sátán művének tartott dolog miatt! Nincs annak értelme, hogy az elmémbe ültessem ezeket a rasszista, gyűlöletet gerjesztő gondolatokat. A gondolatok irányítják az ember életét. Ez volt az utolsó hozászolásom. Ti pedig büntessétek csak egymást, mivel nem jó dolgokra gondoltok.
    A pozitív gondolkodást és a hitet választottam.
    Mottó: Érezd mindig jól magad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Mottó: Érezd mindig jól magad!"...amíg egy baloghartúró agyon nem ver egy öl fáért, vagy 1000 forintért...hát igen...

      Törlés
  48. Így elindult kis hazánkban a 2014. választási kampány.

    Néhány kommentelőnek felhívnám a figyelmét, hogy már nem az 1949-es Alkotmány van érvényben, hanem Alaptörvényünk van.

    A cikkhez csak annyit szólnék hozzá, hogy a "papír mindent elbír" és van olyan párt hazánkban, aki így próbál pár szavazathoz jutni.

    Nemzetünket több, mint ezer éve itt a Kárpát-medencében nevelgetjük, de sajnos mint minden gyerkőcnek nekünk is vannak betegségeink. Valószínűleg gyógyítási koncepciót kéne váltani, mert az integráció sajnos nem jött be.

    Szerintem minden honfitársunknak van pár kedves, dolgos roma származású ismerőse, ezért nem célszerű általánosítani.

    Valaki írt a börtönök kiürítéséről. Ezzel együtt kell érteni, nehogy már az én befizetett adómból jobban éljen bármelyik elítélt (nemzetiségtől való hovatartozástól függetlenül), mint a családommal együtt én.

    Viszont teljesen érthető az a nézet is, ha a szóban forgó népcsoport ha nem tartja magát magyarnak, akkor nem kell nekik a jog (értsd ez alatt a segélyeket, TB ellátást.....). Ha a jogaikkal élni szeretnének, akkor először a kötelezettségeiket (adózás, munka stb.) teljesítsék.

    Nem szaporítom tovább a szót, de az eredeti blogírójával nem ülnék le egy asztalhoz, mert sajnálnám az időt ráfordítani, illetve hiába hoznék fel neki észérveket nem értené meg. Az MSZP felvett egy újabb hergelőt.

    Kívánok mindenkinek nyugodt Kampány időszakot!

    VálaszTörlés
  49. Én már egy éve járok rendőrségre. Engem fenyegedttek meg. Pénzt követeltek. A munkámat is ott kellett hagynom miattuk. És mégis én vagyok feljelentve. Nevetséges!!!

    VálaszTörlés
  50. Jobbikot!!!! már várom a pillanatot mikor a saját pénzükből kell megéljenek ezek a mocskok, na akkor fog igazán felszínre törni a cigánybűnözés... és ha ez bekövetkezik, szeretnénk majd fegyvert fogni...

    VálaszTörlés
  51. Vicces provokátor ez a balogh gyerek...Csak nem tudja mit beszél.Illetve tudja, valószínűleg valaki jól fizet ezért... Akkor ha jól értem, nem vonatkozik rájuk a törvény, se alkotmány...akkor nem is védi őket? Vagy félreértettem? Mert akkor azért eléggé leegyszerűsödnek a dolgok. És amúgy ez nem számít felbújtásnak? Illetve ez nem egyik etnikai csoport nekiugrasztása a másiknak? Valaki nem tesz ezirányban feljelentést? Csak kérdem,mert tudatlan vagyok... Amúgy olyan gyönyörű írások jelennek meg folyamatosan baloghartúró blogján, ( http://ciganyorszagkiralya.blogspot.hu )hogy egyenként is letöltendőt kéne kapjon mindegyik szerző a demokrácia, a jogállam, és a magyar táradalom elleni felbújtás miatt....

    VálaszTörlés
  52. Irjak "MAGYAR CIGANYOK" es nem vonatkozik a Magyar törveny rajuk?? ez meg mi???? a vilagon mindenhol egy külföldire is az az orszag törvenye ervenyesül, ahol el!!! es ha ök Magyarnak erzik magukat,a Magyar törveny ervenyesül!!! ha ezt ök nem fogadjak el,nem kell segelyt kapniuk!!! a hatar nyitva es mehetnek oda ahonnan szarmaznak!!! Ez a kormany hibaja,hogy munkanelkül jobban megelnek,mint a dolgozo MAGYAROK!! Meg kell szüntetni a gyerek utani segelyt,igy kevesebb születesü lessz,de a legjobb ha csak 2 azaz KETTÖ gyerekei lehetnek!!! mas orszagokban is van ilyen törveny!! csak igy lehet öket megfekezni!! es nem rassismus hanem a tulszaporodas csökkentese!! mert ez egy lehütö semmirevalo nep!! csak a problema van velük!! tisztelet a kivetelnek!! az az 1 %...

    VálaszTörlés
  53. Elmondanám hogy már mi magyarok vagyunk a kisebbség, sajnos. Vannak cigányok akik dolgoznak mert vannak de a legtöbb az alja népe. Sajnos én nap mint nap szembesülök azzal hogy hogy élnek, mit csinálnak. Nekik mindent szabad: lopni, csalni, őlni egyszóval mindent. Gusztustalan az hogy mig az magyar ember dolgozik ők a segélyekből élnek és hülyék lennének dolgozni. Többet kapnak x gyerek és segély után mint azaz ember aki napi 8 vagy annál több órát dolgozik csak hogy megtudjon élni. Szánalom....

    VálaszTörlés
  54. Ha ez így van akkor a cigányok személyi igazolványában miért az van bejegyezve,hogy Magyar állampolgár?Tudtommal a Magyar törvények minden egyes Magyarországon élő magyar állampolgárra vonatkoznak!Ha ők cigányok és rájuk nem vonatkoznak a magyar törvények akkor fogják a cuccukat és ballagjanak haza.A munkanélkülieknek és segélyen élőknek a 60%-a cigány!Nekik fejet kellene hajtani és megköszönni annak a 3,5 millió magyarnak vagy becsületesen dolgozó élő magyar romának,hogy eltartják őket.Nem pedig fosztogatni,idős embereket fél holtra verni 60.000 Ft-ért.De nem nekik az kell,hogy bűnözzenek!Egy parazita faj,mely mindenkin csak élősködik.Ők tulajdon képen egy gennyes pattanás az emberiség fenekén,a civilizáció zsákutcája!Még annyit hozzá tennék,hogy nem vagyok rasszista vagy antiszemita,mert azokkal a Romákkal semmi problémám nincs akik törvenyeket tisztelve mindennapi munkával keresi a kenyerét!

    VálaszTörlés
  55. húha......... hát nem is tudom mit is kéne erre már reagálni. szánalmas komolyan mondom. Valaki írta és teljesen egyet is értek vele csak kicsit kiegészíteném:
    Ha itt élnek akkor magyar állampolgárnak számítanak tehát nem értem alapból a kisebbség megnevezést tehát akkor nem értem miért jár külön még a segélyezés.... Ebből jobban élnek mint azok a magyar állampolgárok akik magyarnak is vallják magukat. Nem lehet cigánynak nevezni őket (nem is értem ezt az egészet itt mert elvileg mint emberi fajon belüli rassz ez a megnevezésük... mi sem gyilkolunk mert lemagyaroznak bennünket) tehát akkor nem cigányok mert elutasítják------> ezek szerint magyarok? akkor nem jár a segélyezés se semmi hanem vonatkoznak rájuk a magyar törvények és így a büntető jogi dolgok is! Ha segélyről van szó máris kisebbségnek vallják magukat és"harcolnak" a kitüntetésért......... Jah és én nem vagyok rasszista de féltem a jövőmet vagy a kölköm jövőjét. Franciák is szarrá szidtak minket,hogy a bunkó magyarok bántják a szegény cigányságot aztán mikor arra került a sor rögtön visszadeportálták őket mert nem bírtak velük.Bocsásson meg mindenki a kifejezésért de magasról leszarom,hogy ő cigány vagy sem a lop,csal,hazudik márpedig többségben ők tesznek ilyet másrészt pedig magyar gyereket nem láttam még kis bicskával rohangálni és embereket fenyíteni... tisztára mint a Motel című filmben.... A gyerekek neve lentről felfelé: sorszámozva persze 1-2-3-4-5 CSALÁDI PÓTLÉK. Mi meg éhen döglünk. Nincsen semmivel sem több joguk.. sőt. a maradékot is megvonnám. Ha annyira szar itt akkor miért nem takarodnak el a fenébe??!?!?!?!?!?!?! Legyen minél szarabb és akkor talán belátják,hogy itt nincsen jövőjük csak a gyűlölet. Komolyan mondom sajnálom azt a maradék kevés kivételt akik igenis letesznek az asztalra de el kell viselniük a többi elfajzott mocsok dolgait.... Magyarország! ÉN NEM FOGOM ITT NEVELNI A GYEREKEMET AHOL NEM MEREM A PÁROM ELENGEDNI SÖTÉTEDÉSKOR VAGY HAJNALBAN DOLGOZNI EGYEDÜL MERT FÉLEK,HOGY BAJA ESIK!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  56. Ha el utazom külföldre akkor az adott ország törvényei vonatkoznak rám is. Akkor miről is beszél ez? Aki ennyire védi őket költözzön oda 1 hétre a putriba. Mindenhol szemét, kosz mocsok... mert szegények. .. csak azt nem értem hogy az szegenységnek mi köze az igénytelenséghez?

    VálaszTörlés
  57. Csatlakoznek a kicsit elottem irohoz! Kerek 1 eve kikoltoztem nemetorszagba... Kovetett a baratnom s most hugom es anyam ! Szerintem az orszag lassan kiurul de ezt nem fejtegetnem... Munkahelyen mi is sokat beszelgetunk( Alban,gorog,Brazil,olasz,lengyel,nemet,Portugal,torok s Magyar kollegakkal) a ciganyokrol s pl a torokok idezem cigojna nicht mens... ( nem embert ) ez Minden nemzetiseg hasonlon velekedik! Sokat gondolkoztan s amint less lehetosegem kerelmezem a nemet allampilgarsagot! Mar szegyelem hogy ado milliokat fizettem magyarorszagon area hogy a romak jatekgepezzenek, cigizzenek,stb.stb! Megtalaltam a helyen itt es buszke vagyok hogy leleptem....

    VálaszTörlés
  58. Üdvözlök mindenkit! Nekem erről a nyilatkozatról az a véleményem, hogy az az ember nem százas. A törvények mimden magyar állampolgárra vonatkoznak, nem is értem, hogy lehet ilyet mondani. Én is cigány vagyok, még csak 17 éves vagyok, gimnáziumba járok, nemsokára nyelvvizsgázok angolból, hiszen kéttannyelvű tagozatra járok, angolul tanulom a tantárgyakat(nem mindet), az osztályom egyik legjobb tanulója vagyok. Engem elkeserít, hogy ennyire elszaladt a ló a cigánysággal, én szégyenlem magam e miatt. Az utcán rendszeresen belémkötnek, sokszor megpróbáltak elverni, rendőrségi tapasztalatom is van ezek miatt(feljelentettem őket) de nem történt semmi. Az itteni rendőrök nem foglalkoznak velük. Szóval nem tudok mit mondani, én is kiírtanám őket szívem szerint, de inkább nem is foglalkozom velük, nem érnek annyit. Csak arra kérnék mindenkit, hogy ne vegyetek minden cigányt egy kalap alá, nem tehetek a származásomról... További szép napot mibdenkinek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon megleptél az irásoddal! Talán te vagy az egyetlen 17 éves cigány fiatal aki így gondolkodik. Érd el a céljaidat tanulj maradj becsületes és mutasd meg a sok sőpredéknek hogy te különb vagy egymagad mint az összes többi együtt! A legjobbakat kívánom neked mert megerdemled!

      Törlés
  59. Kemény téma. Nekem is van pár cigány kollégám a munkahelyen. Semmi baj nincs velük. De azért ismerjük el, hogy a nagy részüket ténylegesen ki kellene innen toloncolni. De, ha mi mondunk ilyent az rasszizmus. Viszont más országok meg is tették nem csak szerették volna. Simán kibaszták őket mert látták, hogy milyenek. De persze ők nem rasszisták. Ez az egész már arról szól ,hogy mi lettünk az EU szemetese.

    VálaszTörlés
  60. A munkám miatt sajnos nem tehetem ide a nevemet.
    Pedig nagy késztetést érzek rá.
    A mondandóm csak annyi:
    Minden ember, aki magyarországon él, alanya a magyar törvényeknek. Tisztelniük kell őket és be kell tartaniuk. Senki sem kivétel, illetve nem lehetne az.
    Ahogy már többen is írták, ha betartani nem kell, akkor meg sem védheti őket.
    Ezek szerint ha valaki megölne egyet, akkor az nem is lenne bűnycselekmény, mert ha ők nem alanyai a törvénynek, akkor bűncselekmény sincs ugyebár.
    A törvény szempontjából nincs olyan, hogy cigány származású magyar állampolgár. Ha magyar állampolgár vagy, akkor magyarnak számítasz, vagyis magyar vagy a törvény szerint.

    Kedves Artúr, egy ritka nagy fasz vagy, hogy egy amúgy is kínos helyzetben tüzet szítasz. A szuperintellingens roma származású, de törvény szerint magyar emberek, ebből annyit fognak felfogni, hogy lophatunk, rabolhatunk, de nem bűntethetnek.

    Nekem már sok dolgom volt a cigányság problémáival és minden empátiám ellenére, már én is elüldözném őket.

    Kedves Artúr, egy ritka nagy fasz vagy. A helyedben nem számítanék sok jóra ilyen gondolkodással.

    VálaszTörlés
  61. Ezt bírom... nem vonatkoznak rájuk a magyar törvények? Na ezzel a felfogással van a baj. Ezzel a kijelentéssel saját magukat rekesztik ki, nem pedig mi őket, ahogy olyan nagyon sérelmezik.Ha pedig itt tartunk, akkor gondolom az sem bűn, ha bemegyek este egy cigány családhoz és kirabolom őket, mivel ők törvényen kívüliek. És még csak feljelentést sem tehetnek, mert ők öntörvényűek nem? Azon kevés cigányok helyzetét, akik becsülettel keresik a napi betevőt, meg tudom érteni. Ilyen buta arrogáns egy tróger szartartály képviseli őket. Mint ahogy én is szégynlem azt, hogy egy ilyen ember a miniszterelnökünk, aki meg ezt és még nagyon sok mindent elnéz és hagy annyiban. Hánynom kell minden nap, mikor bekapcsolom a tévét vagy híreket olvasok a neten. Dől a f@szság mindenhonnan. Az helyett, hogy békére és együttélésre törekednének. Ha én elmegyek német országba dolgozni, én ott is csak egy magyar vagyok. Hiába a nagy EU-s közösség. Nem kezdek el lázadozni, hogy kapja be mindenki, én magyar vagyok és a német törvények leperegnek rólam! Hát úgy vágnának haza a picsába, hogy a lábam se érné a földet azt hiszem. Putyin nagyon jól mondta, hogy ha egy másik náció tagjai le szeretnének telepedni orosz országban, akkor kutya kötelességük beilleszkedniük és nem ráerőszakolni a saját vallási és szellemi identitásukat azokra, akik már eleve otthon voltak ott. Ha ez nem megy, akkor le is út, meg fel is út.

    VálaszTörlés