Zenés irodalmi est ellen tüntettek szerda este a
csepeli szocialisták, az egyik legnépszerűbb magyar író, Wass Albert
volt a célpont. A tüntetésen részt vett a csepeli MSZP és a
"Demokratikus" Koalíció vezetése, valamint Szabó Szabolcs, az
MSZP-Együtt-PM országgyűlési képviselőjelöltje.
A Csepel.info olyan információt kapott, hogy az
MSZP román testvérpártjától is csatlakozott az erdélyi magyar író
irodalmi estje elleni tüntetéshez egy “tanácsadó”. A Facebookon elérték
Szabó Szabolcsot, de az erre vonatkozó kérdésükre kitérő választ adott:
csak annyit írt, hogy Wass antiszemita volt. (Mint ahogy minden kicsit
is tájékozott magyar ember az - a szerk.)
A csepeli balliberális politikusok nem először
szerveztek magyarellenes tüntetést: 2012-ben egy Nyirő József irodalmi
est ellen tiltakoztak. Azon a rendezvényen részt vett Tóth Mihály
korábbi MSZP-s polgármester is, akinek felesége egyébként
könyvtárvezetőként Nyirő és Wass Albert könyveket is nagy számban
rendelt és kölcsönzött. A mostani tüntetésen a korábbi polgármester nem
vett részt.
(Csepel.info nyomán)
Frissítés: kik tüntettek Wass Albert ellen?
Szenteczky János, akit az előző
önkormányzati vezetés (Podolák Györggyel az élen) arra használt fel,
hogy az ukrán maffia vezetőjéhez (Szemjon Judkovics Mogiljevics), Szeva
bácsihoz közel kerüljön a csepeli városvezetés - mert a lányát elvette
feleségül -, és közös üzleteket köthessenek! Ezt a múltat az MSZP azzal
jutalmazta, hogy az MSZP fővárosi húszfős önkormányzati képviselőjelölti
listáján a 8.helyet megkapta. Továbbá több bírósági eljárás is folyik
ellene.
Dobák István a MAHART lenyúlásában vett részt, és abból tollasodott meg.
Horváth Gyula volt alpolgármester nevéhez
fűződik a csepeli egészségügy szétverése, a Csepeli Kórház bezárása és
annak a berendezéseinek a lenyúlása. A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
akkori igazgatójának (Gerő Ernő, eredetileg Singer Ernő fiának, Gerő
Gábornak) segítségével, aki a fővárosi önkormányzat egészségügyi
bizottság elnöke volt, és baráti viszonyban állt Szolnoki Andreával
(szadeszos).
Kál Károly, akinek őrző-védő biztonsági
cége volt, és az MSZP-s önkormányzati vezetés több tízmilliós
megbízásokat adott a semmi őrzésére (gerinc út, bontott épületek őrzése
stb...).
Szabó Szabolcs pedig a baloldali zsidó tömörülés országgyűlési képviselőjelöltje.
Ennyit róluk.
További részletek: http://kuruc.info/r/26/122468/#ixzz2q6pfCrml
Hát ennél disznóbbak már nem is lehetnek a csepeli cigányok ,korcsk..
VálaszTörlés