„Félelmetes” székely zászló

 „Európában látszólag véget értek a nagy háborúk, melyeket fegyverekkel vívtak és ez jó. De vannak másfajta háborúk is, amelyet nem fegyverekkel vívnak. Ezek a háborúk sokkal alattomosabbak, mert nincs füstjük, nem égnek le falvak, városok, házak benne. Nem szakadnak le karok és lábak. De ezeket a háborúkat is emberek, népek ellen vívják.
Szobrok, zászlók, nyelvek, hagyományok, iskolák, székely kapuk és utca névtáblák ellen. Az emberi lélek ellen. És ebben is meg lehet nyomorodni. Ez a harc folyik most. A nyomorúság háborúja. Egész Európában. És mindenki úgy tesz, mintha nem így lenne.
A politikusok homokba dugják a fejüket. Nem látnak, nem hallanak, és nem beszélnek. Milyen szegény és esetlen lehet az az ország, az a politika, amely fél, megijed, megretten egy zászlótól, vagy egy szobortól? Aki fél a kimondott szótól, az elénekelt énektől, a megült ünneptől, a halottakra, emlékművekre tett koszorúktól.
Milyen esendő az a nemzet, mely nem enged maga mellé ülni olyan népeket, nemzeteket, melyek egy országban, együtt élnek vele? Mégis így van. Naponta szembesülünk vele.” – nyilatkozta tavaly Hrubík Béla, Ipolynyék (Felvidék) polgármestere azt követően, hogy szolidaritásból kitűzte a székely zászlót.
S valóban, minél népszerűbb a székely zászló, az autonómiaharc szimbóluma, a románok körében annál jobban elhatalmasodik a félelem. Egyesek ugyan is, még mindig nem tudják elfogadni a valóságot, miszerint a román uralom 95. éve után is létezik Székelyföld tömbmagyarsága.
A jogtalan félelem miszerint Románia szívéből, az ősi dákoromán területből egy soha nem létezett, Székelyföldnek nevezett területi autonómiát kanyarítsanak ki, minduntalan arra készteti őket, hogy megtagadják szülőföldünknek még a létezését is. Holott mivel a történelmi Székelyföld Észak-Erdély területének alig egynegyede, egész Erdélyének is tíz százaléka, a magyar határtól három-négyszáz kilométerre fekszik ezért a Magyarországhoz való csatlakozás földrajzilag lehetetlen, ráadásul a magyarok terveiben csak az autonómia szerepel, függetlenségről egyáltalán nincs szó, félelmük tehát teljesen alaptalan. Érthetetlen tehát a honféltök felindulása akik gyűlölettől elvakultan vagdalkoznak, minden olyan alkalommal, amikor székely autonómiáról, közösségi jogokról van szó.
Ám a bocskoros-agyhalott-honfoglalók szerint arcátlanság a részünkről, hogy népünk, a székelyek, továbbra is ragaszkodik a megmaradást biztosító közigazgatási keretekhez, a három megye különállásához, illetve egy régióba kapcsolásához! A székelyföldi megyékben a kormányt képviselő prefektusok teszik is a dolguk: perek sokaságát indítottak az önkormányzatok ellen, lobogónk – az arannyal vágott kék mezőben, haladó nap és hold – még is egyre népszerűbb, már is meghódította középületeinket, templomainkat és a lelkünket is.
Sajnos azonban, mára kiderült a korrupt törvényhozás az undorító nacionalizmust támogatja, legalábbis erre enged következtetni a tény miszerint a székely zászló használata miatt elsőként beperelt uzoni önkormányzat, a Brassói Táblabíróság jogerős döntése értelmében el kellett távolítsa a székely zászlót a polgármesteri hivatal homlokzatáról.
Igy, hát, rajtunk – egyszeri hétköznapi embereken, – a sor: Védjük meg a székely zászlót! Ne hagyjuk, hogy szimbólumainkat üldözzék és lábbal tiporják!
Felkérünk minden székelyföldi családot, hogy lehetőségeikhez mérten tegyék ki a székely zászlót. Akinek szüksége van, zászlóra az Erdélyi Magyarságért Egyesülettől, (ITT) beszerezheti. A hivatalokról ugyan eltávolíthatják a székely zászlókat de azt soha ne felejtsék: Székelyföldön több magánház van, mint polgármesteri hivatal. Tűzzük hát ki otthonainkra, hiszen a brassói táblabíróság indoklásában is leírták, hogy magánterületen használható a székely zászló.
Hajrá székelyek, hajrá Székelyföld!

 

Aszalós István, elnök

Erdélyi Magyarságért Egyesület