A pilisi Jobbik beszámolója a gyalázatról:
Ma (szombaton - a szerk.) Pilis központi helyén,
az önkormányzattal szemben, a 4-es főút szomszédságában lévő Petőfi
parkban megcsonkították, derékba törték, majd sárba döntötték a Jobbik
Pilisi Alapszervezete által felállított három méter magas kettős
keresztet.
A helyi polgárőrség késő esti jelzésére azonnal a
helyszínre sietett Gajdosné Nagy Tímea alapszervezeti elnök és Czeroven
István alelnök. Egy arra járó jólelkű ember ekkorra már felállította a
sárba tiport nemzeti jelképet és az azt tartó dobozt.
A pilisi járőrkocsi elérhetetlen messzeségben
éppen egy eseményen dolgozott, így Monorról jöttek intézkedni a rend
őrei. Egyikük megkérdezte a becsült kárértéket, mire Gajdosné csak
ennyit válaszolt: felbecsülhetetlen, pénzben nem kifejezhető. Aztán
mesélt a rendőröknek a magyar címerben is megjelenő, a székely rovás
„gy” betűjét megformáló apostoli kettős keresztről, az adventi
készülődésben játszott szerepéről, a kódról, ami előhívja az emberekből
az élet valódi értékeit. Végül felhívta a figyelmet a magyar nemzeti
jelképeket védő törvényre és azok meggyalázásának szankciójára, kérve a
biztos urakat, hogy ugyanolyan határozottsággal járjanak el a kettős
kereszt esetében is, mint más nemzeti vagy vallási jelkép rongálásakor.
A helyszínelés hamar lezajlott. A rendőrök
felvették a bejelentő polgárőrök adatait, lefényképezték a csonkítást,
majd elhajtottak. A térfigyelő kamera 72 órás visszanézhetősége hétfőn
jár le. Aki hozzáférhetne akár most is, hétvégén nincs Pilisen, ahogy a
polgármester, jegyző és aljegyző sem, hiszen egyikük sem helyi lakos.
Így maradt a várakozás és a remény az intézkedésre, a felelősségre
vonásra és a büntetésre.
A kettős keresztet több darabban elszállítottuk.
Jövőre újat, erősebbet készítünk. Nem adjuk fel, ahogy Wass Albert
embere sem adta fel:
„Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.És jött az első szél: és nem döntötte össze.És jött a második szél: és az sem döntötte össze.És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára. és ledöntötték az ő oszlopát.És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.”
Pilis, 2013. december 28.
Jobbik Pilisi Alapszervezete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése