A felvidéki magyar párt elnökét kedd reggelre idézték be a nyitrai járáshoz tartozó verebélyi (Vráble) rendőrségre. Berényi elmondta: az idézésben nem jelölték meg pontosan az okot, az indoklásban csupán a szlovák állampolgársági törvénynek arra a rendelkezésére hivatkoztak, amely szerint minden szlovák állampolgárnak be kell jelentenie, ha megszerzi egy másik ország állampolgárságát. A politikus közölte: az idézést politikai indíttatású zaklatásnak tartja. Úgy véli, hogy annak időzítése összefügg a Szlovákiában novemberben rendezendő megyei választásokkal, amelyen az MKP a nagyszombati megyei elnöki posztra jelölte őt. Hozzátette: szerinte ezzel az intézkedéssel meg akarják őt félemlíteni.
Berényi eleget tesz az idézésnek
Jelezte, hogy eleget tesz az idézésnek. „Az elmúlt két év során már kétszer kért tőlem magyarázatot a belügyminisztérium a szlovák állampolgársági törvény rendelkezéseire hivatkozva. Akkor levélben közöltem velük, hogy a szlovák alkotmánnyal összhangban rendelkezem szlovák állampolgársággal, s ezt most személyesen is megerősítem a rendőrségen” – mondta Berényi József.
Zaklatás felfüggesztése: csak illúzió
Az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke, Lomnici Zoltán azt mondta: illúziónak bizonyult, hogy a szlovák hatóságok legalább az alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos döntéséig felfüggesztik „azoknak a felvidékieknek a zaklatását”, akik felvették a magyar állampolgárságot vagy akik esetében felmerült ennek a gyanúja. A taláros testület ugyanis várhatóan még az idén állást foglal a szlovák állampolgársági törvényről – tette hozzá.
A hatályos szlovák állampolgársági törvényt 2010 tavaszán fogadta el a pozsonyi törvényhozás. A jogszabály kimondja, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki önként egy másik ország állampolgárságát veszi fel. A jogszabály alapján augusztusig 591-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 36 felvidéki magyar.
MTI
Sajnos nem is úgy nézünk a jövőbe ,hogy valaha is vége lesz a magyarok megalázásának.
VálaszTörlésA hatalmon lévőket a saját önző életük érdekli,ha véletlenül akad egy aki a szívére veszi a magyar sorsot,azt kicsinálják a baloldaliak,,,nagy előszeretettel még buta követői is akadnak.