Valamikor a rendszerváltás hajnalán, a nyolcvanas években Kis János, az SZDSZ atyja azt találta mondani, hogy a hazai cigányságot „vagy kiirtjuk, vagy eltartjuk". Vagány gondolatnak hangzik, néhány kurucinfós kommentelőnek biztosan nagyon be is jönne – csak, hát fonákul, aljas módon van ez megfogalmazva. Hiszen en bloc megsemmisíteni egy népcsoportot nyilvánvaló barbarizmus, Fekete-Afrikán kívül nincs a világon olyan politikai erő, amely ezt a 21. században programként felvállalná. Vagyis az emberi civilizáció keretein belül marad a második lehetőség: eltartjuk őket.
Ez a tételmondat több mint két évtizede meghatározza a liberálisok
hozzáállását a cigánykérdéshez. A Kis János-i, SZDSZ-es univerzumban fel
sem merült, hogy munkára is lehetne bírni/kényszeríteni a cigányság
inaktív 80-90%-át. Akkor nem kellene csecsemőket falhoz csapkodni, mégis
megszabadulnánk több százezer parazitától. A magyar bal-és
jobbliberálisok Bauer Tamástól az újabban narancsban utazó Hegedűs
Zsuzsáig kizárólag emberi jogi, illetve szociális kérdésként tekintettek
a cigánykérdésre. Röviden összefoglalva: a romák a társadalom
kirekesztettjei, akiken segíteni kell minden lehetséges eszközzel.
Sanyarú helyzetükért saját felelősségük nincs, aki ezt csak egy
gondolatkísérlet szintjén is felveti, az rasszista, fasiszta, náci stb.Ez a minden ízében tökéletesen irracionális hozzáállás 1989 óta az égvilágon semmit sem változott. Nem rendítette meg sem a sokmilliárdos „integrációs programok" csődje, sem a demográfiai arányok baljós eltolódása, sem a cigányság körében tapasztalható bűnözési mutatók meredek emelkedése sem. Hányszor csattantunk fel az elmúlt esztendőkben: „hol élnek ezek az emberek, hát ezek nem láttak még cigányt?"
Itt élnek köztünk, és igen, láttak, már cigányt is. Csakhogy ők ezt az egyre félelmetesebbé váló magyar-roma meccset az MTK díszpáholyából nézik, és onnan minden kicsit másképp látszik. Vagy nagyon. Ne kerülgessük a forró kását: a hazai liberális értelmiség döntő többsége zsidó származású, és ez alapjaiban határozza meg azt (is), hogyan viszonyulnak a cigánykérdéshez.
Itt most nem az a radikáljobbos körökben közkedvelt összeesküvés-elmélet következik, amely szerint a cionista zsidók biológiai fegyverként használják a magyarság ellen a cigányokat, hogy aztán olcsón felvásárolhassák a tönkre ment, polgárháborúba sodródott országot. Én a magam részéről nagyjából biztos vagyok abban, hogy léteznek olyan körök, akik erre játszanak – de abban is, hogy a magyarországi ballibsi megmondóemberek nem az ő utasításukra védik a védhetetlent már húsz éve. Ők egyszerűen azért tekintenek áldozatként a romákra, mert zsidóként magukat is annak tartják. A primitív, kirekesztő, gyűlölködő többségi társadalom áldozatainak. Ebben a képletben teljesen mindegy, hogy alkalmi munkákból tengődő szabadúszóról, becsődölt zenészről, vagy épp sikeres művészről, üzletemberről, politikusról van szó. Ők áldozatok. Ez a beteges önkép legkésőbb 1944-től szerves, elválaszthatatlan része nem csak a hazai, de az egész közép-európai zsidó identitásnak.
A „kirekesztettek" között pedig természetes szolidaritás van – ha nincs, akkor teremtenek mesterséges rá alapokat. "Zsidó-roma fesztivált" gründolnak, mintha a klezmer évszázadok óta kulturális szimbiózisban létezne a cigány zenével. (Lásd a rendezvény logóját a cikk mellett.) A zsidóhoz hasonlóan a roma holokauszt köré is valóságos ceremónia-rendszert és mitológiát építenek. Ép ésszel nem vitatható, hogy a világháború idején mind a zsidókat, mind a cigányokat érte kegyetlen üldöztetés. Csak, hát a kellemetlen igazság az, hogy a náciknak a zsidótlanítás közben egyszerűen nem jutott idejük a cigányokra, akiknek a többsége még csak nem is találkozott azzal, amit az utókor aztán elnevezett „Porajmosnak". S bizony az is előfordult, hogy a zsidók hevesen tiltakoztak az ellen, ha a cigányokkal egy gettóba zárták őket, mondván: „ezek mindenre képesek". Ám a „kirekesztettek" hamis és hazug szolidaritásába ezek a történetek nem férhetnek bele, így mélyen hallgatnak róluk.
Mint, ahogy nem fér bele a cigányok anyagi, szellemi és erkölcsi nyomora sem. A szegénység, a tudatlanság és az ezekből (is) fakadó emberi elaljasodás nem jogvédelmi probléma – következésképp a Körút vonalán belül szarnak is rá.
A lényeg, hogy a cigány legyen áldozat, akit meg kell védeni, akivel össze lehet fogni „azok" ellen. A gonosz nácik ellen, aki '44-ben elvitték a mamelébent. És, ha hagyjuk, újra hatalomra kerülnek, és megint elvisznek minket. Mindegy, mit mondanak, hogy mi a programjuk. Mindegy, hogy van-e cigánybűnözés, mindegy, hányan szenvednek miatta, az is, hogy hányan halnak meg. Mi, zsidók, valójában tudjuk, mit akarnak „azok": minket elpusztítani. Most talán fordítva lesz, először a cigányokat viszik, de utána mi következünk.
Ez a nyomorult görcs köti gúzsba a hazai holokausztsérült (copyright by Puzsér Róbert) liberálisokat. A zsidó származású értelmiség valóban gátlástalanul felhasználja a cigányságot – de nem az ország tönkre tételére.Sokkal kisstílűbb játék ez. Saját kórós szorongásaikat vetítik ki rájuk, bevonva őket az áldozatszerepbe, amelyben ők maguk élnek. Így aztán e biztos védelem tudatában a cigányság lumpen része egyre aljasabbul és gátlástalanabbul viselkedik, ettől persze a többségi társadalom egyre jobban megutálja őket. Aztán a különböző fórumokon elhangzó kétségbe esett, sokszor valóban alpári rasszista megnyilvánulások szépen visszaigazolják a belpesti paranoiát a „náciveszélyről". Az ördögi kör bezárul.
A hazai zsidóság prominensei ahelyett, hogy feldolgozták volna '44-es üldöztetésük valóban súlyos traumáját, a neurózist kiterjesztették az egész országra. Azelőtt csak ők rettegtek tőlünk, most mindannyian együtt rettegünk: a cigányok tőlünk, mi meg a cigányoktól. Szegény, József Attila, ha tudta volna, hogy nyolcvan esztendő múltán milyen irgalmatlanul aktuálisak lesznek a sorai: „Fortélyos félelem igazgat minket, s nem csalóka remény".
Balogh Gábor
http://jobbegyenes.blog.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése